Nagyvilág

2008.03.07. 13:58

A külföldieknek novembertől kötelező a személyi Nagy-Britanniában

<p>Év végétől biometrikus személyi igazolvánnyal kell rendelkezniük az Unión kívülről Nagy-Britanniába érkező külföldieknek - jelentette be a szigetország belügyminisztere. Jacqui Smith elmondta: 2009-től a "bizalmi állásokban" dolgozó briteknek is rendelkezniük kell személyivel. Ilyenek a repülőtéri alkalmazottak, vagy a kormányzati dolgozók. <BR /></p>

Az Egyesült Királyságban sokan tiltakoznak a dokumentum bevezetése ellen. A szigetországban ugyanis jelenleg nincs fényképes személyi. Az egyetlen fotóval ellátott dokumentum a jogosítvány és az útlevél. Emiatt jóval nehezebb is az ügyintézés: egy bankszámla nyitása több hétig is eltarthat. Ráadásul a polgároknak nem is kell maguknál tartaniuk a jogosítványt. Ha a rendőr megállítja, akkor ráér néhány napon belül bemutatni az engedélyét. Ez a lehetőség a személyi esetében is megmaradna.

A belügyminiszter most azon dolgozik, hogy minél szélesebb körben fogadják el az igazolvány bevezetését. Jacqui Smith nem győzi hangsúlyozni az előnyket, hogy mennyi minden lesz egyszerűbb a plasztik lappal. Csütörtökön az egyetemistákat győzködte arról, hogy minél előbb jelentkezzenek személyiért, mert a dokumentum birtokában könnyebben iratkozhatnak majd be a kurzusokra, igényelhetnek ösztöndíjat, vagy nyithatnak bankszámlát. A 2012-es londoni Olimpián is csak olyanok dolgozhatnak majd, akiknek van személyijük.

A jelenlegi tervek szerint a lakosság 2011-2012-ben kezdheti el igényelni tömegesen a dokumentumot, amikor megújítják útleveleiket. Akkor ugyanis ujjlenyomatot vesznek tőlük, és egyúttal létrehozzák a biometrikus adatbázist. Az útiokmány mellé pedig személyit is igényelhetnek majd. A számítások szerint 2017-re a lakosság mintegy 80 százalékának lesz már személyije. A belügyminiszter szerint a költségek a korábban 5.5 milliárd fontra becsült összegnél 1 milliárddal kevesebb lesz.

Ezek is érdekelhetik