Ma százéves Szőnyi Imre, az ország legidősebb hortobágyi Örökös Pásztora – fotókkal, videóval

A nádudvari férfi a Haonnak adott interjújában összefoglalta élete legmeghatározóbb eseményeit, és megosztotta a hosszú élet titkát is. A ma százéves Szőnyi Imre idősotthonban él, de jó egészségnek örvend.

Nagy Emese

Száz éves lett Szőnyi Imre, az ország legidősebb hortobágyi Örökös Pásztora

Forrás: Napló-archív

Szőnyi Imre juhászt két évvel ezelőtt érte hatalmas megtiszteltetés, ugyanis hortobágyi Örökös Pásztorrá választották a Szent György-napi – április 23-i – kihajtás alkalmából. A ma százéves férfi Magyarország legidősebb örökös pásztora, néhány éve már a nádudvari idősek otthona lakója, viszont nagyon jó állapotban van, senki nem mondaná meg róla, hogy a századik életévébe lépett.

százéves, szőnyi imre, örökös pásztor, hortobágy, nádudvar — A ma százéves Szőnyi Imre idősotthonban él, de jó egészségnek örvend
Forrás: Molnár Péter

A nádudvari származású férfit születésnapja (március 8.) előtt két héttel meglátogattuk, és meglepve tapasztaltuk, a ma százéves Szőnyi Imre szinte mindenre emlékszik, de sokkal inkább maradt meg neki a gyermekkora, illetve a háborús időszak – ezek voltak a legmeghatározóbb történések az életében, ugyanis kisfiúként már megtanulta, mi a kétkezi munka, ezért felnőtt férfiként sem fordított hátat a nehéz fizikai munkának.

Mindemellett a háború alatt átélt borzalmak, megpróbáltatások olyannyira megedzették és elgondolkodtatták, hogy a mai napig mindennek tud örülni, még egy falat kenyérnek is.

Ottjártunkkor megtudtuk, köselyszegi tanyán született, hatan voltak testvérek, három lány és ugyanennyi fiú, az iskola, ahová járt, 8 kilométerre volt az otthonuktól. A gyerekek segítettek otthon, amiben csak tudtak: etették az állatokat, libát legeltettek és ha kellett, akkor bográcsot takarítottak.

Így gondol vissza gyerekkorára a százéves Szőnyi Imre

– Kijártam néhány osztályt, de az öregem úgy gondolta, sokkal több hasznomat veszi, ha besegítek neki, így kivett az iskolából. Akkoriban hat osztályt jártak a diákok, de bizton állítom, az többet ért, mint most egy érettségi, legalábbis abból a szempontból, amire megtanítottak bent az iskolában, mi tiszteltük a tanárokat. Az én időmben minden gyerek ismerte: a körmöst, tenyerest és „hatfenekest” – kuncogott Imre bácsi. Megtudtuk, kilencéves korától tavasztól egészen őszig dolgozott. Édesapja először harminc, majd száz birkát bízott rá, az állatokat egész nyáron egyedül legeltette a pusztában. Hetente egyszer mentek ki hozzá, akkor vittek neki „komenciót” (szalonnát, lebbencset, hagymát, fokhagymát, kenyeret stb.).

Megtanultam főzni, a sánta és a rühös birkákat kezelni. Elkészítettem mindent magamnak, ha volt hozzávaló. Sütöttem tojást, pirított lebbencslevest főztem, de az sem volt ritka, hogy a sokak által ismert és szeretett hajdúsági ételt, a slambucot csináltam meg vacsorára

– fogalmazott. Hozzátette, nem sokkal később kisbojtárnak szegődött egy számadóhoz, nála tanyagazda feladatokat kapott. Édesapja számadóként – 1933-ban – önálló gazdálkodásba kezdett a Laposszegben, ahol 33 hold földjükhöz béreltek még 70-et, fele szántó, fele legelő volt. Az önálló élet a világháborúig tartott: a németek elhajtották a birkákat, az oroszok megették a baromfit és a malacokat, a lovakat elvitték. Aztán jött a TSZ-világ, amijük maradt, az oda ment. Édesapját kuláknak nyilvánították, az összes maradék földjüket elvették.

Háborús emlékek

Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor menekülnünk kellett, vittük magunkkal, amit elbírtunk, és csak reménykedtünk benne, hogy életben maradunk. A németek a hortobágyi Kilenclyukú hídon álltak, és golyószóróval megsorozták azt, akit csak tudtak. Szó szerint hulltak az emberek, rengeteg volt a halott, nem sokba telt, hogy agyonlőjenek minket

– mormogta Imre bácsi, akit láthatóan a mai napig megviselik a régmúlt történései.

A háborút követően a ma százéves Szőnyi Imre 1949-ben megnősült, elvette Mészáros Emmát. Elmondta, a kedvese szülei és az ő édesanyja ismerték egymást, együtt gyerekeskedtek, mondhatni a szülők hozták őket össze, házasságukból egy lányuk született. – A házasságomat követően a termelőszövetkezetben juhászként kezdtem el dolgozni, de abból nem igazán tudtam megélni, így elmentem melósnak. Majd ismét feltörtek az emlékek, nem tudtam elengedni a pusztai életet és az állatokat, így 1977-ben Veszprém mellett ismét juhászként tevékenykedtem ameddig csak tudtam, most pedig itt lakom egy idősek otthonában, ahol nagyon szeretek lenni, mindenkit ismerek, sőt, a nádudvariakat is, hiszen hetente többször kijárok a piacra, boltba megyek, még így 100 évesen sem hagyom el magam – jegyezte meg.

Mindene volt a pásztorélet

Érdeklődésünkre elmondta,

a pásztorkodás volt a mindene, úgy véli, csak azoknak való a szóban forgó munka, akik szeretik a jószágot, és nem utolsósorban tudják, hogy mi az igazi munka.

– Amikor az anyajuhok ellettek, talpon kellett lenni, a nagyobbacska bárányok nagyon aranyosak voltak, feküdtem a tiszta szalmán, ők pedig mellém feküdtek, volt olyan is, amelyik rám hajtotta a fejecskéjét – emlékezett vissza Imre bácsi. Hozzáfűzte, akkor volt „baj”, amikor újra ellett valamelyik, menni kellett segítenie, de az 1-2 napos bárányok pedig nem akarták engedni, szerettek az emberhez bújni, nem idegenkedtek.

Mi a hosszú élet titka?

– Soha nem gondoltam, hogy elérem ezt a kort, itt is vannak olyanok, akik kérdezik tőlem, mit csinálok, én meg mindig azt hajtom, még talán magam sem tudom

– mondta bazsalyogva, majd a Haon kérésére mégis megerőltette magát a ma százéves nádudvari férfi, és megosztotta a hosszú élet titkát.

Sosem érdekelt, mi történt tegnap, vagy az, hogy mi lesz holnap, mindig a mának élő típus voltam, és nem voltam az az idegeskedő típus, úgy voltam vele, ha probléma is volt, az egyszer úgyis megoldódik

– emelte ki. Mindemellett leszögezte, a mai napig fogyaszt mangalicaszalonnát, kolbászt és sonkát, a hagyományos ízeket szereti, és úgy véli, ezek sokkal egészségesebbek, mint a mai ételek. – Mostanság sem fogyasztok margarint, és feldolgozott élelmiszereket sem, engem bizony nem lehet meggyőzni arról, hogy ezek jók és egészségesek – tette hozzá. Megosztotta, talán egy káros szenvedélye van, nagyon szereti a cukrot, imádja az édességeket, és elárulta nekünk, a nőkből is mindig az édeset szerette!

Imre bácsi születésnapját március 9-én, szombaton barátai és az örökös pásztorok körében tölti a virágoskúti Rózsakert csárdában.