Diákolimpia

2024.05.29. 20:02

Cukorbetegen nyert diákolimpiát Száraz Zsombor, a 10 éves tépei kisfiú – fotókkal, videóval

Hogyan lehet cukorbetegséggel sportolni, és milyen hátránnyal járhat adott esetben? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptunk a 10 éves Száraz Zsombor szüleitől és edzőjétől. Emellett a kisfiú is felidézte, hogyan kezdett el karatézni, és mi történt azon a napon, amikor kiderült, hogy cukorbeteg.

Balogh Efraim

Száraz Zsombor, a Derecske Budo Ifjúsági, Sport és Szabadidős Egyesület 10 éves karatésa

Forrás: Czinege Melinda

Diákolimpiát nyerni bármilyen sportágban elképesztő dolog, már egyáltalán eljutni arra a szintre sem egyszerű, hogy korcsoportja legjobbjaival versenyezzen egy tanuló. Cikkünk főszereplője, Száraz Zsombor, a Derecskei Bocskai István Általános Iskola növendéke még csak 10 éves, de már évek óta űzi kedvelt küzdősportját, ami a kyokushin karate. Hamar kiderült, hogy tehetséges, mivel keményen edz, ezért az eredmények sem maradnak el – köztük a diákolimpia megnyerése is Szigetszentmiklóson 2024 áprilisában –, viszont eddigi legnagyobb ellenfelével nem a tatamin találkozott… Erről maga Zsombi mesélt a Haon stábjának, természetesen szülei és edzője társaságában.

Száraz Zsombor, karate, diákolimpia, cukorbeteg, Haon, Debrecen
Száraz Zsombor áprilisban megnyerte a Szigetszentmiklóson megrendezett diákolimpia döntőjét
Forrás:  Czinege Melinda

Száraz Zsombor és a karate

No, de mielőtt a történet drámai szakaszához érkezünk, lássuk, hol és hogyan pallérozódik a fiatal karatés. A Derecske Budo Ifjúsági, Sport és Szabadidős Egyesület termébe vezetett stábunk útja, ahol már várt minket a Száraz család és Csuka Tamás, Zsombi edzője. A sportolók karateruhában fogadtak minket, és a 10 éves kisfiú övére pillantva fel is merült a kérdés, hogy az miért is kék. Zsombi Tamás kérésére elkezdte sorolni a színeket és az azokhoz tartozó fokozatokat:

– A fehér a kezdő, majd következik a narancssárga, a kék, a citromsárga, a zöld, a barna és a fekete – mondta ügyesen a 10 éves kisfiú, edzője pedig hozzátette, a fekete öv esetében tíz csíkot lehet elérni, melyből jelenleg neki kettőt, társának, Gara Sándornak pedig egy van, és ez a szint már igen jónak számít. Tamás azt is elmondta, hogy egyesületükben nagyjából félévente lehet vizsgázni. Akik kissé lassabban haladnak még, nem feltétlen váltanak övet, viszont az ügyesebbek (vagy a felnőttek) akár egy teljes fokozatot is léphetnek felfelé. Zsombi hét kyu-s, ami azt jelenti, hogy négyszer tett eddig vizsgát.

 Sikerei eléréséhez azonban nehéz úton kellett haladnia, és hogy ezt megismerjük, gondolatban vissza kellett mennünk a kezdetekhez. 
– Hát… apa azt akarta, hogy karatézzak az önvédelem miatt – mondta Zsombi, a háttérben közben gyanúsan nevetett Csaba és felesége, Brigitta. Majd Tamás gyorsan átvette a szót, és elmesélte, hogyan ismerték meg egymást Zsombival. Nem a karate egyesületben találkoztak először, attól sokkal régebbre nyúlik vissza a közös munkájuk: 

a kisfiú még óvodás volt, amikor Tamás felkészítő tornát tartott az óvodában, és edző visszaemlékezéséből kiderült, hogy Zsombi már akkor is ügyes gyerkőc volt. Ahogy kinőtte az ovit, magával vitte a karatésok kezdő csoportjába. A fiatal sportoló edzője szavaival élve már akkor is a „kemény maghoz” tartozott: jól teljesített a vizsgákon, szeretett versenyezni, így gyorsan átkerült a haladók közé.

Száraz Zsombor, karate, diákolimpia, cukorbeteg, Haon, Debrecen
Csuka Tamás (balra), Zsombi edzője
Forrás:  Czinege Melinda

Olyan magas volt a cukra, hogy a gép nem tudta megmérni

2021 októberében váratlan fordulat következett be Száraz Zsombor és családja életében, ugyanis az egyik este apa és fia éppen a Karate kölyök című filmet nézték a tévében, amikor Brigitta teszttel a kezében sietett oda Zsombihoz, hogy megmérje a cukorszintjét. A cukorbetegség jelei nem mutatkoztak meg nála azon túl, hogy éjszakánként többször is bevizelt. 

Olyan magas volt a cukrom, hogy a gép nem tudta megmérni… Bevittek a kórházba, Berettyóújfaluból átszállítottak Debrecenbe, ott kaptam infúziót, és úgy ment le a cukrom

– idézte fel Zsombi. Szülői szemszögből nézve sem volt egyszerű a betegség tényét megemészteni: Csaba emlékeinek felidézését azzal kezdte, hogy küzdött már a család hasonló problémával, és nem akarták elhinni, hogy újabb teher szakadt a nyakukba.

– Az a borzasztó, hogy amikor beszélünk valakivel, néha azt kapjuk válaszul, hogy csak oda kell figyelni egy kicsit az étkezésre. De közel sem ez a helyzet… Este háromszor vagy négyszer kellett felkelni cukrot mérni. Nehéz, nagyon nehéz, két napig csak sírva járkáltunk a betegség elején… – mondta az édesapa, majd párja mutatott rá a következő nehézségre: erős logisztikát igényel a diabétesz.

Brigitta minden nap feljegyzi a mérések eredményeit, mert ezekből tud következtetni, hogy többek között kell-e konzultálni a kezelőorvossal. Adott esetben az eredményeket egy felhőalapú adatbázisban azonnal látja az orvos is, mivel a multiszenzor feltölti az értékeket, így hamar megoldást tudnak találni egy-egy adandó problémára. Amikor kiderült, hogy Zsombi cukorbeteg, édesanyja még ápolóként dolgozott, így nem állt távol tőle az injekciózás, de mint elmondta, a saját gyerekének egészen más érzés volt beadni.

 Zsombi nagyon éretten kezelte a helyzetet. Volt egy kislány a kórházban, akitől látta, hogyan él teljes életet, miként kezeli önállóan a diabéteszét, ezért már úgy jöttünk haza, hogy magának mérte a cukrát

– mesélte Brigitta, majd felidézte, mit mondott kisfiának, miután hazaérkeztek a kórházból: – Zsombi, nem leszek bent veled mindig az iskolában. Egy ideig megyek veled, adom az inzulint, de mindig nem fogok tudni menni, előbb-utóbb meg kell tanulnod – mondta az édesanya. Megjegyezte, közel egy hónapot voltak távol a sulitól, s mire visszamentek, Zsombi már magának adta be az inzulint.

– Nagyon sokat beszéltem neki arról, hogy nem fáj a magas cukor, majd csak akkor fog, amikor szövődmények jönnek. Felfogta, hogy ezért kell vigyázni, hogy később ne legyen baj, és korához képest hihetetlenül éretten kezeli… – fűzte hozzá Brigitta.

Száraz Zsombor, karate, diákolimpia, cukorbeteg, Haon, Debrecen
Száraz Csaba (balra) édesapa, Száraz Zsombi és Szárazné Birizdó Brigitta édesanya 
Forrás:  Czinege Melinda

Arra kérdésre, hogy milyen szigorúan tartják a speciális étrendet, Csaba azt válaszolta, hogy a betegség diagnosztizálása után nagyon figyeltek, hogy minden cukormentes legyen. Rávilágított, hogy néha azért mégis muszáj csalni, elkerülhetetlen, hogy Zsombi ne vigyen be cukrot a szervezetébe. Brigitta részletesebben is mesélt fia táplálkozásának módjáról: napi 180-200 gramm szénhidrátot fogyaszt, attól függően, hogy éjszaka milyen magas a cukorszintje. Felmerült bennünk a kérdés, hogy már rég elindult a szezon, meleg van, ehet-e Zsombi fagyit…

– Ha megkívánja, esetleg nincs a fagylaltozóban diabetikus fagyi, és jó a cukra, akkor ehet „rendes” fagyit. Akár egy torta is belefér, ha rendben van a cukra – mondta Brigitta. Elmondta azt is, hogy sajnos orvosilag gyógyíthatatlan a kór, valószínűleg végig fogja kísérni Zsombi életét.

A karate a fő, de a foci se kispados

Visszaeveztünk a „sportos vizekre”, és megkérdeztük, hogy amikor kiderült Zsombor betegsége, akkor benne volt-e a pakliban, hogy abba kell hagynia a karatét. Csaba és Tamás is megerősítette, hogy ez egy percig fel se merült, az orvos szerint pedig szinte kötelező sportolni. Tamás elmondása szerint külön kérte a szülőket, hogy mondják el, mire kell figyelni, milyen esetekben mi kell tenni, és bármi történik edzésen, akkor ő is fog tudni segíteni. Csaba rávilágított, hogy Zsombor focizik is, viszont azért is helyezték előtérbe a küzdősportot, mert míg a labdarúgásban többféle impulzus éri, a karate önfegyelemre tanít, és jellemformáló hatása van a közösségre nézve is. 

A 10 éves fiatalember heti programja egyébként meglehetősen sűrű:  kedden és csütörtökön foci-, hétfőn, szerdán és pénteken pedig karateedzésre jár. Édesapja elmondta, hogy közös megegyezés alapján fiának 14 éves koráig sportolnia kell, csak engedéllyel hagyhatja abba. Hogy miért? Mert bízik benne, hogy akkor már annyira fogja szeretni, hogy nem akarja befejezni, hanem komoly céljai lesznek vele. Brigitta kiemelte, lehet furán hangzik, hogy elküldik edzésre, viszont amikor Zsombi hazamegy, mindig elmeséli, hogy milyen jó volt.

No, persze ehhez a sűrű menetrendhez a szülőknek is alkalmazkodniuk kell. Mégis, mikor ki megy Zsomborért, hogyan oldják meg a rájuk háruló feladatokat? Erre a kérdésre Csaba válaszolt:

– Hétfőn és szerdán anyósom viszi karatézni a gyereket, én pedig haza. Kedden és csütörtökön Zsombi elsétál focizni, Brigi pedig hazahozza, a péntek az én napom: viszem karatéra és hozom is onnan – mondta, majd felesége humorosan megjegyezte, hogy Zsombor egyke, két-három ugyanilyen aktív gyerek esetén már Excel-táblázatot kellene vezetni. Azt pedig mindketten megerősítették, hogy nemcsak ők motiválják Zsombit, hanem fordítva is igaz ez, ugyanis a szülők ugyanarra a helyre járnak személyi és funkcionális edzésre, ahol gyermekük karatézik.

Pápai Zoltán, a Derecske Budo Ifjúsági, Sport és Szabadidős Egyesület elnöke is kiemelte, hogy mind edzői és mind szülői oldalról nézve is fontos időben megtanítani a mozgás szeretetét, hogy akarjanak sportolni, és ne vesszenek el tinédzser korukban. Mint elmondta, mindig van kifogás, ha valaki nem akar edzésre menni, viszont amikor sikert érnek el, és jutalmazzák őket, akkor élményekkel fognak hazamenni.

Zsombit évek múlva akár nemzetközi versenyeken is láthatjuk

Kíváncsiak voltunk, hogy Zsombi mennyi időt tölt otthoni edzéssel, erre viszont jól nevelt gyermek lévén azt válaszolta, hogy édesapja felszerelt egy bokszzsákot, ami jó a feszültség levezetésére. – Amikor nem PS-ezhet – tette hozzá nevetve Csaba. Zsombor megjegyezte: korábban volt arra példa, hogy az edzések mellett is gyakoroltak, de úgy érzi, már nincs erre szüksége a heti öt edzés mellett.

Azért tudott Zsombi bajnok lenni, mert ehhez kell egy nagyon jó közösség. Az egyesület 25 éves fennállása során mindig kisebb létszámmal, legfeljebb 2-4 fővel készült a versenyekre. Most egy olyan erős mag alakult ki, hogy van 8-10 versenyzőnk, akik közül bárki lehet dobogós vagy akár bajnok is a diákolimpián

 – hangsúlyozta Csuka Tamás. Zsombi soron következő megmérettetése június 8-án lesz, emellett ősszel lesz az utánpótlás magyar bajnokság, tavasszal pedig újra diákolimpia. Ezek a legfontosabb utánpótlástornák, 15 éves kortól pedig akár nemzetközi versenyekkel is lehet már tervezni.

Zsombitól időközben el kellett köszönnünk, ugyanis megérkeztek társai, és készültek az edzésre. Természetesen nem hagytuk ki mi sem, már javában tartott, amikor szüleivel pontot tettünk beszélgetésünk végére. Épp a 10 éves fiatalember mellett álltunk, amikor egy pillanatra kiállt, s elővett egy kék színű kis táskát. Közben Tamás oldalra tekintett: – Zsombi, oké minden? – kérdezte a kisfiút, aki éppen egy müzliszeletet készült kibontani.

Bizonyára olvasóink is kíváncsiak lettek, hogyan készül egy diákolimpia-győztes karatés, így mutatunk egy videós összeállítást az edzésről. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában