Itáliai választások

2022.09.11. 22:44

Giorgia Meloni: a jobboldal győzelmével Olaszország saját érdekeit védi Európában

A jobboldali pártok választási győzelme fordulatot hoz az Európai Unióban Giorgia Meloni, az Olaszország Fivérei (FdI) elnöke szerint, aki pártja eddigi legnagyobb kampányeseményét tartotta meg a milánói Dóm téren vasárnap.

Giorgia Meloni, a Fratelli d'italia (Olaszország Fivérei) párt elnöke a milánói Dóm téren

Forrás: AFP

Fotó: Piero Cruciatti

Giorgia Meloni kijelentette, tudja, hogy sokan aggódnak Európában az általa vezetett olasz jobboldal esetleges győzelme miatt a szeptember 25-i parlamenti választáson.

Jól teszik, ha aggódnak, mivel győzelmünk véget vet az Európai Unióban eddig elterjedt gyakorlatnak és Olaszország is elkezdi majd védeni saját nemzeti érdekeit, ahogyan más országok is teszik

 - jelentette ki az Olaszország Fivérei elnöke.

Meloni hangoztatta, hogy az Olaszország Fivérei és a jobbközép koalíció készen áll a kormányzásra. "Már csak az kell, hogy az olaszok két hét múlva elmenjenek szavazni" - tette hozzá.

Úgy vélte, rendkívül erőteljes választási kampány zajlik, melyben 

a baloldal nem tesz mást, mint szörnyetegnek kiáltja ki a jobboldalt. "Érthető, hiszen nincsen más választási témájuk: nehéz megmagyarázniuk, hogy miután az utóbbi tíz évben a baloldal volt kormányon, hogyan tudják talpra állítani a térdre kényszerített országot"

 - mondta Giorgia Meloni.

Kifejtette, támadás célpontját képezi azért is, mivel esélyes arra, hogy Olaszország első női miniszterelnöke legyen.  

Giorgia Meloni minden nap más város utcáin, terein vezet kampányeseményt. A milánói Dóm tér az eddigi legnagyobb helyszín volt a jobbközép koalíció közös kampányzáró eseménye előtt, melyet az Olaszország Fivérei, a Liga és a Hajrá Olaszország szeptember 22-én Rómában tart.

Az FdI majdnem teljesen megtöltötte a milánói teret, ami elemzők szerint a párt erejét bizonyítja a hagyományosan jobboldali, de korábban mindig a Hajrá Olaszországra vagy a  Ligára szavazó térségben.

Giorgia Meloni korábbi beszédeiben a következő kormányra váró gazdasági feladatokra is kitért, hangsúlyozva, hogy az ország nincsen jó helyzetben, és a jobboldal sem lesz képes csodákra. Megjegyezte, hogy a baloldaltól éltetett szakértői kormányok csak növelték az államadósságot. 

A migrációról kijelentette, hogy a jobboldal humánusabb a baloldalnál, mely az emberkereskedőkkel összejátszva illegálisan juttatja be az embereket az országba, ahol megalázó feltételekkel dolgoztatják őket.

"A szeptember 25-i választás népszavazás lesz azok között, akik szeretik a hazájukat és akik nem" - jelentette ki Matteo Salvini szintén egy milánói kampányeseményen.  

A Hajrá Olaszország alelnöke, Antonio Tajani az Oroszországgal szembeni szankciókról beszélt a közszolgálati televízióban. Kijelentette, hogy az Európai Uniónak felelősséget kell vállalnia a szankciók okozta negatív hatásokért, melyek elsősorban Németországot és Olaszországot sújtják az energiaellátásban, valamint Lengyelországot a menekültbefogadás terén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában