Kosárlabda

2023.08.31. 09:32

Dupla diadal a Nyíregyháza ellen

A sikerek azért is különösen bíztatóak, mert hiányoztak a felkészülésbe később bekapcsolódó válogatott játékosok.

Haon.hu

Forrás: DEAC Kosárlabda Akadémia

Két felkészülési mérkőzést is vívtak a DEAC juniorjai a keleti szomszédvár gárdája ellen, Pethő Ákos tanítványai meghatározó játékosaik hiányában is győzelemmel abszolválták mindkét találkozót, írja a DEAC Kosárlabda Akadémia hivatalos oldala.

Az első ütközetet múlt pénteken rendezték a szabolcsi fővárosban, Szilágyi Péterék elsöprő nyitónegyedet produkáltak, melynek köszönhetően végső győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben. 

Az Oláh Gábor utcai visszavágón viszont a Nyíregyháza rajtolt jobban, de a fehér-feketék még a játékrész végéig rendezni tudták soraikat, így a kisszünetre már náluk volt az előny. A két középső etapban aztán fokozatot váltott a remek dobóformát mutató Pethő-legénység, ezáltal a negyedik negyedre már nem maradt kérdés az összecsapás kimenetelét illetően. A sikerek azért is különösen bíztatóak, mert a juniorok keretéből hiányoztak a felkészülésbe később bekapcsolódó válogatott játékosok, azaz Fekete-Gál Csongor, Szász-Veres Márk és Váróczy Gergő, illetve Varga Ferenc az első találkozó után csatlakozott az U18-as 3x3 világbajnokságon szereplő magyar nemzeti együtteshez.

Lassabban vették fel a ritmust

Pethő Ákos vezetőedsző úgy látta, mindkét mérkőzés jól szolgálta a felkészülést. – Végig széles rotációval dolgoztunk, és többféle formációt is ki tudtunk próbálni. Nagy energiákat mozgósítva kosárlabdáztunk, különösen az első találkozón, ami már a tíz perc végén meglátszott az eredmény alakulásán. A visszavágón lassabban vettük fel a ritmust, azonban nagyon örülök annak, hogy jól kezeltük a szituációt, nem pánikoltunk be, hanem szép lassan átvettük az irányítást. 

Pozitívum, hogy sokan rukkoltak elő jó teljesítménnyel, valamint jó dobóformát fogtunk ki, viszont miben még fejlődnünk kell a bajnokság kezdetéig az a támadásból védekezésbe való visszarendeződés, illetve az eladott labdák száma, ugyanis a második meccsen sajnos ezen a téren is akadtak problémáink

 – nyilatkozta az akadémia honlapján.

Nyíregyházi Sportcentrum U18–DEAC Kosárlabda Akadémia U18 83–105 (16–41, 25–20, 14–23, 28–21)
DEAC KA: Varga F. 9/3, Zalka 6, Csécsei 10, Orbán 15/9, Szabó-Zsámba 12.
Csere: Szilágyi P. 21/6, Nagy K. 5, Wágner -, Szilágyi K. 3/3, Makray 4, Fekete 9/9, Mátyus 6/3, Kapic 5/3.
Vezetőedző: Pethő Ákos
Másodedző: Halmai Norbert

DEAC Kosárlabda Akadémia U18–Nyíregyházi Sportcentrum U18 87–66 (17–14, 23–11, 30–14, 17–27)
DEAC KA: Makray 9/3, Kapic 4, Csécsei 12, Nagy K. 2, Szilágyi P. 11/3
Csere: Orbán 19/15, Fekete 16/9, Szabó-Zsámba 6, Zalka 4, Szilágyi K. 2, Mátyus 2, Wágner -.
Vezetőedző: Pethő Ákos
Másodedző: Halmai Norbert

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában