A debreceni fotós Tokióból jelenti: különös olimpia, különös világ

A hét sportoló és az edzők mellett két fotóriporter is a debreceni olimpiai küldöttség tagja. Derencsényi Istvánnak ez már a harmadik olimpiája, korábban Rióban és Pjongcsangban is megörökítette a felejthetetlen pillanatokat, és az élményeiről korábban már beszámolt. Ezúttal telefonon értük utol, amikor hívtuk, éppen a szálláshelyére buszozott, a 13 milliós Tokióban A-ból B-be eljutni minimum másfél óra, volt idő beszélgetni.

– Hétfőn indultam Budapestről, kedd estére értem ide, Tokióba, dohai átszállással. Rendkívül kellemes utazásom volt, de ami a tokiói reptéren várt rám, az már egyáltalán nem volt az. Mintegy négy-négy és félórás procedúra után jutottam át a reptéri ellenőrzésen. Az egészségügyi ellenőrzés rendkívül lassú és macerás, állandóan egy QR-kódot olvastak be, maga a koronavírus-tesztelés is nagyon lassú. Nyálból vesznek mintát, bele kell köpni egy fiolába egy bizonyos – azt hiszem, másfél milliliternyi – mennyiséget, és abból állapítják meg, hogy fertőzött vagy-e, vagy sem. Ezt egyébként minden nap megismétlik az olimpia összes szereplőjével – mesélte István, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézni egy olyan országban, ahol a többség nincs beoltva, és ahol még mindig vészhelyzet van érvényben, amiért egyébként nem lehetnek nézők az ötkarikás játékok eseményein.

– Nincs is olimpiai hangulat a városban. Én az uszodától úgy másfél órányi buszozásra lakom egy szállodában, út közben egyetlen ötkarikás karikát nem látok, az utcán semmi nyoma annak, hogy itt olimpiát rendeznek. A megnyitó ünnepség alatt a stadion környékét, az épületeket feldíszítették Tokio 2020 molinókkal, de ennyi, semmi több – tette hozzá Derencsényi István, aki ezúttal nem a médiafaluban lakik, mert olyan nincs Tokióban. Rióban együtt laktak a sajtósok, most különböző szállodákban szórták szét őket. Az Istváné szép és elegáns, csak a méretekkel van gond. A 190 centijéhez kicsi a tíz négyzetméteres szoba, az ágy és a fürdőkád, de legalább minden patyolattiszta.

– Egész nap nem tudok elszívni egy cigarettát, mert itt minden füstmentes, az utcán sem láttam még egy csikket, vagy szemetet eldobva, annyira tiszta a város, hogy furcsa a magyar szemnek ez a látvány. A japánok rendkívül udvariasak, kedvesek és segítőkészek, arról pedig nem tehetnek, hogy párás dögmeleg van – avatott be egy kicsit a japán „életérzésbe” a debreceni fotóriporter, aki a munkája kapcsán elmondta, hogy a Magyar Úszó Szövetség akkreditált fotósaként az úszók és a vízilabdázók olimpiai fellépéseit örökíti meg. Nemcsak a versenyeken, hanem az edzéseken is. Ez nagy fegyvertény egy fotós számára, hiszen az úszás – ahogy az atlétika vagy a főbb csapatsportágak – úgynevezett high demand, azaz kiemelt érdeklődéssel kísért események egy olimpián, és korlátozzák a pályára beléphető fotósok számát.

– Az újságírók élete sem könnyű – mondja némi keserűséggel a hangjában István. Hiába van olimpiai akkreditációja valakinek, az még önmagában nem elég. Az újságírónak előző nap délután 14 óráig regisztrálnia kell, ha el akar menni egy eseményre, és majd eldöntik, hogy mehet vagy sem.

„Sajnálom most az itt lévő újságírókat!”

– fejezte ki szolidaritását kollégái iránt Derencsényi István, akit nehezen egy esélylesőre is sikerült rávennünk.

– Kétszáz pillangón a férfiaknál a Milák-Kenderesi magyar párost várom az első két helyre, a nőknél Kapás Boglárka esélyes az éremre. Hosszú Katinka is behúzza a vegyesen, amit kell, hiszen nagyon jó formában van, de szerintem még fogunk elcsípni érmeket itt-ott. Látva, érezve testközelből a magyar csapatban a hangulatot, feltétlenül bizakodók lehetünk az úszóink várható teljesítményét illetően – fogalmazott a debreceni sportfotós, aki megismerve az olimpiai helyszíneket tartalmazó tokiói térképet, letett arról, hogy más eseményre is kilátogat, hiszen a több óra buszozás bele sem férne az idejébe. Szilágyi Áron remeklését például megnézte volna szombaton, de az uszodától a vívócsarnok két órányi utazást igényel, ami az úszóversenyek, azaz a munka rovására ment volna...

Cs. Bereczki Attila