Postánkból: Én inkább megköszönném

Nos nem tudom, sírjak e vagy nevessek kínomban, hogy egyes emberek, azt látják, mikor, hol, kibe köthetnek bele. Írom ezt a napokban megjelent újságot olvasva. Danku Andor, a Volán képviselője válaszolt arra az SMS-re, melyet a laphoz küldött egy utas, aki nem érezte magát biztonságban a buszon. A busz, szerintem „száguldozhatott” olyan 40-50-el is talán. Nincs olyan ember, akinek ne szólalna meg váratlan helyen a telefonja. Gondoljunk csak bele. Lehet az orvosi rendelő, kórház, vásárlás közepette.

Persze ezzel nem azt akarom írni, hogy telefonáljon csak a sofőr, no de ne vigyük túlzásba sem ezt a dolgot. Hány olyan autóst látni, aki nemhogy nem 40-50-el megy, de bőven seper 100-al is, és közben telefonál, vagy éppen eszik. Hány buszvezető okozott balesetet? Nem sok, sőt...

Valószínű az említett buszvezető tapasztalt lehetett, ha merte vállalni a telefonálást. Valószínű nem unalomból telefonálgatott, és ő is tudta azt, hogy háta mögött még jó pár ember ül, akiért felelősséggel tartozik. Vajon nem egyszerűbb lett volna, akkor odaállni a sofőr elé, és elmondani, hogy félünk a buszon? Vígasztal vajon a tudat, hogy (valószínűleg) bérmegvonásban részesül az illető? Vajon csak rossz napja volt valakinek és keresni akart egy bűnbakot aznapra? S vajon ez az ember, aki így felháborodott, télvíz idején, amikor havas, jeges az út, amikor csúszkálnak a kerekek, amikor az ember volán mögé sem mer ülni, nos megköszönte egyszer is egyetlen sofőrnek, hogy épségben eljuthatott egyik helyről a másikra? Vagy csak a negatívumokat kell észrevenni?

A magyar ember tényleg ilyen lenne? Én köszönöm minden buszvezetőnek a munkáját, amikor 40 fokban klíma nélkül ülnek a fülkében, amikor a legelső reggeli, vagy éppen legutolsó esti járatot viszik. Amikor nem nekem kell meresztenem a szemem a ködben, amikor felülök a buszra és biztonságban érzem magamat. Köszönöm nekik és kívánom, minél többen érezzenek hozzám hasonlóan, hogy végre dicséretet is kapjanak. (Csak megjegyzem, nincs családomban buszsofőr.) Mindez saját önszántamból, jóérzésemből írtam.

Gacsályiné Takács Ágnes

Kapcsolódó cikkek: