Salakmotor

2023.07.10. 09:38

Lovas Zoltán: hosszú skandináv éjszakák

A debreceni tehetség világ- és Európa-bajnoki viadalokon áll starthoz Svédországban.

Lovas Zoltán

Forrás: Boros Norbert-archív

Világversenyekkel megtűzdelt, több mint egyhetes skandináv „nyaralás” vár Lovas Zoltánra, a SpeedWolf Debrecen 250 köbcentis kategóriában szereplő salakszórójára. A 14 esztendős reménység július 12-én, szerdán Vastervikben az ifjúsági világbajnokság, közismertebb nevén az SGP3 egyik elődöntőjében áll rajthoz, s ha sikerrel veszi az akadályt, azaz a legjobb nyolc között végez, akkor a 14-ei, Malillában megrendezendő döntőben is megmérettetheti magát. A svéd túra ezzel még nem ér véget, ugyanis 16-án, vasárnap rendezik a páros Európa-bajnokság második fordulóját Motalában, ahol szintén motorra ül a hajdúsági vaspapucsos.

Erőltetett menet 

Lovasék szombaton délután vágnak neki az útnak, majd a tervek szerint hétfőn délben Rostockban szállnak fel a kompra, ami a svédországi Trelleborgba viszi őket. 

Az elképzelések alapján kedden már a verseny helyszínén, Vastervikben lesz a debreceni különítmény, majd szerdán következik az elődöntő. Akár továbbjut Lovas, akár nem, a csapat Malilla felé veszi az irányt, ahol pénteken az SGP3, míg szombaton a Grand Prix-t rendezik meg a Skrotfrag Arenában.

 A világ legjobb versenyzőinek küzdelmét követően Lovasék elindulnak a páros Európa-bajnokság otthonául szolgáló városba, Motalába, ahol 15 órakor kezdődik a viadal. A cívis salakos és csapata hétfőn délben „csekkol be” a kompra Trelleborgban, majd utána Debrecen lesz a célállomás.    

lovas-zoltan-salakmotor-hajdu-bihar-haon-sport-debrecen-speedwolf
Lovas Zoltán
Forrás: Boros Norbert-archív

Jól hangzik: SGP3

Az ifjúsági világbajnokság elődöntői közül Lovas azon a viadalon indul, amit szerdán pontban délben rendeznek Vastervikben. A tengerparti városban igen színvonalas mezőny méri össze erejét, ugyanis a nagy salakos nemzetek közül a házigazda svédek mellett Dánia, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Németország, Csehország és Ausztrália is nevezett ifjú titánt a viadalra. 

Jól tükrözi, hogy a Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) számára milyen jelentéséggel bír az utánpótlás versenyeztetése: az SGP3 funkcionáriusai között megtalálható zsűrielnökként az FIM Pályaverseny Bizottságának igazgatója, Armando Castagna, vezetőbíróként a Grand Prix-ból jól ismert dán, Jesper Steentoft, illetve szakértőként a négyszeres egyéni világbajnok Greg Hancock is tevékeny részese lesz a megmérettetésnek.

A két elődöntőből a legjobb nyolc-nyolc pilóta jut a pénteki fináléban, amit Malillában rendeznek, a szombati Grand Prix forduló felvezetéseként. – Már megnéztem a startlistát, biztos vagyok benne, hogy izgalmas verseny lesz. A mezőny nagy részét testközelből ismerem, a lengyel Beczkowski és Mania, a lett Filimonovs, a szlovén Cerjak, a német Cymerman, illetve Cording, a brit Rushen, az észt Avi, a cseh Hrabek, valamint a dán Kruse ellen már motoroztam korábban. 

Pozitív előjelekkel várom a viadalt, azt érzem, sikerült fejlődnöm az utóbbi időszakban, elmúlt a görcsösség belőlem, élvezem a motorozást, ráadásul a motorok is összeálltak.

 Ha fejben összeszedem magam, akkor nem lehetetlen a továbbjutás kiharcolása, azaz a legjobb nyolcba kerülés a vasterviki elődöntőben – mondta Lovas Zoltán, akinek ez lesz az első alkalom az életében, hogy láthatja a tengert. – Őszinte leszek, jól megvoltam nélküle idáig, ugyanis a balatoni vízikbiciklizés is igencsak meg szokott viselni. Izgalommal várom a kompozást, bízom benne, a playstationözés majd eltereli a figyelmemet a hullámzásról – nevetett.        

Svédcsavar

Lovas Zoltánnak és csapatának vasárnap már Motalában, a páros kontinensbajnoki versenyen lesz jelenése. 

Lovas állandó résztvevője a négyfordulós Eb-s küzdelemsorozatnak, de mivel nincs más magyar motoros, akit nevezhetett volna hazánk a szériába, ezért úgynevezett vegyes páros tagjaként versenyez a debreceni salakos.

Minden viadalra más társat kap Zolika, Svédországban a helyiek egyik legjobbjával, Alfred Åberggel alkotnak egy csapatot. A magyar-svéd duónak Dánia, Nagy-Britannia, Szlovénia és Svédország legjobb ifjúsági versenyzőivel kell felvenniük a harcot. 

BN   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában