DVSC Schaeffler

2023.08.28. 16:34

Az állandóságban hisznek a Lokinál

A DVSC Schaeffler támogatói egységesen állnak a gárda mögött a sikerek érdekében.

Bakos Attila

Papp László (balra), Ábrók Zsolt (középen) és Szabó Péter közösen dolgoznak a Loki sikeréért | Forrás: Kiss Annamarie

A DVSC Schaeffler női kézilabdacsapata pénteken kezdi meg az NB I. 2023-2024-es kiírásában a versengést. A debreceni lányok a múlt héten, utolsó felkészülési mérkőzésükön szűk vereséget szenvedtek a Ferencváros otthonában, azóta pedig már a hét végi bajnoki rajtra készül az együttes. A pályán és az edzőtermen kívül az irodában is nagy erőkkel zajlik a munka, ennek kapcsán hívta össze a klub vezetősége a hagyományos szezonindító sajtótájékoztatót a Hódos Imre Sportcsarnokba.

Bizakodásra ad okot

Papp László, Debrecen polgármestere külön köszöntötte a cívisvárosi kézilabdacsapatot immár 10 éve irányító Ábrók Zsoltot. – A sportban a szerencse forgandó, de a Lokinál az állandóság és a folyamatos, szisztematikus építkezés jellemző a munkára, ennek is köszönhetőek az utóbbi idők sikerei.

Az elmúlt tíz év bizakodásra ad okot a debreceni kézilabda kapcsán, hiszen a kiemelt státuszú akadémiánkra is nagyban építhetünk. Amellett, hogy minőségi légiósok érkeznek mindig a csapatba, szép számú saját nevelésű kézilabdás is tagja a keretnek, ami a szakmai előnyökön kívül a szurkolóknak is rengeteget számít

– hangsúlyozta.

A városvezető megemlítette, hogy a bajnokságban elvárásnak nevezhető a dobogós helyezés, idén is a DVSC a bronzérem legfőbb várományosa. Emellett pedig fantasztikus lehetőséghez jutott a Loki, hiszen a Bajnokok Ligájában is megmutathatja magát az együttes. –  A kiváló szakmai munka mellett nagy fokú stabilitás jellemzi azt a támogatói kört, amely a gárda mögött áll, e tekintetben is optimistán tekinthetünk a jövőbe. Hálásak vagyunk a támogatóknak is, hogy kitartanak mellettünk már hosszú évek óta, bízom benne, hogy ez továbbra is így marad – tette hozzá.

A Loki idén is piros és fehér szerelésben játszik majd, középen pedig az újonnan alapított Komáromi Ákos-díj látható | Forrás: DVSC Schaeffler

Plusz erőket mozgósítottak

Szabó Péter, a névadó szponzor Schaeffler Debrecen Kft. ügyvezetője elárulta, hogy összesen húsz olyan támogatója van a DVSC-nek, amely már évek óta a klub mellett áll. – Kiváló közösség gyűlt össze az elmúlt esztendőkben, azt lehet mondani, hogy az üzleti mellett baráti kapcsolatok alakultak ki a felek között. Jól példázza ezt, hogy amint realizálódott, hogy a csapat a BL-ben indulhat, a szponzorok plusz erőket mozgósítottak azért, hogy ennek az anyagi lehetőségét megteremtsük.

Ritka az, hogy ilyen egységesen egy gárda mögé álljanak a támogatók annak érdekében, hogy minél szebb eredménnyel zárulhasson egy szezon. Ki kell emelni, hogy természetesen a város vezetősége is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a DVSC női kézilabdacsapata folyamatosan fejlődni tudjon

– tette hozzá. A szakember elárulta, hogy a DVSC és a Schaeffler Debrecen Kft. a névadó szponzori szerződést két évvel meghosszabbította. 

Ajándék a BL

Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője egy rövid visszatekintéssel kezdte mondandóját. – Annak idején tíz éve elkezdtünk valamit együtt, egy akkor még kiesőjelölt csapattal, de már annak idején is a Loki élmezőnybe és nemzetközi porondra való visszatérést tűztük ki magunk elé. Hosszú és kihívásokkal teli utat jártunk be azóta, de sikerült megvalósítanunk a céljainkat.

A Bajnokok Ligájára pedig ajándékként és hatalmas lehetőségként tekintünk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy megálljuk a helyünket és a legjobb eredményt hozzuk ki magunkból

– hangsúlyozta.
Az ügyvezető elmondta, stabil háttér nélkül ezek a sikerek nem jöhettek volna létre, ezért is köszönik mindenkinek, aki hozzájárult az elmúlt 10 év munkájához. Ábrók Zsolt Debrecen városának is háláját fejezte ki, majd megajándékozta Papp Lászlót egy hivatalos BL-labdával, amit a csapat tagjai mind aláírtak. 

Komáromi Ákos-díj

A DVSC Schaeffler új szerelését is bemutatták az események, a lányok – a már megszokott módon –  egy piros és egy fehér mezben játsszák majd a mérkőzéseiket a hamarosan rajtoló idényben.

A rendezvény végén egy új díjat is bejelentettek a klubnál. A tavaly alapított Jeddi Mária-díj mellett – amelyet az idény legjobb felnőtt Loki-játékosa veheti át – innentől kezdve a szezon legjobb utánpótlás-kézilabdázóját is kitüntetik majd. Az elismerés Komáromi Ákosról, a DVSC legendás egykori vezetőedzőjéről kapta a nevét.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában