mozi

2018.10.31. 10:19

Skandináv krimiket idéző thrillert készített Ujj Mészáros Károly

Budapest - A skandináv krimiket idéző thrillert készített Ujj Mészáros Károly rendező; az X - A rendszerből törölve című alkotást november 1-jétől vetítik a magyar mozik.

Budapest - A skandináv krimiket idéző thrillert készített Ujj Mészáros Károly rendező; az X - A rendszerből törölve című alkotást november 1-jétől vetítik a magyar mozik.

A fordulatos thriller főhősét, Évát Balsai Móni alakítja. A történet szerint Éva, a gyermekét egyedül nevelő, pánikbeteg nyomozónő több furcsa halálesetet fedez fel az osztályára kerülő ügyek között. Első ránézésre mindegyik öngyilkosságnak, vagy balesetnek tűnik, de Éva több apró részletre is felfigyel, amelyek alapján arra gyanakszik, hogy valójában gyilkosságokról van szó.

Ujj Mészáros Károly az MTI-nek elmondta, hogy tudatosan választotta a skandináv krimik műfaját. "Nagyon tetszett a skandináv krimik közül például A híd című sorozat vagy a Tetovált lánynak az első része" - hangsúlyozta, kiemelve, hogy ezek mind erős hangulatú, színvonalas munkák, amelyek a gyilkos felkutatása mellett másfajta témákat is érintenek.

Az X - A rendszerből törölve sok szállal kapcsolódik az elmúlt évtizedek magyar valóságához, onnan veszi a témáit, de a nyomozónő személyes drámája is múltbéli eseményekhez kötődik - fejtette ki a Liza, a rókatündér alkotója, hozzátéve, munkájukat segítette Réti László nyugalmazott rendőrkapitány, aki visszavonulása után izgalmas krimiket írt. "Egyeztettük vele az eseteket, sok tanácsot kaptunk tőle, akár a pszichológiai háttérről, hogy egy nyomozó mekkora pszichés nyomásnak van kitéve " - mondta, megjegyezve, hogy a színészekkel fegyverszakértők is foglalkoztak.

Elmondta, hogy mivel a történet a nyomozónő útját követi végig, fontos volt, hogy a nézők kellő közelségbe kerüljenek hozzá. Különleges akusztikai hatást kísérleteztek ki Tőzsér Attila hangmérnökkel. Ennek köszönhetően a nézők számára Éva személyisége még inkább átélhetővé válik , de a főhősben végbemenő kicsi változások is így elég nagy erővel tudnak hatni.

A filmben a sok aláfestő zene mellett jó pár punk-, rock- és popszám szerepel. Ezek közül Péterffy Bori és Jónás Vera száma felkérésre született meg.

A thriller előzményeiről elmondta, hogy korábbi kisfilmjei témái két póluson mozogtak: vagy fantáziavilágban játszódtak és szürreálisak voltak, vagy nagyon reális témákat, drámai szituációt dolgoztak fel, mint például az Alena utazása című 2008-ban készült kisfilm.

"Először az volt meg, hogy milyen stílusban szeretnék forgatni, és aztán alakult ki, hogy mi lesz a téma. Egyet tudtam, hogy kosztümös filmet nem szeretnék, mert azt nagyon nehéz megcsinálni" - hangsúlyozta a rendező, hozzátéve, hogy a Liza, a rókatündér 1970-es években játszódó világát is nehéz volt leforgatni Budapesten, ezért mindenképpen mai, reális dolgot akart feldolgozni kézi kamerával.

Elmondta azt is, hogy 2014-ben a Liza, a rókatündér bemutatása előtt már elkészült a film treatmentje, amit később változtatás nélkül adtak be a Magyar Nemzeti Filmalaphoz.

Az X forgatása 45 napig zajlott 2017 nyarán, az utómunka egy évig tartott, a forgatókönyv másfél év alatt készült el.

Hangsúlyozta, hogy a filmet leginkább azoknak ajánlja, akik szeretik a skandináv krimiket vagy nem rettennek meg egy kis izgalomtól.

Ujj Mészáros Károly Hegedűs Bálinttal együtt írta a forgatókönyvet. Balsai Móni mellett a főbb szerepeket Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs és Molnár Áron alakítja, a filmben feltűnik Kulka János is. Az X - A rendszerből törölve operatőre Szecsanov Martin.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!