2023.05.25. 17:18
Ki emlékszik még a Vekeri-tó fesztiválra? - Miklósvölgyi Péterrel az idei Campus mellett nosztalgiáztunk is
Bő nyolc hét múlva már javában élvezhetjük a Nagyerdő fái alatt az idén 15 éves debreceni Campus Fesztivál fergeteges hangulatát.
Miklósvölgyi Péterrel nosztalgiáztunk
Forrás: Czinege Melinda
Miklósvölgyi Péter, a rendezvényt szervező Debreceni Campus Nonprofit Kft. egyik ügyvezetője ült le a podcast mikrofonunk mögé és árult el számtalan érdekességet arról, miként szervezik meg - mint a beszélgetésből kiderült - Magyarország második legnagyobb négynapos buliját.
A szervező azt is megosztotta, hogyan zajlik az egyezkedés a zenekarok között, és hogyan döntik el, kik legyenek a fesztivál fellépői. Sőt, megtudtuk azt is, milyen különleges kívánságai voltak az évek alatt a nemzetközi sztároknak, valamint az idei 15 éves Campus Fesztivál egyik sztárfellépőjéről, az 1920-as évek jazzhangzását elektronikus zenével vegyítő electro swing stílus első számú úttörőjéről, Parov Stelarról is kulisszatitkokat mondott el a szervező. Azonban „felültünk” a nosztalgiavillamosra is, és visszautaztunk 15 évet az időben: hogyan is kezdődött el, és nőtte ki magát az egykori Vekeri-tó fesztiválból Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválja.
haon.hu PODCAST
- H szektor: Csodálatos idényen vannak túl a Loki focistái
- Papp-Kunkli Nóra: a tragikus baleseteknél a tűzoltók is megtörnek – podcast
- Késmárky András: Magyarországon a 13-16 éves közötti korosztály 70 százaléka kipróbálta már a dohányzást
- Örökségünk nyomában, 6. rész: „Megtisztelés, hogy beengedtek bennünket a tisztaszobába a kincsőrzők”
- PoénCast, 4. rész: Akkor most mire is kapunk gázszámlát?