Mítosz és valóság: ki volt Irinyi János?

Debrecen - Irinyinek nem tetszett, hogy csak a gyufa kapcsán emlegetik nevét, hiszen komoly tudományos dolgozatokat írt.

– Kevés olyan magyar tudós van, akinek a neve olyan közismert lenne, mint az övé. Ennek ellenére olyan sok téves információ kering róla a köztudatban, ami még a mai kommunikáció szintjén is nehezen oszlatható szét – kezdte előadását dr. Szálkai Tamás főlevéltáros egy közelmúltbeli konferencián.

Tévedések sorozata

A Révai Nagylexikonban 1894-ben megjelent szócikkben a születési évét 1817 helyett hibásan 1819-ként tüntették fel (ráadásul ekkor még maga Irinyi is élt), születési helyeként pedig Nagylétát. S mivel ez a kötet könnyen hozzáférhető volt, később is – tudván pedig, hogy ez téves adat – ezt tüntették fel néhány helyen, maradt a hibás évszám.

A gyufa megújításának 100. évfordulójára Bihar vármegye közönsége közadakozásból új síremléket állított az elkorhadt kopjafa helyett. Mivel a főispán levele úgy szólt, hogy Irinyi halálának napján kell a síremléket felavatni, a vésnök úgy értelmezte, hogy a feltaláló 1896-ban hunyt el és azt is véste a síremlékre. Ezt utólag próbálták korrigálni, több-kevesebb sikerrel. Irinyi János tehát 1817. május 18-án született Albison, 22-én keresztelték meg a diószegi örmények görögkeleti templomában és 1895-ben hunyt el Vértesen (ma Létavértes), ott is hantolták el református szertartás szerint. Maga Irinyi „tette helyre” sajátos, kifinomult stílusában azt az újságírót, aki 1880-ban a Függetlenség című lapban tévedésből halálhírét keltette: „Nem tagadom, egy kis borzadály lepett meg, midőn a hírek között ott olvasom, hogy a >>gyufa feltalálója meghalt<<. Majd így folytatja: „bátorkodom a különben igen tisztelt, de már legalább énreám vonatkozólag, nálamnál talán mégsem jobban értesült újdonságíró úr némely tévedését helyreigazítani.”

A mai nap is például a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala honlapján tévesen szerepel Irinyi mellképe alatt az olvasat: gyógyszergyár-tulajdonos (pedig a fölötte közölt képen a gyuszergyár-tulajdonos olvasható).

A gyufa megújítója

Irinyi mindössze 19 éves volt, amikor a bécsi Polytechnikum (később főiskola, majd egyetem) diákjaként tanára sikertelen kísérletét továbbgondolva sikerült megújítania a gyufa készítésének eljárását. Találmányát eladta a Sáros megyei származású Rómer Istvánnak, aki arra rögtön privilégiumot kért. Maga Irinyi sosem kérkedett a gyufával. Talán tisztában volt vele, hogy nagyjából vele egy időben, több helyen is hasonló kísérleteket végeztek és hasonló sikereket értek el. Egyébként maga Rómer is adott be már évekkel korábban a foszforos gyufára szabadalomkérelmet – tudtuk meg Szálkai Tamástól. A ma használatos gyufát, amit külön dörzscsíkon kell meggyújtani, Svédországban 1855-ben kezdték el gyártani.

Csak a gyufa?

Nem csoda, ha Irinyinek nem tetszett, hogy csak a gyufa kapcsán emlegetik nevét, hiszen gyufagyára mellett komoly tudományos dolgozatokat írt, több nyelven. Német nyelvterületen kötelező olvasmánynak is kiadták egyik írását. Képzett vegyészként nemcsak a magyar kémiai ipart, hanem az agrokémiát, a tudományos kutatást, ismeretterjesztést és a vegyi szaknyelv kialakításának ügyét (például ő „találta ki” nyelvújítóként a gyufa, huzal, oldat szavakat) is szolgálta. Később, vértesi évei alatt a talajjavítás olyan formáit igyekezett alkalmazni, amilyeneket csak évtizedekkel később „fedezett fel” a szakma. Vetőgépét, amit oly sokáig tervezgetett, csak halála után szabadalmaztatta fia, Lajos.

Létavértes hálás lehet

Édesapja a nagylétai uradalom nagyra becsült gazdatisztje volt, aki maga is számos publicisztikában tájékoztatta a szakközönséget az általa elért új eredményekről. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár őrzi Nagyléta község tanácsának köszönő levelét, amely szerint „Lakostársunknak a háza kigyulladván, Irinyi János úr odasietvén mindnyájunknak csudálkozásunkra példás serénységgel és bátorsága által emberei a tűz tovább terjedésének gátat vetettek… áldásba marad örökre neve, hogy javainkat élete kockáztatásával is igyekezett megtartani.”

A vértesi Bácsi-szérűn épült tanya adott otthont a világot megjárt ifjabb János számára, ahogy írja: „Sok év óta gyűjtögetett könyveim, irományaim, s vegytani eszközeim számára nélkülözhetetlen (bár most még csak egy szobából álló) tanyai lakhely.” Egyébként később is, mikor gazdasága tönkrement, a faluban lévő házban (ma óvoda működik benne) talált nyugodalmat, mint ahogy bécsi tanulmányútjáról hazatérve (1836), Pestről, miután gyára tönkrement (1844) és a szabadságharc után (1850) is ide tért vissza, ahogy ő maga írja: „egyenesen hazajöttem ide ősi fészkembe Vértesre, hol azóta távol a világ zajától rovom az apai szántókat.”

Negyedórás harangzúgás

Vértesen 1948-ban szervezték meg az úttörőcsapatot, amely később Irinyi János nevét vette fel. Az iskolások vették gondozásba Irinyi János sírját és vettek részt az iskolai megemlékezéseken. Ennek megszervezése Katona Ferenc tanítónak köszönhető, aki példásan összefogta a feladatokat. Nemcsak tárgyi emlékeket gyűjtött, hanem felvette a kapcsolatot a szakintézményekkel: levéltárral, múzeummal. Felkutatta a leszármazottakat és bevonta őket a megemlékezésekbe. Az általa összegyűjtött anyagból helytörténeti kiállítást rendezett az Irinyi háza mellett fekvő volt peremartoni Nagy kúria egyik termében. 1960-ban, Irinyi halálának 65. évfordulóján Vértesen koszorúzási ünnepséget szerveztek. A rendezvény idején a debreceni Nagytemplom és a környező települések harangjai negyedórás zúgással hirdették az emlékezés kegyeletteljes aktusát. Manapság a rendszerváltás óta Irinyi nevét viselő vértesi általános iskola minden év májusában megemlékezést tart az Irinyi-hét keretében.

Országszerte utcák és intézmények viselik Irinyi nevét. Nem véletlen, hogy a 2017-ben Magyarország kormánya által elindított ­iparfejlesztési program az „Irinyi Terv” ­nevet viseli, hiszen Irinyi közéleti tevékenysége (bár csak néhány évig tartott) jelentős volt, hiszen alapító tagja volt nemcsak a Természettudományi Társaságnak, hanem a Kossuth nevével (is) fémjelzett Ipartestületnek is.

Emlékszoba működik

Ma Irinyi emlékszoba működik Létavértes vértesi részén, egykori lakóházának szomszédságában, ahová a régi vértesi temető felszámolásakor a család síremlékeit is áthelyezték. Ugyanott található Ispánki József szobrászművész alkotása, Irinyi János mellszobra. Angyal László, a megyei Műemléki Albizottság elnöke négy évtizede így vélekedett, mikor új helyén felavatták a sírkövet:

„Jelenlegi nyugvóhelye, úgy érzem, kicsit jelképes is. Jelenléte, emlékének kegyeletteljes ápolása erőt adhat a legifjabb nemzedéknek is: biztatást a nagy előd követésére, népünk, a tudomány követésére. Ezen ünnepélyes sírkőavatáson hadd mondjak mindazoknak őszinte tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszönetet, akik ezzel a sírkővel hosszú-hosszú évekre maradandó és méltó síremléket állítottak Irinyi Jánosnak és sokat szenvedett családjának. Kérem elsősorban Létavértes lakosságát, védjék, ápolják nagy fiuk sírját, síremlékét, hogy azt az enyészet sose tiporja szét!”

Kiállítás tablókból

2009-ben Létavértes önkormányzata önálló kiállítótermet építtetett a település nagy szülöttjének tiszteletére, emlékének őrzésére. Ott nyertek elhelyezést olyan gyűjtések, ritkaságok, amik a vegyészhez kötődnek. Illetve június 23-án az életét és munkásságát bemutató tablók kiállítását is megnyitották az Irinyi János Kiállítóteremben.

HBN

Legendák keringtek

Irinyi és a nokedli

Irinyi nagyon szerette a nokedlit. Ez köztudott volt, így egy összejövetel során barátai nokedlit tettek kabátjának a zsebébe. Majd mikor hazaindulva belenyúlt a zsebbe, mondták neki „– Na, János, ennyire ízlett a nokedli, hogy holnapra is viszel belőle?” Irinyi bosszankodva hazament.

Az „időjós emberke”

A földekre induló falubeliek nagy hasznát vették az ablakba kihelyezett házikónak, amiből ha eső volt várható, kijött egy kis kertész locsolóval, száraz idő esetén visszahúzódott. Az emberkét a nedvességre érzékeny hajszál mozgatta. Ez is Irinyi találmánya volt. (Fizikai alapja az, hogy a jelző figura a házikón belül zsírtalanított hajszálcsomóra volt elfordíthatóan felfüggesztve. Ismeretes, hogy az ilyen hajszál nagymértékben nedvszívó, s a páratartalom növekedésével megnyúlik, ellenkező esetben összehúzódik, ami csavaró hatást fejt ki és ezzel mozgatja a figurát.)

Irinyi „aranya”

A földeken keletkező gyomokat és levágott gallyakat, amelyek az év során keletkeztek, egy nagy gödörbe hordatta és ott elégette. A hamut trágyával együtt kiszóratta, ezáltal kiváló terméseredményeket ért el. A gödörről a vértesiek tréfásan azt mondták, hogy abban lesz: Irinyi „aranya”.

A Pesti Napló nekrológja

„Bizony szükséges e név alá odaírni, hogy miről volt nevezetes viselője, mert különben csak kevesen értenék meg a mai nemzedékből, hogy miért szentelünk neki olyan hosszú, terjedelmes megemlékezést, aminővel csak a nemzet jeleseit szokta haláluk napján a sajtó. Akik tudták róla, hogy egyik legnagyobb jótevője volt az emberiségnek, azok is elfeledték régen, mert úgy elvonult a világtól, hogy halottnak hihették. Egy kis Bihar megyei pusztán, a Nagylétával határos Vértesen éldegélt Irinyi János, a gyújtó feltalálója, s ott halt meg tegnap délután hatodfél órakor hetvenkilenc éves korában. Jómódú ember volt, de lehetett volna fejedelmi vagyonnak az ura, ha véghetetlen szerénysége és becsületes magyar lelke nem idegenkedett volna attól, hogy tudományát pénzre váltsa.”