H szektor

2024.02.16. 18:30

H szektor, 77. rész: A zöld-fehérek elleni rangadók után újabb nagy presztízsű csaták jönnek

Haon.hu

Ezúttal is sokan kísérhetik el a DVSC-t Székesfehérvárra

Fotó: KISS ANNAMARIE/Napló-archív

A HAON sporttal foglalkozó podcastjének, a H szektornak a témáját ezúttal is a Debreceni VSC szolgáltatta. Ezúttal Molnár Szilárd és Tóth Huba újságírók beszélték ki, hogy az elmúlt egy hétben mi történt a labdarúgó- és kézilabdacsapat háza táján, és mire számíthatunk a hétvégén. 

Szó esett róla, hogy a Loki-szurkolóknak a Ferencváros elleni futballderbi és a Győri ETO elleni kézi-siker után vasárnap ismét választaniuk kell, mivel 15 órától Fehérvár–DVSC mérkőzést rendeznek az OTP Bank Ligában, míg a kézisek 16 órától a Savehof vendégeként lépnek pályára a BL-csoportkör utolsó meccsén.

A helyzetkihasználáson javítani kell!

Molnár Szilárd elmondta, hogy a Loki a Fradi ellen döntetlen szagú mérkőzést játszott, ám az utolsó passzoknál, befejezéseknél hiányérzete volt. – 

Egyikünk sem tagadja, hogy a mi szívünk a piros-fehérekért dobog, így nagyon örültünk az álomszerű kezdésnek. Azonban utána a bepasszoknál, beíveléseknél rendre rossz döntéseket hoztunk. A csapat egyébként jól védekezett, és a középpályán is remekül teljesített, de elöl következőnek pontosabbnak kell lenni

– hangoztatta Molnár Szilárd.

Tóth Huba arról is szót ejtett, hogy Bárány Donát a fővárosiak elleni meccs után a Haonnak azt nyilatkozta, reméli hamarosan szerencsésebb lesz. A podcastben az is elhangzott, hogy Thor Úlrasson sem tudta még megmutatni igazán, ami benne van, Szuhodovszki Soma helyét pedig még keresik. A zsurnaliszták azt is kielemezték, hogy Joao Oliveira az utóbbi mérkőzéseken nem vált nagy segítségére a Lokinak, így nem lepődnének meg azon, ha a következő találkozókon nem jutna annyi játékperc számára. 

Egy olyan érzésem volt, mikor néztem a pályán, hogy nem tud kellőképpen odakoncentrálni, vagy egyszerűen csak nincs összhangban a többiekkel

 – hangozott el Tóth Hubától.

Az újságírók az új átigazolási híreket is megemlítették, miszerint a klublegenda, Varga József közös megegyezéssel szerződést bontott a DVSC-vel, míg Alekszandrosz Kiziridisz kölcsönben folytatja pályafutását.

Kulcsfontosságú mérkőzés jön

Mivel az 5. helyen álló Loki a jelenleg 3. Fehérvár otthonába látogat. Az újságírók úgy vélik, hogy a debrecenieknek az FTC ellenihez képest ezúttal több esélyük van a pontszerzéshez, de ahogyan azt Szrdjan Blagojevics vezetőedző is elmondta, a Vidi a télen rendkívül jól erősített, és most igazán elemében van a gárda, így kőkemény küzdelem várható.

Arról is szó esett, hogy Kusnyir Erik sérülése miatt legutóbb Baranyai Nimród volt a jobb szélső védő, aki a feladatát jól megoldotta, így valószínűleg a következő meccseken is a kezdőben szerepelhet. Ugyan korábban Alekszander Romancsuk és egyszer már Szécsi Márk is be volt vetve erre a pozícióra, de arra is van esély, hogy a klub esetleg még új játékost is szerződtet.

Feltehetik az i-re a pontot?

A podcastben Molnár Szilárd a friss élményeit is megosztotta, hiszen élőben láthatta, amint a DVSC Schaeffler 15 év után legyőzte a Győrt a Bajnokok Ligájában. – Nem hiszem, hogy a kisalföldiek csak úgy odaadták volna a pontokat a Lokinak. Ott állt mellettem a győri kézcsapat egyik médiamunkatársa, aki nagyon hitetlenkedett, majd el is sápadt a meccs végére – mesélte.

Mivel a debreceniek az utolsó meccsüket a BL csoportkörében a pont nélküli svéd Savehof otthonában zárják, a HAON újságírói remélik, hogy ott is meglehet a siker. Hozzátették, hogy utána a folytatásban a lányok akár az Ikasttal, akár a Viperssel találkoznak, egyik sem könnyű ellenfél.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában