mindent idejében

2020.04.02. 19:53

Karanténban is kell napirend

A szakemberek az óraátállítás hatásaira is figyelmeztetnek.

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

Néhány napja ismét életbe lépett a nyári időszámítás. Az óraátállítás kapcsán a Magyar Alvás Szövetség felhívta a figyelmet: a napi életritmus, az éjszakai pihenés kiemelt fontosságú, az alvás jelentős szerepet játszik a szervezet ellenálló képességének a fenntartásában és erősítésében.

Bár sokak számára lehetőség adódik korábbi alvás­adósságok pótlására, a cirkadián ritmushoz igazodás, azaz a nappalok és éjszakák változásaihoz történő alkalmazkodás ütemét a rendkívüli helyzetben sem szabad megbontani. Az éjszakai pihenés a szervezet számára nélkülözhetetlen. A folyamatos otthoni jelenlét során is vigyünk rendszert az alvási szokásainkba, feküdjünk és keljünk ugyanabban az időben! Végezzünk rendszeres testmozgást, de semmiképpen sem közvetlenül lefekvés előtt! Előtte négy órával ne igyunk koffeintartalmú italokat, és ne együnk nehéz, fűszeres vagy cukros ételeket, ne fogyasszunk túlzott mértékben alkoholt! A fekhely legyen kényelmes, próbáljunk meg kizárni minden zajhatást, és gondoskodjunk a szoba megfelelő sötétítéséről!

Téli vagy nyári?

Az alváskutatás, a napszakos ritmusok jelentőségének és szerveződési mechanizmusainak feltárásáért adott 2017-es élettani Nobel-díj, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra tanít bennünket, hogy az órákat nem célszerű átállítani, sem pedig a korán kelést erőltetni, vagyis az eredeti, az időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legésszerűbb döntés élettani, egészségügyi szempontból. Sok évezred év óta élünk olyan időbeosztás szerint, amelyben a tevékeny óráink súlypontja a természetes fénnyel szinkronizált, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg leginkább – a Magyar Alvás Szövetség véleménye szerint.

Az óraátállításnak az emberi szervezetre gyakorolt hatását illetően a szövetség az egészségtudományoknak azokkal az irányzataival ért egyet, amelyek szerint a nyári időszámítás alkalmas az emberi bioritmus megzavarására. Ez szabályozza azokat a biológiai funkció­kat, amelyek napszakos változást mutatnak, például a vérnyomásértékek, a pulzusszám, a testhőmérséklet és bizonyos hormonok szintje.

Egyre több bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a rendszeres túl korai ébredés vagy a késő esti napfény, bármilyen csalóka legyen is ez utóbbi, negatívan befolyásolják a közérzetet, a szellemi frissességet, az iskolai teljesítményeket, sőt esetenként a gazdasági teljesítményt is – figyelmeztet a szövetség.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában