Krimi-hétfő

Krimi-hétfő – ajánlja magát már hetek óta a kereskedelmi csatorna. Nem véletlenül. Erre ugyanis a legtöbb néző úgy felkapja a fejét, mint a kiszuperált katonaló a trombitaszóra.

Nincs is annál lenyűgözőbb, mint mikor fröccsen a vér, törik a csont, hörög az áldozat, s ha meg még fel van turbózva a ma szokásos – filmszokásos – szex-tapintattal, hát akkor idegrángunk a gyönyörűségtől.

Legfeljebb utólag csodálkozunk, hogy a kamasz erőszak brutálisan kivégzi az egykorvolt jó barátot, a tizenegy éves gyermeklány meg tiltott gyümölccsel lepi meg szeretteit. S ilyenkor aztán megmozdul az ország, pszichológusok lepik el az érintetteket, s magyarázzák a gyengéd tapintatot, az amúgy egészen bestiális és elképesztő történetekre.

A sérülteket vagy sértetteket meg gondozásba veszik, s emlegetik a családot, bírálják az iskolát, s lebarmolják a nevelőket, hogy nem foglalkoznak azzal, ami nekik a legelemibb kötelességük lenne.

Hát, hogy olykor szájon verik őket, megtámadja a tanárnőt a família, a báty elégtételt vesz az öcsköst ért sérelmen, az csak olyan zárójel, széljegyzet a margón. Közben a krimi-hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap csak úgy dönti a tananyagot, s attól művelődik ám a szellem, s válik igazán tettrekésszé a közösség.

S ha már a moziban agyon lehet verni a védtelent, miért ne tennénk meg mi is ugyanazt. S hogy ennek az amerikai erőszakmítosznak nemcsak a nézőre, hanem magára a műfajra nézvést is milyen ihlető hatása van, az éppen a mi „zsarusorozatunkból”, a Tűzvonal jó néhány jelenetéből köszön vissza.

A „főgonosz” Demsa például semmi részvétet nem érzett, mikor az ellenfelet kellett a legválogatottabb kínzással szóra bírni, s, miként láthattuk, a perverzió még élvezte is az egészet. Mintha az egyik fájdalma, szenvedése fizikai gyönyört váltana ki a másikból. Nem véletlen a középkori máglyahalálok, a nyaktilós örömünnepek látványkoreográfiája.

Tódult a nép ezen ritka „csemegére”, s még uzsonnázott és kvaterkázott is, mint valami neki rendezett pikniken.

Lévén, hogy Káin óta örökletesen magunkban hordjuk a „gyilkos testvér botja zuhanását”, ám még erre biztatni is talán mégiscsak felesleges.
Persze a gépkocsibalesetekre sem az a megoldás, hogy akkor most ne gyártsunk autókat.

A jó krimiben azért ott van a tanulság, akár közhelyként is: a bűn elnyeri a büntetést. Manapság mintha ez vált volna érvénytelenné…