Sport

2017.08.26. 18:42

U18-as Eb: idén is a franciák a favoritok

Debrecen - A hölgyeknél az A csoportban szerepelnek a magyarok, a fiúk a D jelű hármasban bizonyíthatnak.

Debrecen - A hölgyeknél az A csoportban szerepelnek a magyarok, a fiúk a D jelű hármasban bizonyíthatnak.

Rögtön a 3x3 World Tour Masters debreceni fordulója után, szeptember 1-től 3-ig U18-as Európa-bajnokságot rendeznek a Kossuth téren. 2015-ben világbajnokság, 2016-ban pedig az Eb házigazdája volt Debrecen, így ez lesz sorozatban a harmadik világverseny a Nagytemplom előtt.

Tizenkét fiú és tizenkét lány csapat lesz a kontinenstornán, melyre a szolnoki és a rigai selejtezőn kvalifikálhatták magukat a nemzetek. A három plusz egy fős együtteseket a világranglista pontok alapján sorolták négy, három tagú csoportba. A hölgyeknél az A csoportban szerepelnek a mieink, akik 2015-ben Eb-t nyertek, míg tavaly a második helyen végeztek Debrecenben. Az egyik ellenfél az az Olaszország lesz, melyet a szolnoki selejtezőn hosszabbításban vertünk a négy közé jutásért. A hármas utolsó tagja Lettország, mely a hazai rendezésű selejtezőn az ezüstérmet szerezte meg. A B csoportban a vb-ezüstérmes csehek, és a rigai tornát veretlenül nyerő spanyolok a favoritok. Belgium leginkább a szolnoki torna gólkirálynőjének, Maxuelle Lisowa-Mbaka képességeiben bízhat.

A C jelű hármas talán a leg­gyengébb, az Ukránok 3., a hollandok 5. helyen végeztek Lettországban, míg a lengyelek hozzánk hasonlóan az elődöntőig jutottak Szolnokon. Végül, de nem utolsó sorban következzen a franciák által fémjelzett D csoport. Franciaország címvédőként léphet pályára, ráadásul az idei csapatuk is bombaerős, hiszen a magyar selejtezőt is tükörsimán nyerték. Nem lesz egyszerű dolguk azonban, hiszen Oroszország egy világbajnoki bronzéremmel a nyakában érkezik Debrecenbe, kettejük csatája ígérkezik a legkeményebbnek a csoportmérkőzések során. A trió harmadik tagja Izrael, mely a 2015-ös Európa-bajnokságon legyőzte Franciaországot.

Körbeverés várható

A magyar fiúk a D csoportba kerültek, ahol a szolnoki selejtezőt megnyerő észtekkel és a mindig erős szerbekkel kell megküzdeniük a továbbjutásért. A regnáló U18-as világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes belgák az A jelű trióba kerültek, ahol a csehek és a hollandok várhatóan a második helyért fognak megküzdeni. A B csoportban a rigai torna első három helyezettje csap össze újra egymással, a román-olasz-spanyol hármasban még a körbeverés is elképzelhető. A címvédő az erősebbik nemnél is Franciaország, nehéz elképzelni, hogy a C csoportban Ukrajna vagy Izrael megelőzze őket, várhatóan a második, még továbbjutó helyért lesz nagy csata.

HBN


[related-post post_id="3591402"]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!