Sport

2013.08.23. 14:08

Nyíltsisakos meccs várható

Debrecen - Bódi Ádám szereplése még kérdéses, de éppen a várható nagyszerű hangulat miatt is játszani szeretne.

Debrecen - Bódi Ádám szereplése még kérdéses, de éppen a várható nagyszerű hangulat miatt is játszani szeretne.

Az őszi szezon egyik legnagyobb rangadója előtt áll a DVSC-TEVA, a debreceniek vasárnap 16.30-tól a Ferencváros csapatával mérkőznek meg az OTP Bank Liga 5. fordulójában.

A Loki hazai pályán mindenképpen esélyes a győzelemre, de képet árnyalja, hogy sokan hiányoznak majd Kondás Elemér együtteséből: eltiltás miatt Lázár és Korhut, sérülések miatt pedig Morozov, Damahou, Brkovics, Sidibe sem lehet ott a Fradi elleni találkozón.

Kell a biztatás!

Sőt, az sem kizárt, hogy a középpályás Bódi Ádám sem jön addig rendbe, aki a DVTK ellen szenvedett bokasérülést.

– A hét közepétől már együtt edzettem a csapattal, de csak a mérkőzés napján derül ki, vállalni tudom-e a játékot – nyilatkozta a labdarúgó. – Sajnos sok a hiányzónk, ami nagyon nem jött jól, mert úgy éreztem, összeállt a társaság mostanra. Kár az elmúlt fordulóban kapott két piros lapért is, de annak ellenére, hogy magam is az állandóság híve vagyok, biztos vagyok benne, a két szélső hátvéd helyén játszók is megoldják a feladatukat. Parázs, jó hangulatú meccs várható az FTC ellen, éppen ezért még jobban szeretném, hogy a pályán legyek. Sokan kijönnek majd az Oláh Gábor utcába, azt nem tudom, hogy a B-közép is tiszteletét teszi-e, de nagyon szeretném, ha biztatnának minket ezen a rendkívül fontos rangadón – osztotta meg velünk gondolatait a huszonkét esztendős futballista.

A három pontért

Bódi Ádám elmondta, csakis a három pont megszerzése motiválja a DVSC-t, úgy véli, jó formában vannak. – A legutóbbi, májusi mérkőzésünkön jól futballoztunk, tíz emberrel is benyomtuk őket és ha megkapjuk a jogos tizenegyest, akkor nem szenvedünk vereséget. Persze, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Fradi egyre erősebb és nagy önbizalommal játszanak a zöldek. Ránk is és a Ferencvárosra is a támadó futball a jellemző, amellett, hogy a stabilitást sem tévesztjük szem elől, az ellenfél edzője többször is hangoztatta már, a Fradinak inkább az offenzív játék az erőssége, tehát eléggé nyíltsisakos mérkőzésre van kilátás, ami jó szórakozást nyújthat a közönségnek. Nagyszerű érzés lenne telt ház előtt két vállra fektetnünk a ferencvárosiakat – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Bódi Ádám.

HBN-TN


Kapcsolódó cikkek:

Debrecen - Mint azt tegnap megírtuk, a DVSC ultrái nem értenek egyet azzal, hogy az MLSZ szerint a kiemelt biztonsági kockázatú meccseken a drukkereknek meg kell adniuk a személyes adataikat a jegyvásárláskor, azaz regisztrálniuk kell.


Debrecen - A Debreceni Rendőrkapitányság értesíti a közlekedőket, hogy az alábbi forgalomkorlátozás várható Debrecenben az alábbi helyeken.


Debrecen - Debrecen területén fokozott ellenőrzést tart a rendőrség.


Debrecen - Az előző fordulóban döntetlent játszott Szombathelyen a DVSC-TEVA gárdája, azonban vasárnap, az OTP Bank Liga következő fordulójában a tabella ötödik helyén álló FTC ellen lehetőség nyílik a javításra. Ön szerint mi lesz a meccs végeredménye?


Ezek is érdekelhetik