2008.03.04. 15:26
Ma Veszprémben vendégeskedik a DKSE
<p>Debrecen – A listvazetőnél vendégeskedik kedden este 18 órától a DKSE-Airport Debrecen együttese a Budapest Bank férfi kézilabdaliga soron következő fordulójában. Kövesse figyelemmel az eredmény alakulását itt, a Hajdú Online-on!</p>
A hazaiak eddig százszázalékos teljesítményre lehetnek büszkék a pontvadászatban, és nem valószínű, hogy éppen a debreceni együttes ellen, ráadásul hazai környezetben botlanak meg először.
A DKSE játékosai mindenesetre az esélytelenség nyugalmával léphetnek pályára, és az is motivációt jelenthet Habuczkiék számára, hogy egy győztesen megvívott rangadón vannak túl. A Dunaferr magabiztos legyőzésével visszaszerzett valamit az elveszett renoméból a hajdúsági legénység, melynek azonban továbbra sem biztosított a legjobb négy közé kerülése.
Ehhez a nagy rivális PLER-nek kellene pontot veszítenie a középszakaszból hátralévő két mérkőzés valamelyikén, a Kovács Mihály vezette társaság sorsa tehát nem csak a saját kezében van.
Kapcsolódó anyagok: