2022.10.18. 07:00
Az elit óvodából a nehéz sorsú gyerekek közé ment
Bölcs huszárvágással fordított hátat az elit óvodának, most Hajdúsámsonban hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkozik Berde Barbara óvodapedagógus.
Berde Barbara
Forrás: Czinege Melinda
Ritkán, de szerencsére akad példa arra, hogy valaki pedagógusként még a teljes kiégés előtt lépni merjen. Önmaga és a gyerekek miatt hozott példamutató döntést négy éve Berde Barbara óvodapedagógus, akivel nemrég az elénk kerülő apró és félreérthetetlen sorsjelzésekről és a gyerekek iránti szüntelen ragaszkodásról beszélgettem. Megtudtam azt is, hogy
néha elég munkahelyet, mintsem hivatást változtatni, a karrier pedig csak elvétve bizalmas jó barátja a tiszta lelkiismeretű hétköznapoknak.
Barbara huszonnégy éve került a pedagógusi pályára, azóta – egyetlen kitérővel – három hónapot bírt ki a gyerekek nélkül. Debrecen egyik legnépszerűbb óvodájából jött el négy évvel ezelőtt, ahogy felidézi: egy évekig tartó folyamat záróepizódjaként. – Nem éreztem jól magam, pedig nagyon sok mindent kipróbáltam: frizurát változtattam, elkezdtem futni, beiratkoztam egy iskolába, sőt, egy éven át minden vasárnap templomba jártam. Kerestem, hogy mi az, ami hiányzik – emlékszik vissza. Leginkább az keserítette el, hogy a gyerekekhez sem volt türelme, és azt érezte, hogy a kiégés felé hajlik az élete.
Működő közhely az új nap-új esély
Amikor már nem tudta, hogy pontosan min is kellene változtatnia, 2017. november 4-én Barbara és a férje az otthonukban olyan mértékű szénmonoxid-mérgezést kapott, hogy kórházba kerültek.
Ez volt az a hatalmas pofon, ami feltette végül a kérdést: miért vagy ott, ahol nem szeretsz lenni. Ez a nyakleves lendített végül azon, hogy lépjek, és ekkor jöttem rá arra, hogy a munkahelyemről kell elmennem
– meséli, én meg csak remélni tudom, hogy bocsánatos bűn, ha ezt hallva a kérdező menten gyors önvizsgálatot futtat végig a saját háza körül.
Kívülálló bennfentes
Barbara két dolgot tudott biztosan: azt, hogy gyerekek között szeretne dolgozni, és, hogy tizenhat év elteltével nem akar, nem tud ott maradni tovább. Közben közoktatás-vezetői másoddiplomát szerzett, (az eredeti terv az volt, hogy ő lesz a következő intézményvezető). A szakdolgozatának a témája szervezeti klímavizsgálat volt, ekkor ismerte fel: ahhoz, hogy egy szervezet belülről megváltozzon, ő egyedül semmit nem ér. Először a bánki református óvodába került egy hónapra, most negyedik éve dolgozik Hajdúsámsonban. – Nagyon sok a hátrányos helyzetű gyerek, de szeretek itt lenni, ahogy a Táncsicsban is, tizenöt évig – vallja, és azt is megtapasztalta: minden óvodai közösségben vannak problémák, csak más jellegűek. A sámsoni gyerekeknél gyakran az a jó, ha tovább vannak bent délután, mert legalább kapnak uzsonnát, mert mert ez sokszor biztonságosabb környezet, mint az otthonuk. – Amíg oda nem kerültem, még papírról sem tudtam, mit jelent a hátrányos helyzet – teszi hozzá, pedig most meggyőződése, hogy a gyerekek ugyanolyan hálásak, sőt, jobban ragaszkodnak, mint a módosabb szülőket fogadó ovikban.
– Ha gyerekem lenne, tennék rá, hogy mennyi pénzből élünk. Ők még nem értik, hogy érte dolgozol akkor is, amikor otthon rád vár esténként, csak annyit tud, hogy nem vagy ott. Neked halálfontos, hogy megfelelj a munkahelyeden, ahogy neki is, ha elveszíti a matricáját. Nem érti az erőfeszítéseidet, a pénz pedig nem érdekli, azért, mert az érzelmek alapján tanul – szögezi le.
Áldásos közhely az új nap-új esély
Barbara több mint két évtizede került erre a pályára. Összesen három hónapot bírt ki az ovisok nélkül akkor, amikor rövid időre egy ruházati boltban eladóként helyezkedett el. – Elvonási tüneteim voltak – mondja, és máig úgy van vele, hogy ha egy nap az egyik ovissal nem tudott eleget foglalkozni, másnap másképp csinálja.
Úgy érzem, és a gyerekekbe is azt szeretném csepegtetni, hogy mindent jóvá lehet tenni. Mindig van új esély, másként nem lehet élni
– magyarázza, míg én magamban megköszönöm, hogy beszél is erről, és leírhatom. – Ha nem lennék közöttük, lelkileg nagyon vén lennék – feleli, amikor arról kérdezem, hogy lehet minden hétköznap huszonöt kisgyerek gardírozása mellett megőrizni az ép elmét. Négy óra húszkor kel, ötkor már fut, hét órára érkezik az óvodába. Van viszont, amikor csak a csend a program délutánonként a kanapén.
Megmarad kislánynak
Barbara abban hisz, hogy gyerekkor nem múlik el a felnőtté válással, hanem megmaradhat mindenkiben, aki tud és szeret játszani, rácsodálkozni a világ szépségére, őszinte, és így is szeret.
– Ha mindenkinek olyan szülei lennének, mint nekem, nem lennének rossz kapcsolatok – mondja elérzékenyülve a szüleiről, akik 70-en felül is gyakran kicsi lányukként szeretik, és talán ez lehet az egyik kulcsa annak, hogy eltántoríthatatlanul ragaszkodik az óvodai csoportszobák közösségeihez. Felmenői olyan értékeket közvetítettek, közvetítenek, amikből párhuzamosan táplálkozik és továbbad: a szeretet feltétel nélküli, a családra mindig számíthatunk, és meg kell maradnunk becsületesnek, segítőkésznek – minden körülmények között.
Amíg Barbara beszélt, több dologgal szembesültem. Az egyik, hogy a jó szándékom ellenére hülye vagyok, és túl sok mindent teszek meg a gyerekeimért fölöslegesen, míg ők a gép előtt ülnek. A másik, hogy időről időre szükség van olyan emberek szavait olvasni, akik a tetteikkel figyelmeztetnek: bármilyen önérzetességgel is spekulálok a felnőtt világ mellékvágányai között, ne felejtsek el minden nap rácsodálkozni a lényegtelennek tűnő, szívem súgta részletekre.
Szakál Adrienn
