Labdarúgás

2023.12.27. 07:00

Ebből vita lesz! – Összeállítottuk a „mennyei megyei” őszi álomcsapatát

Eljátszadoztunk a gondolattal, kik alkothatnák a Hajdú-Bihar vármegyei I. osztályú álomcsapatot.

Tóth Huba Elemér

Még mindig nagy népszerűségnek örvend a „mennyei megyei"

Forrás: Napló-archív

A hajdú-bihari vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi szezonjának küzdelmei novemberben véget értek, az amatőr futballisták csupán márciusban lépnek ismét pályára. A téli szünetben addig bizonyára mindenki kiértékeli az eddigi teljesítményét, és várhatóan még átigazolások is lesznek.

Egy álomcsapat összeállítása általában mindig szül kisebb vitát, hisz a labdarúgók kiválasztása mellett más-más érvek szólnak. Nem volt egyszerű dolgunk a játékosok kiválasztásakor, ugyanis jó páran sokat tettek azért, hogy kiérdemeljék helyüket a legjobbak között. Néhányan, egy csapatba rendeződve már bizonyíthattak a TAVONT-selejtezőn, de hosszas ötletelés, érvek és ellenérvek ütköztetése után a Haonnál is kialakult egy válogatott gárda.

Végy egy jó kapust!

A Sárréti DSK hálóőre, Kiss Béla a 10. fordulóig nem sokat hibázott, a rangadókon ráadásul bravúrt bravúrra halmozott. A Sárrétudvari alakulata az őszi szezon végére bár hullámvölgybe került, így a rutinos kapus statisztikai adatai is romlottak (14 meccs/18 kapott gól), de ez semmit se von le az érdemeiből. A HSE kapujában a 15 meccsen 13 gólt kapó Domonkos Dávid, valamint a Hajdúnánás portása, Urbán Gergely József (11 bajnokin 7 kapott gól) is sokszor remekelt, és fiatal koruk ellenére akár a hajdú-bihari álomcsapat kezdő tizenegyében is helyet foglalhatnának. A választásunk azonban végül Fülöp Gergőre esett, aki az ősz folyamán bombaformában, rendkívül sok védéssel segítette a 7. pozícióban álló Hajdúböszörményt, 13 meccsen 13-szor kapitulált. Bravúrjainak köszönhetően a HTE még a 2. helyen álló Hajdúszoboszló ellen a három pontot is megszerezte, nagy szerepe volt csapata menetelésében. Mivel Nagyrábén kiállították, eltiltását éppen a legrosszabbkor töltötte, – ez volt az egyetlen kihagyott mérkőzése – mikor együttese a címvédő Monostorpályival játszott 2–2-es döntetlent.

Hajdú-bihari betonvédelem

A Hajdúnánás védelme a mezőnyben az egyik legjobb, az eddig valamennyi mérkőzésen pályára lépő Papp Levente fiatal kora ellenére is oroszlánrészt vállalt csapata sikerességében. Egy percig sem volt kérdés, hogy az ősz válogatottjában helyet kap a HSE csapatkapitánya, Szathmári Zsolt is, hisz nagy szerepe van abban, ahogy a szoboszlói védelem muzsikál. A böszörményi hátvédek is dicsérendők, az egyik vezér pedig Bogár Márk, aki a mostani bajnokságban már közel 1300 játékpercnél jár.

A középpálya motorjai

Éles Zoltán, a Hajdúszoboszló játékosa több mérkőzés után is a legjobbak közé lett sorolva, hisz összességében a pálya több részén is rendre kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A tabella élén álló Monostorpályi is rendkívül képzett labdarúgókból áll, az együttes egyik motorja pedig Gyügyei Zoltán, aki fordulóról fordulóra fontos kulcspasszokkal segíti társait. A HSE-ben Tövisháti Máté János már számtalanszor adott új lendületet a társaknak, de az idén a futsalt nagypályára váltó, jelenleg 7 gólos Rácz Zsolt Bence (Monostorpályi) is megbízhatóan teljesít.

Mesterlövészek

Túl sokáig nem kell magyarázni a Hajdúszoboszló támadójának, Tóth Lajos Andrásnak a szerepét, aki 16 góllal vezeti a góllövőlistát, és akár egy lehetetlennek tűnő szögből is megzörgeti a hálót. Igencsak erős támadószekció lenne, ha oldalán tudhatná a nyíradonyi Nagy Krisztiánt, aki tizennégy találattal második, ráadásul olykor még pontot is mentett klasszis húzásaival. Sőt, a Hajdúnánás csatárával, Újvári Zsolttal (13 mérkőzés/10 gól) kiegészülve pedig retteghetne bármelyik gárda.

mennyei-megyei-alomcsapat-labdarugas-varmegyei-i-osztaly-haon-hajdu-bihar-sport
A vármegyei I. osztály őszi álomcsapata: Fülöp (Hajdúböszörmény) – Bogár (Hajdúböszörmény), Szathmári (HSE), Papp L. (Hajdúnánás) – Éles (HTE), Gyügyei (Monostorpályi), Tövisháti (Hajdúsámson) – Rácz Zs. (Monostorpályi) – Újvári (Hajdúnánás), Tóth L. (HSE), Nagy K. (Nyíradony)
Fotó: mlsz.hu

Jolly joker cserék

A Nagyrábé gyengébb őszéhez talán az is közrejátszott, hogy súlyos sérülés miatt elveszítették egyik legjobbjukat, Kiss Balázs Sándort, aki 7 mérkőzésen ötször volt eredményes. A Monostorpályiban Kertész Tamás egyéb szakmabeli elfoglaltság miatt ugyan csak hat összecsapáson jutott szóhoz, de ennyi idő is elég volt neki ahhoz, hogy hétszer eredményes legyen. Mindenki elismeri a hajdúsámsoni Szabó Sándor teljesítményét is, aki a csapata góljainak csaknem egyharmadát szerezte. Még sokáig lehetne sorolni a jobbnál jobb futballistákat, például csapata erőssége Mertin Lajos Richárd (Hajdúsámson), Rostás Gábor (Monostorpályi) és Csordás József (BUSE) is. A DVSC legendái, Madar Csaba és Tisza Tibor noha csak 4-4 meccsen játszottak a Bestrongban, de az ellenfeleket még mindig szép cselekkel verték át, utóbbi játékos még 7-szer eredményes is volt.

A vármegyei I. osztály jelenlegi állása:

1. Monostorpályi SE  15  12  1  2  47–20  37

2. Aqua-General Hajdúszoboszló  15  9  2  4  43–13  29

3. Hajdúnánás FK  13  9  2  2  33–10  29

4. Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E.  14  8  2  4  34–19  26

5. Sárréti DSK  14  8  2  4  33–18  26

6. DEAC II.  15  7  3  5  24–23  24

7. Hajböszörményi TE  14  6  5  3  23–15  23

8. BUSE  14  7  1  6  25–25  22

9. Nyíradony VVTK  14  5  5  4  34–24  20

10. Balmazújvárosi FC  15  4  3  8  23–27  15

11. Bestrong SC  15  3  4  8  22–33  13

12. Létavértes SC'97  15  2  3  10  16–56  9

13. Nagyrábé Petőfi SK  14  1  2  11  17–45  5

14. Egyeki SBSE  13  1  1  11  15–61  4

Az elmaradt meccsek várható pótlása: 

2024. 03.02. 14 óra: Egyek–Nyíradony

2024. 03.02. 14 óra: Hajdúsámson–Hajdúnánás

2024. 03. 09. 15 óra: Egyek–Nagyrábé 

2024. 03. 09. 15 óra: Sárrétudvari–HTE 

2024. 03. 09. 15 óra: BUSE–Hajdúnánás 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában