óriási beruházás

2021.11.19. 15:19

Több mint hárommilliárd forintból épül új telep Földesen

Tehenészeti telep alapkövét helyezték el pénteken Földesen; a helyi Rákóczi Mezőgazdasági Kft. csaknem 3,4 milliárdos beruházásához mintegy 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el a Vidékfejlesztési Program pályázatán.

A cég az 1951-ben alakult Földesi Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezet jogutódja, jelenlegi formájában 21 éve tenyészt tejhasznú szarvasmarhát.

Tevékenységeik között szerepel többek között a növénytermesztés, a tejelőtehén-tartás, tejtermelés és ők hazánk nyolcadik legnagyobb tojástermelő vállalkozása is.

Évente átlagosan mintegy 5,3 millió liter tejet termelnek, most új fejezet kezdődik el a vállalat életében. A 2023-ra elkészülő tehenészet a társaság jelenlegi 153 alkalmazottja mellett további 15 család megélhetését biztosítja majd, a mostani 5,3 millió liter éves tejtermelés pedig 8,9 millió literre nőhet.

Őzse László | Fotó: Lévai Péter-archív

Őzse László ügyvezető igazgató elmondta, a pályázat keretében két termelőistállót építenek, egyenként 6600 négyzetméteresek, ezekben a fejést már robottechnológia fogja elvégezni. – Megépül két 25 ezer literes tejsiló, ami tej tárolására és elszállítására való felkészítésére szolgál. Ugyanúgy a takarmánysilók is megújulnak, valamint az istállón belül komplett új tartástechnológia lesz – tudatta.

A több mint 3 milliárd forintból újabb napelemrendszert telepítenek, felújítják a silóteret is, valamint új szénatárolót hoznak létre és olyan állattenyésztéssel kapcsolatos gépeket szereznek be, amely a minőségi takarmány előállítását segítik elő.

Elmondta, jelenleg 460 darab tehenet fejnek, a fejési átlag 32 liter, de az új rendszer megvalósítása után a létszámot felvinnék 940-950 egyedre, így már el tudnák érni a 40 literes éves fejési átlagot is. Tudatta, számításik szerint a beruházás révén a termelési önköltségük 25-30 százalékkal csökkenhet.

Fotó: Lévai Péter-archív

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a térség húzóágazatának nevezte a vidékfejlesztési programokat, amelyek segítségével számos mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházás valósul meg Hajdú-Biharban is. Úgy látja, ezek jelentik a kitörési pontot.

„Óriási segítség a vidékfejlesztési operatív program, szerencsére most már mondhatni, hogy ezen a területen majdhogynem korlátlanok a lehetőségeink.”

– Látszott az is, hogy a brüsszeli barátaink mérsékelten voltak lelkesek, mert tudják, hogy a magyar mezőgazdaság, a magyar élelmiszeripar nagyon keményen oda tud lépni, ők ezt néha konkurenciaként élik meg – mondta. Az államtitkár szerint az, hogy a vállalkozások 50 százalékos támogatási lehetőséget kapnak, komoly lehetőség és nagy segítség. Kitért a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) adta lehetőségekre is, mint mondta, ahhoz hogy a vállalkozások komfortosan érezzék magukat egy térségben, az önkormányzatoknak és a megyei önkormányzatnak fejleszteni kell „minden mást”, erre szolgál a TOP.

Bodó Sándor | Fotó: Lévai Péter-archív

Úgy véli, a Sápon is üzemegységgel rendelkező vállalat olyan mértékű fejlesztéssel örvendeztette meg a földesieket, ami a település életében hosszútávra egy meghatározó jellegű lesz a munkahelyteremtés, az adóbevételek és a társadalmi kapcsolatok szempontjából.

Szigeti Szabolcs, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály főosztályvezetője a vidékfejlesztési programról beszélt, mely a 2027-es év végéig 4265 milliárd forintos keretösszeggel rendelkezik. Tudatta,

2020-2021-re 1529 milliárd forint pluszforrás volt a fejlesztésre, tavaly év végén több mint négyezer támogatói döntés született már, több mint 400 milliárd forintos összeggel.

Hangsúlyozta, a cél az, hogy 2022 nyaráig lehetőleg minden forrást lekössenek. Eddig 400 milliárd forintról született támogatási döntés, amiből 40 milliárd forintból fejlesztenek állattartó telepeket a gazdák a megyében, további 17 milliárd forint pályázati igény pedig még elbírálás alatt áll.

Szigeti Szabolcs | Fotó: Lévai Péter-archív

– A tejhasznú tehéntartást tekintve is kihúzhatja magát a megye, az országos állomány több mint 20 százaléka itt található, ez indukálja azt is, hogy Hajdú-Biharban vannak a legnagyobb állattenyésztési fejlesztési igények – húzta alá. Elmondta, a Földesen épülő tejelő istálló jelenleg a megye legnagyobb szarvasmarha ágazatát érintő beruházása.

KD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában