Bartha Tünde: A sejteket és bolygókat összekötő valami: az az Isten

Ha létezik exkluzív meglepetéscsomag az újságírói hivatásban, megkaptam egy áprilisi hétfő délelőtt dr. Bartha Tündétől. Nevét legtöbbünk eddig a méhnyakrák elleni elszánt küzdelem és az ügyért tíz éve létrejött Mályvavirág Alapítvány kapcsán hallhatta Debrecenben A Nők világa-cikksorozat új főszereplőjeként most az is kiderül róla, miként vélekedik – szó szerint bennfentesként – a nőiség erejéről, a választott utunkon elénk gördülő akadályokról. Megtudtam, milyen a világbelüli út, és hogyan kell úgy karriert építeni, hogy közben mindvégig megajándékozzuk magunkat az intuíciónk szabadságával.

– Azt látom, hogy egyre több olyan rendezvény van, ahol nők tesznek nőkért, ami nemcsak azért fontos, mert nő vagyok, hanem mert nőgyógyászként dolgozom – szögezi le először egy kecskeméti konferencia kapcsán. Mivel a méhnyakrák ellen küzd, és van egy 18 éves lánya is, Tünde szerint nem is lehet másképp gondolkodni. – Tévhit, hogy a nők csak ártanak a másiknak és fúrják egymást. Szerintem nem így van, egyre inkább azt látom, hogy szeretünk egymásért tenni – vélekedik. Meggyőződése szerint hivatás és magánélet nemhogy megfér egymás mellett, de építi is egyik a másikat, ugyanakkor meggyőződése, hogy karrier bármi lehet, amit valaki annak érez, és nincs mögötte hiányérzete. Tünde szerint itt nemcsak a szakmai előmenetelre kell gondolni, hanem bármire, amiről úgy gondoljuk: kiteljesedhetünk. Beszélgetésünk következő egy órája minden kétséget kizáróan meg is erősíti bennem: a jóra való törekvés, a jókedéllyel szárnyaló életszemlélet és istenadta intellektus, ami belőle árad.

Büszkeséggé nemesített érzés

Irigység helyett inkább követnünk kell egymást – jegyzi meg Teréz anyát idézve: ha mindenki a saját háza előtt söpörne, az egész világ megtisztulna.  

 – hangzik a kulcsfontosságú mondat. Ha valaki elér valamit, amire büszke, a példáját követve próbálhatnánk meg mi is végigcsinálni. – Az út alatt, amíg a jó létrejön, nemcsak jó történik, hanem a rossz is. Ha megpróbálom ennek szellemében elfogadni, hogy az életben mennyi minden áramlik keresztül rajtam, akkor a nehézségeket is sokkal könnyedebben át lehet ívelni. Ha ezt mindenki átgondolná, akkor fel sem merülne bennünk az irigység – magyarázza.

Tünde véletlenül tévedt erre az útra, először nem szülész-nőgyógyász szeretett volna lenni. Azt mindig is tudta, hogy az emberrel kell foglalkoznia, mert belülről mindig az a folyamat érdekelt, ami odabent zajlik. – Azt szoktam mondani, hogy ha lenne lehetőségem végigsétálni az emberen belül, befizetnék. (Ez nem világkörüli, hanem világbelüli út lenne – nyugtázzuk mindketten). Mindig is foglalkoztatta, hogy az univerzum, a bolygók mennyire hasonlítanak a molekulákra. Így lett orvos. Patológusnak készült, amitől végül a nők felé az a felismerése fordította, hogy mennyire szeret az emberekkel foglalkozni, ahogy mondja: nullától 120 éves korig. Míg szülészként dolgozott, rendszeresen sírt a szülőszobában, a leggyakrabban együtt az apukákkal és az anyukákkal, a picibabával, és hogy senki ne maradjon ki, a szülésznővel. – Egyszer egy házaspár a szülés meghitt megélésére zenei válogatást hozott magával, és abban a pillanatban, amikor a kisbaba megszületett, Adele Hello! című száma csendült fel – emlékszik vissza, persze, hogy ezt az esetet is közösségi örömkönnyek követték a szülőszobán.

Dogmák helyett hitelesség: anyaként is

A személyisége és a hivatása miatt sem volt tabutéma a gyereknevelésben: Tünde legfőbb érvelésként a kőbe vésett elvek helyett a lányának, Vandának mindig mondta: huszonévvel több tapasztalata és rálátása van a világra, mint neki. 

 – osztja meg, és e szemlélete miatt sem meglepő, hogy lánya barátai mai is, felnőttként olykor Tündétől kérnek segítséget. – A gyereknevelést mindig úgy éreztem, hogy ülök egy hullámon egy koktéllal a kezemben, és nézem, mivé fejlődik a kislányom. Míg az oroszlán vadászni tanítja meg a kölykét, a sas repülni a fiókáját, nekem egy feladatom van:

– összegez.

Ami mindent (és mindenkit) összeköt

Felvetem, azok a kutatók, akik nem hívőként kezdenek a hivatásukban, általában vagy materialisták lesznek, vagy pedig idővel megtapasztalják Isten jelenlétét. – A sejteket és bolygókat összekötő semminek tűnő valami: az az Isten. Mindenhol. És ha ebbe a mindent kitöltő térbe próbálunk belehelyezkedni, akkor ott nem lehet hiba. Ez az ember mindenségbe és önmagába vetett bizalma. Vanda azt mondta kiskorában, hogy Isten az óceán, mi vagyunk benne a szivacsok, Ő pedig átmos minket – fogalmaz.

Ritka pillanat, amit áldásként élhet meg az ember: idegenként találkoztunk fél órával ezelőtt, s most mintha ezer éve ismerném.

 – feleli, amikor arról kérdezem, mi ellensúlyozza a kutatáshoz és a társadalmi szintű küldetéséhez nélkülözhetetlen szörfözésben.

Könnyű és igaz

Utólag rájöttem, hogy szinte természetes: nem jut eszébe semmi, amikor a távoli jövő egy pillanatképéről kérdezem. Nincs adott víziója, szerinte azért, mert eddig is minden intuitív módon alakult az életében. – Nem nagyon szoktam megbánni dolgokat, mert nem az számít, hogy más történt, mint amit eldöntöttem, hanem, az, hogy ide hozott, ahol most vagyok – mondja végül. Tünde arra bátorít: maradjunk kíváncsiak, mert ez segíthet át minket az emberi kapcsolatainkban is. „Mindenki tudja, merre tart, ha jól érzed benne magad, az az utad. Nincs vízióm, de azt tudom, hogy jó lesz, mert a jó az könnyű és igaz”. 

SZD