Kösely Kupa

2023.08.05. 18:10

Minden a lovakról szól a hétvégén a szoboszlói repülőtéren – fotókkal, videóval

Rengeteg színes program várta a Hajdúszoboszlóra kilátogatókat.

Orosz Krisztofer

Csikósok is bemutatóztak a 42. Kösely Kupán

Forrás: Kiss Annamarie

Pénteken kezdődött az idei Kösely Kupa, s mint ahogyan korábban beszámoltunk róla, a rossz időjárás sem tudta szerencsére megakadályozni a megnyitót. Immáron 42. alkalommal rendezik meg a lovas hajdú ősöknek és a hajdú hagyományoknak emléket állító lovasfesztivált Hajdúszoboszlón. Szombaton is rengeteg program várta a fürdőváros repülőterére kilátogatókat, ahol valóban minden a lovakról szólt. A város alpolgármestere, Kovács Gergely portálunknak számolt be tapasztalatairól. – Viccesen meg szoktam jegyezni, annyi idős vagyok, mint a kupa. Ahogy visszaemlékszek, már gyerekként is itt voltam. 

Mindenki tudja, hogy Hajdúszoboszlón mekkora hagyománya van a lovaskultúrának, a szervezéssel a hajdú hagyományok tiszteletére is szeretnénk emlékeztetni. Napjainkban még nagyobb jelentősége van a Kösely Kupának

 – szögezte le.

Kovács Gergely alpolgármester
Forrás: Kiss Annamarie

– Szerencsére sokszor látogattam ki kicsiként a korábbi rendezvényekre, így összehasonlítási alapom is van. Hála az égnek akkor és most is sok látogatót vonzott, most is sokan vannak. Büszkék vagyunk rá, hogy 42 esztendőből mindig meg volt tartva, tegnap majdnem elmaradt a lovas felvonulás, de az időjárás végül kedvezett. Rengeteg programlehetősége van azoknak, akik kilátogatnak, remélem mindenki megtalálja számításait – fogalmazott Kovács Gergely. 

Messziről jöttek 

A szombati napon a programok között többek között volt csikósverseny, díjlovas verseny, ló tenyészállat felvezetés és fajtabemutató, valamint számos program a kicsiknek is. A kilátogatókon látszott, nagyon élvezik a rendezvényt, s egyikük elmondta portálunknak, miért döntött úgy, hogy kijön az idei Kösely Kupára. Csoknyai József egészen Vas vármegyéből érkezett Hajdúszoboszlóra. – Nagyon jól érezzük magunkat, fantasztikusak a programok. Hortobágyon nyaralunk, Vas vármegyéből érkeztünk, s amint meghallottuk, hogy lesz egy ilyen esemény, rögtön elhatároztuk, hogy jövünk. Mondhatni szakmabeli vagyok, mi is tartunk lovakat, de lenyűgözően gyönyörűek, amelyek most itt vannak. 

Felénk pont nincs ilyen rendezvény, de remek a szervezés. Biztos vagyok benne, hogy a következő években is ellátogatunk majd Hajdúszoboszlóra

 – mondta. 

Csoknyai József és lánya
Forrás: Kiss Annamarie

Fontos a felkészülés 

Ha sporteseményről van szó, akkor szinte borítékolható, hogy a Debreceni Egyetem képviselteti magát. Hamar bele is botlottunk egy hallgatóba, aki a cívisvárosban tanul. Gyuró Daniella éppen a versenyszámára készült, amelyre nem volt sok ideje felkészülni. – Díjlovaglásban vagyok érdekelt ma, és igazából nem túl sokat készültem, hiszen későn jött az ötlet. Nem voltam könnyű helyzetben, a lónak és nekem is ez volt az első megmérettetésünk. 

A ló és az ember közti kapcsolat a legfontosabb, minél jobban meg kell egymást ismernünk. Folyamatosan gyakoroljuk a mozgást és a pályát, így lesz szebb a mozgása a lónak, remélem ez elég lesz egy szép helyezéshez

 – nyilatkozta a sportoló. 

A program vasárnap, augusztus 6-án is folytatódik fogathajtó, díjugrató és szabadidőlovas versennyel. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában