Széles Diána: mérlegelni szív mentén, cselekedni észszerűen

Debrecen alpolgármestere, a város karitatív testületének társelnöke mondott igent legutóbb, amikor találkozóra hívtam egy újabb Nők világa-beszélgetésre. Nem politikussal, sokkal inkább az egykor nagyon eleven gyerekkel, majd a már saját gyermekeiért a mindennapokban lavírozó anyával beszélgettem. Megismertem Széles Diánát, az elektronikus zenét hallgató, rollerező, szülővárosának minden utcáját ismerő debreceni nőt, aki jól tudja, hogyan kell bármelyik – mert több is van – hivatásában szeretetteljes mérlegelés után racionálisan cselekedni.

Nyílt lapok

Egyedül, kicsit késve érkezik – a Sas utcai építkezés miatt állította meg egy járókelő a belvárosban. Az interjúhoz a Református Kollégiumot választotta, az évtizedes boldogító igen helyszínét. A református hagyományok, a nagyszülők presbiteri tevékenysége, az intézmény egyetemes üzenete, és persze a lenyűgöző belső enteriőr miatt tartották fontosnak vőlegényével, hogy az anyakönyvet itt írják alá. – Tizenkét éve, július valahányadikán – vágja rá, amikor a házassági évfordulójuk időpontjáról kérdezem. – Minden nap az van nálunk – teszi hozzá nevetve, – nagyon tudunk szórakozni magunkon. Mint később megtudom, más miatt sem feszeng fölöslegesen. 

– jegyzi meg. A családnak való megfelelés persze nála is kivétel. – Azért vagyunk erős közösség, mert mindent megteszünk egymásért – mondja azzal a szemmel látható szenvedéllyel, amivel legtöbbünk a szeretteiről beszél. A családban gyakran hoz döntést érzelmi alapon. – Mindig, minden helyzetben a szívemre is hallgatok. Ez nálam „gyári beállítás” – teszi le határozott mozdulattal érzelmi névjegykártyát a nyilvánosság asztalára.

– hangzik a megnyugtató kijelentés. Ezért – ha csak kis időre is – anyaként életében először az újságíró is alkalmasnak érzi magát a városvezetői pozícióra. – Ahogy nőnek a gyerekek, úgy változnak, és nekünk folyamatosan idomulnunk kell a körülményekhez, a napi problémákhoz, ami embert próbáló feladat, ezért is nézem csodálattal a nagycsaládosokat és az egyszülős családokat – osztja meg.

Ha anya vagy és estére elfáradsz, jól csinálod – mondogatta a nagyanyám, és ez jutott eszembe Diánáról is. Aki túl engedékeny, az keveset tesz a gyereknevelésbe, aki pedig túl vonalas, csoda, ha bírja estig a folyamatos merevséget. Az arany középútról kérdezem.

– Rengeteg zaj, digitális impulzus éri a gyerekeket a hétköznapokban, de nem életszerű, hogy teljesen kimaradjanak ebből a modernizált világból, viszont ugyanúgy meg kell mutatni a gyerekeknek a hagyományos értékeket is – fejti ki. Azért, hogy tudják: családban élni jó. Emellett fontos még számukra a rendszeres testmozgás, az, hogy találják fel magukat a kertben, ne vesszenek el az erdőben, ismerjék a természetet, és egyáltalán ne legyenek másra utalva.

Maradék idő

Gimnazista kora óta összetartó barátnőivel rendszeresen adnak maguknak egy-egy hétvégét. Ekkor ők – az ismert sorozatból kölcsönzött névvel – a „szülifelik”, és a találkozók alól nincs felmentés akkor sem, ha egyikük várandós vagy kisbabája van. Objektív okokból arról nem kérdezem, mivel tölti a szabadidejét Debrecen alpolgármestere, de ha mégis akad otthon néhány óra, hangerőt kap a kedvenc DJ, és elkezdődik a kerti party. A felsoroltakból vélhető, hogy egyedüllétre végképp nincs idő, de mint megtudom, igény sem nagyon. Az olvasás – mostanában a politikai irodalom felfedezése – az egyetlen, amibe nem fér társaság.

„Szélesék lánya”

Felidéztük azokat az időket, amikor fiatalként már pénteken megbeszélték a keddi találkozót az akkori Centrum Áruház elé, mégis mindenki pontosan érkezett. Mindent tudtak a másikról, pedig vezetékes telefon is alig akadt. Visszaemlékeztünk, hogy a mai kétségbeesett élményvadászat helyett ő Fényeslitkén, én Pallagon számoltam az utcán elhaladó kocsikat, vagy ütöttünk unalmunkban százas szegeket a korhadt deszkákba a nyári szünetben. Mégis felnőttünk. Édesanyja közismert pedagógus, édesapja állatorvos volt. – Hogy megcáfolják az ismert mondást – miszerint a tanár gyereke a legbutább, az állatorvos kutyája sosincs beoltva, a cipész gyerekének pedig mindig lyukas a bakancsa – magas elvárásokkal, mégis lelki melegségben neveltek bennünket – emlékszik vissza. A gyerekcsínyeket épp ezért máig emlékezetes példabeszédek követték. Ilyen volt, amikor kislányként majdnem az árokban landolt a férfi felnőttbiciklivel, vagy a narancssárga Kispolski esete, amit óvodásként a testvérével a lejtős udvaron sikerült valahogy gurulásra bírniuk.

Egy, a „Kiskossuthban” történt iskolai feleselésnek is alapos fejmosás lett az eredménye, s a tanulság évtizedekkel később köszönt vissza az életében: a tanárok és a szülők a tiszteletet maguk iránt hajdan még fenn tudták tartani, ma ez már sokkal nehezebb. Édesanyja iskolavezetőként sem véletlenül maradt máig sokak kedvence. – A Vörösmarty igazgatójaként sok idejébe telt, míg az iskola bejáratánál állva reggelenként mindenkit rászoktatott a köszönésre, majd a jó modorra – mondja. Fontos volt édesanyja számára többek között az is, hogy minden diákja büszkén énekelje a Himnuszt az ünnepségeken.

Édesapja pedig állatorvosként szükség esetén ingyen gyógyította vagy oltotta be a szegényebbek jószágait, gyakran nem is a saját körzetében.

Hogy mennyire határoz meg bennünket és a jövőnket az, honnan jöttünk, Diána példája is elgondolkodtató lehet. Azt mondja, „Szélesék lányának” a szüleitől kapott legfontosabb öröksége az, hogy érzelmi hajtóerővel, józan ésszel, szilárd elhatározással élje az életét. 

Szakál Adrienn