2008.03.06. 07:31
Egyre több a HIV fertőzött Magyarországon
<p>50 százalékkal emelkedett 2007-ben a magyarországi HIV fertőzöttek száma 2006-hoz képest. 119-en betegedtek meg tavaly, szemben az egy évvel korábbi 81-gyel. A betegség megjelenése óta eltelt 24 évben nálunk tavaly fertőződtek meg a legtöbben - adta hírül az RTL Klub Híradója.</p>
Az érintettek főként a 20-30 közötti korosztályból kerülnek ki. Szakértők szerint ez a megelőzés szinte teljes hiányának és az emberek felelőtlenségének köszönhető.
A jelenlegi adatok azt mutatják, nemhogy csökkenne a fertőzöttek száma, de egyre inkább növekszik. 2006-hoz képes 2007-ben majdnem 50 százalékkal.
Szlávik János, a Szent László Kórház főorvosa az RTL Híradójának elmondta, hogy a emberek nagyon nagy része tudja, hogy ezt a betegséget védekezés nélkül, szexuális úton lehet elkapni, de az igazság az, hogy nem törődnek vele.
2006-ban 81 új fertőzöttet találtak az AIDS szűréseken. 2007-ben viszont már 38-cal többen, 119-en fertőződtek meg. Vagyis tavaly szinte minden harmadik napra jutott egy új fertőzött. De itt csak azokról van szó, akiknél felfedezték a betegséget. A valós szám, ennél jóval nagyobb lehet.
1458 HIV-beteget tartanak nyilván idehaza: a legtöbben Budapesten, míg a legkevesebben Zala megyében élnek.
További cikkek: