2024.02.14. 18:35
A kötelező és a Vasas letudva, magabiztosan nyert a Loki
A debreceniek két rövidebb periódust kivéve jól védekeztek, ami erős alapot teremtett a sikerhez.
Töpfner Alexandra öt gólt hintett a Vasas ellen
Forrás: Molnár Péter
Az e heti első akadályt magabiztosan vette a DVSC Schaeffler, miután idegenben 32–22-re verte a bajnokságban a Vasast szerda este. A cívisvárosiaknál ott volt a csapatban az a Szabó Nina, akit Hámori Konszuéla súlyos sérülése – Koni a lelátóról drukkolt társainak – után hívott vissza a Loki az MTK Budapesttől. A fővárosaiknál három ex-debreceni – Vámosi Panna, Sirián szederka és Pénzes Laura – várta a kezdő sípszót.
Az ezúttal fehér-feketében kézilabdázó hajdúságiak a Gabrijela Bartulovic – Töpfner Alexandra, Vámos Petra, Tamara Haggerty, Planéta Szimonetta, Kácsor Gréta, Petrus Mirtill összeállításban kezdtek az az összecsapást.
Támadásban – ahogy Köstner Vilmos megjövendölte – Csenyánszki Liliána váltotta Planétát, tehát a hajdúságiak ifjú tehetsége kapta meg a lehetőséget, hogy Hámori posztján bizonyítson. Mindkét együttes első támadása kimaradt, majd Mihály szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, melyre Petrus válaszolt a bal szélről. A másik szélső, Töpfner góljával már a mieink vezettek, igaz nem sokáig, mert a piros-kékek házi gólkirálya, Szilovics átlőtte a vendégfalat. Nem volt nagy az iram, de ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen a győriek elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés sokat kivett a debreceni lányokból, és Hámori sérülése is megzavarhatta Füzi-Tóviziéket. Ennek ellenére Vámos Petra ritmusváltása, és Töpfner lerohanása után hárommal (2–5) vezetett a Vasutas a 11. percben.
Konkoly Csaba, az angyalföldiek edzője időt kért, és amíg tartott az eligazítás, behallatszott a közvetítésbe, hogy ezúttal sem maradtak támogatás nélkül Hornyák Dóráék: egy szűk létszámú, de lelkes mag biztatta őket.
A pályán az történt, amit a cívisvárosiak akartak, a Vasas majdnem 11 percig képtelen volt bevenni Bartulovic kapuját.
A játékrész felénél Szilágyi Zoltán elkezdte a rotációt, Füzi-Tóvizi váltotta a holland válogatott Haggertyt, Szabó Nina pedig rögvest kiosztott egy gólpasszt. Bartulovic hetest, majd ziccert vétett, a Loki pedig már 11–3-ra ment. A múlt hétvégi BL-csata hősét, Jovovics Jovanát is bevetette a debreceni kispad, ám mivel gyors egymásutánban három gólt is lőttek a piros-kékek, a debreceniek trénere időt kért. Mielőtt azonban belelkesedhetett volna a védekezésben feljebb lépő Vasas, Vámos Petra két góljával újra hatott tett a csapatok közé (24. perc, 7–13). Védekezésben a csapatkapitány Hornyák Dóra alkotott belső párost Füzi-Tóvizivel, támadásban pedig Elinore Johanssonnak is bizalmat szavaztak a padról – az más kérdés, hogy a svéd játékos egy harmatgyenge lövéssel ”tesztelte” a fővárosiak kapusát. Harminc perc játék után 10–16-ot mutatott az eredményjelző.
Közte tíz
Fordulás után a vendégkapuban Catherine Gabriel, a két szélen pedig Vámos Míra és Grosch Vivien bizonyíthatta, hogy jó formának örvend.
Gyors két Loki-találattal indult a második félidő, majd négy perc gólcsendet követően az ifjabb Vámos növelte kilencre a fórt (37. perc, 10–19). Ahhoz képest, hogy a tízért is támadhatott a DVSC, pár minutummal később már Szilágyi Zoltán tartott leigazítást tanítványainak, ugyanis gyorsan hatra olvadt az előny. Hatottak a mesteri szavak, az 53. minutumban már tíz (17–27) volt közte. A mieink két rövidebb periódust leszámítva jól védekeztek, ami erős alapot teremtett a magabiztos, 32–22-es sikerhez.
A Vasutas legközelebb a svéd IK Sävehof otthonában lép pályára a Bajnokok Ligájában, méghozzá vasárnap 16 órától.
A tények Női kézilabda NB I., 15. forduló Vasas–DVSC Schaeffler 22–32 (10–16) Budapest, Sterbinszki Amália Sportközpont. Vezették: Nagy F., Túróczy Vasas: Zsigmond – Mihály P. 1, Ferenczy 1, Vámosi 2, Dombi K., Szilovics 1, Oláh K. 1. Csere: Balog J. (kapus), Boldizsár 4, Sirián 3, Pénzes 3, Győrfi 2, Domokos 1, Fodor N. 1, Lengyel E. 2 (1). Vezetőedző: Konkoly Csaba. DVSC: Bartulovic – Töpfner 5 (1), Vámos P. 5, Haggerty, Planéta, Kácsor 2, Petrus 4. Csere: Gabriel (kapus), Csernyánszki 1, Szabó N. 2, Grosch 2, Füzi-Tóvizi 1, Hornyák D. 1, Jovovics 3, Johansson, Vámos M. 6. Vezetőedző: Szilágyi Zoltán. Kiállítások: 10, illetve 12 perc. Hétméteresek: 5/1, illetve 1/1. |