Az influenszer, a nyűgös feleség és az ennivaló árva: erős karakterek laknak a debreceni állatkertben - fotókkal

Ha van olyan hely Debrecenben, ahol már egészen biztosan mindenki járt, az a május elsején 65. születésnapját ünneplő Nagyerdei Állat-és Növénykert. A Haon április utolsó napján, vasárnap délelőtt tért be a parkba, ahonnan – mint több generáció megtapasztalhatta – a felnőttkort rendre messze fújja valami varázslatos szellő. Így volt ez most is, hogy megadatott gyerekként rácsodálkozni az állatkert lakóira, akiknek épp a napi első étkezésére – emberléptékben reggelijére – voltunk változó vendégszeretettel fogadtatott látogatói.

Arccal a hírnév felé

Az ormányos medvék nemhogy nem zavartatták magukat, de kimondottan élvezték a rivaldafényt, amit részben a tágra nyílt gyerekszemeknek, részben fotóriporterünk fényképezőgépének köszönhettek. Az állatok néha zavarba ejtően sokat mondanak tekintetükkel, ahogy ők is: egy idő után nem tudni, hogy önmagáról vagy az őt szemlélő kétlábúról gondolja, hogy rács mögött van. Ragadozók, így madárfiókát, tojást, kisebb emlősöket, sőt nagyobb madarakat is fogyasztanak, már amennyiben hozzáférnek, merthogy itt is a domináns hím nehezíti meg a nyugodt falatozást. A gondozójuktól megtudtuk, hogy nem ők az egyetlenek: a szurikáták is fáradhatatlan szereplési vággyal képesek pózolni. Állíthatjuk, hogy vannak influenszerek az állatkert lakói között, ahogy a némi önelégült gőggel szobrozó tigrisnél is azt tapasztaltuk: bizony unatkozna, ha csak a hóbagoly indokolatlanul nagy ívben kókadozó fejét kellene egész nap néznie.

„Linda néha elég nyűgös”

Ne higgyük, hogy a női szeszély emberi kiváltság. Ha tehetné, minden bizonnyal ezt mondaná Szigfrid, Linda férje is. A gondozó előre jelezte: „Lehet, hogy Linda később eszik, mert gyakran nyűgös”.Úgy is lett. A víziló-házaspár külön is reggelizett, de hát emelje fel a kezét, aki hosszú kapcsolatban nem vonult el a rántottával a konyhából egy kisebb csörte után. Bár ezeket a szerelmeseket általában nem hatja meg a látogatóközönség, mégis sokadjára tapasztaltuk: körülöttük mindig nagy az érdeklődés. Palika négyéves, a nagyszüleivel együtt hosszú percekig várta, míg végül kinyitotta a száját az ingatag hangulatú vízilófeleség.

Megfigyeltük, hogy vannak olyan attrakciók, amiket a gyerekek kedvéért kötelezően meg kell várni, mielőtt a következő állatkerti lakó otthonához indulunk. A víziló ásítson, nyíljanak legyezővé a pávatollak, a gibbon legyen kedves lógni a fán, a gólya álljon féllábon, az oroszlán pedig bőgje el magát tisztességesen. A nézelődők közül többen azt mondták, tudatosan választották a majális előtti viszonylag csendes napot az állatkerti látogatásra, és a rutinosabbak már azt is megfigyelték, hogy ilyenkor könnyebb kapcsolatot teremteni a lakókkal.

Mentett fajok és egyedek

Portálunk kedvéért kivételesen saját táncparkettet kapott az emberek között Manfréd, a park legfiatalabb pápaszemes pingvinje. A fajt eredeti élőhelyén elsősorban a táplálékforrásait veszélyeztető ipari léptékű túlhalászat, illetve az olajszennyezés fenyegeti, a debreceni állatkert 2008 óta ad otthont pápaszemes pingvineknek az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram égisze alatt. A hároméves Manfréd láthatóan nem aknázta ki lehetőségét a feledhetetlen bemutatkozásra, de talán sokan úgy vélik: a kispingvin csetlő-botló ügyetlenségénél kevés aranyosabb jelenséget látni az állatvilágban.

A kapucinusmajomnak, Boborjánnak nehéz gyerekkora volt. Négy éve született egy tapasztalatlan nőstény kölykeként, aki a hierarchia legalján ragadt, így szülés után megkergették a csapat tagjai. A fiatal anya a saját életét mentette, Boborján így védelem nélkül maradt, s került külön lakosztályba. Ma is egyedül él a Gibbonházban, gondozója szerint nem tudná megállni a helyét a kapucinusok társadalmában. Azt saját szemmel is megtapasztaltuk, milyen erős és szeretetteli kötődéssel ragaszkodik az emberhez, aki biztonságot nyújt neki.

Kinek mit nyújt egy állatkerti séta a születésnapját ünneplő állatkertben, mi mindenesetre felismerjük: talán nem véletlen, hogy a legismertebb mesékben egyenlő a hepienddel, ha a főhős ért az állatok nyelvén. 

SZD