Labdarúgás

2023.07.13. 10:55

Remek játékosok alkották a DSI Debrecen gárdáját

Az őszi alapszakaszt első helyen zárta a DSI tizenhét éves korosztálya, végül negyedik helyen végeztek a felső házban.

A DSI Debrecen U17-es csapata | Forrás: DSI Debrecen

Óriási sikerként könyvelték el az őszi dobogó felső fokát a klubnál, nem véletlenül voltak optimisták, amikor a felsőházi menetelést tavasszal elkezdték. Szakmai vezetőjük, Bende Tibor mégsem teljesen elégedett – írta a DSI Debrecen honlapja.

– Nincs különösebb probléma, már aludtunk is néhányat a bajnokság után, de azért van egy egészen pici hiányérzetem. Óriási öröm volt a felsőházban tudni magunkat, a tavaszi felkészülésünk azonban nem sikerült olyan jól, mint tavaly nyáron – fogalmazott az edző.

– A tavaszi szezon elején folyamatosan öt-hat olyan srác nem állt rendelkezésre, akik ősszel meghatározói voltak a gárdának. Mindezek ellenére úgy gondolkodtunk, hogy az egyéni és csapat céljainkat is megpróbáljuk megvalósítani. Ősszel a játékosoknál olyan, a korosztályukat is meghaladó képességeket láttam, ami okot adott az optimizmusra, bíztam abban, hogy a csapat elcsípheti a dobogót. A felkészülés kicsit rögösebbre sikeredett, így az első körben mindössze három pontot szereztünk, úszni látszott a dobogó – emlékezett vissza a nehézségekre Bende Tibor.

A visszavágók alkalmával a Gyöngyös elleni találkozón egy jogtalan kiállítást követően kapott ki a gárda 2–0-ra, ezzel negyedikként végeztek a felső házban. – Akartunk, hajtottunk, mentünk előre, de most ennyi volt a fiúkban. A minden mérkőzését megnyerő, veretlen Mezőkövesdet egyedül mi tudtuk megszorongatni. A gyöngyösi találkozón kívül sehol sem kaptunk ki egy találatnál többel. Sok esetben, hátrányból felállva, látványos játékkal szereztünk három pontokat, többek között az ezüst érmes Eger ellen is. És nem elhanyagolható szempont, hogy a nagypályás negyedik hely mellett, ugyanígy végeztünk futsalban is – mondta.

A szakember kiemelte, hogy remek játékosok, kitűnő emberek alkották a csapatát. – Öröm volt velük dolgozni. Biztos vagyok benne, hogy ilyen mentalitással, ilyen szorgalommal és alázattal egy korosztállyal feljebb is sikeresek lesznek. Szeretném megköszönni a szülők támogatását, akik önzetlenül teljesítették gyermekeik minden kérését, akik elkísértek bennünket a legtávolabbi meccsekre is – hangsúlyozta. Bende Tibor hozzátette: a jövőben is figyelemmel kíséri majd a srácokat és kívánja nekik, hogy a legnagyobb sikereket érjék el az életben és a focipályán is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában