Debrecen

2023.07.19. 11:07

Bács Bence: Lehet valaki élsportoló és emellett tanulhat is

A szakember szerint a debreceni klubnál minden adott a fejlődéshez.

Haon.hu

Forrás: DEAC-archív

A DEAC évadzárón első alkalommal kapott díjat az év sporteseménye, amely a Családi nap lett. Mint minden évben, idén is hatalmas érdeklődés kísérte ezt a rendezvényt, amelyen közel 20 sportágat próbálhattak ki az érdeklődők, ennek köszönhetően több gyerek döntött úgy, hogy a fekete-fehér klubnál szeretne sportolni. A szervezésben főszerepet vállalt Bács Bence, aki 2012 óta a Debreceni Egyetem, majd később a DEAC életének része. Pénzügyi és számvitel alapszakon, számvitel mesterszakon és sportközgazdász mesterszakon végzett, jelenleg pedig az utolsó évében tart a doktori képzésnek.
Az egyesületnél a DEAC Futball Kft. ügyvezetője, illetve a DEAC szolgáltató- és marketingrészlegének vezetője, akivel most nem csak a sikerrel zárt családi napról beszélgettünk – írta a deac.hu. 

A DEAC családi napja a korábbi években is népszerű volt, ám most minden várakozást felülmúlt. 

Ez egy olyan esemény, amelyen az érdeklődők egyben láthatják a hatalmas egyesületi rendszert. Idén valóban nagyon jól sikerült. Húsz szakosztály települt ki, és közel kétezren látogattak el a rendezvényre. A közösségi futás inkább a DEAC-ban valamilyen aktív szerepet vállalóknak, például irodai dolgozóknak, edzőknek, játékosoknak, míg a rendezvény másik része a családoknak szólt, főleg a gyerekeknek, akik még nem döntötték el, melyik sportágba szeretnének belevágni. Az egyetemi szemlélethez tartozik, hogy lehet valaki élsportoló és emellett tanulhat is. Lehet ugyanakkor valaki nagyon jó tanuló, de ahhoz, hogy a szellemiségét, tudását maximálisan ki tudja használni, nagyon fontos a testmozgás, a sport és az egészséges életmód. Ezzel a rendezvénnyel ezt is szerettük volna hangsúlyozni. 

Köztudottan beleszülettél egy sportszerető családba. Ez a közeg téged is hamar megfogott? 

Bár több sportot – például kosárlabdát, atlétikát, labdarúgást – kipróbáltam, de nem voltam meccsrejárós típus. Mindig szurkolója voltam a DVSC-nek, de az igazi sportszerelem nálam később, az egyetemi éveim alatt alakult ki, amikor megismertem a DEAC-ot. Az itteni sportélet és infrastruktúra egyszerűen beszippantja az embert. 

Végül mikor csatlakoztál a DEAC-családhoz? 

2012-ben jöttem az egyetemre pénzügy és számvitel alapszakra, majd négy évvel később kezdtem el dolgozni a klubnál, akkor még csak marketing vonalon. 

Azóta sok minden változott, ez a beszélgetés is a Dóczy utcai Sportcampus vadonatúj főépületének lelátóján zajlik. 

Nagyon jó körbetekinteni, hogy milyen gyönyörű infrastruktúra épült az elmúlt években, ami sokakat bevonz. Mindenki szeretne valahová tartozni és számomra az egyik legcsodálatosabb érzés, hogy a Debreceni Egyetemhez és a DEAC-családhoz tartozhatok. Olyanok vesznek körbe, akikben ugyanazok az értékek – a sport, a tanulás, a fejlődés – fontosak. 

Az interjú kedvéért az ambassador workshopról „lógtunk ki”. Mit lehet tudni erről a programról?

Nagy előrelépés, hogy a DEAC nagykövetprogramja révén alakult egy ilyen csapat. Szeretnénk a szokásos kommunikációt kibővíteni, és ezáltal még több emberhez eljutni. Nagyon fontos, hogy kihasználjuk azokat a közösségi médiacsatornákat is, amik főleg a fiataloknál népszerűek. Az Instagramra, TikTokra nagyobb hangsúlyt fektetünk, és még további újabb online platformokon szeretnénk elérni a regionális lakosságot és a Debreceni Egyetem hallgatóit. A csapat nagyon nagy lelkesedéssel, beleéléssel, magáénak érezve az egész DEAC-családos és egyetemi szemléletet vág bele az új feladatba. Számunkra ez nemcsak munka, hanem szórakozás és élmény is, ezért szeretjük csinálni. A marketing mellett a felnőtt labdarúgócsapatot működtető DEAC Futball Kft. ügyvezetője is vagy. 

Amikor 2020-ban elvállaltad ezt a feladatot, nem volt könnyű dolgod, hiszen az együttes ekkor jutott fel az NB II-be, de az eredeti terv, a debreceni futballpiramis nem jöhetett létre a DVSC kiesése miatt, és ez átírt mindent. 

Amikor feljutott a másodosztályba a DEAC, a Magyar Labdarúgó Szövetség elvárásai miatt alakítani kellett egy gazdasági társaságot, amelynek élére engem kért fel Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, hiszen ismerte a munkámat, képességeimet, hogy milyen tanulmányokat végeztem, illetve rendszeresen együtt dolgoztam különböző egyetemi projekteken a labdarúgó-szakosztály és egyben a Debreceni Egyetem sportirodájának vezetőjével, Pöszmet Tiborral. Úgy gondolta, azokhoz a feladatokhoz, amelyek ránk várnak az adminisztrációs és a gazdasági oldalon, nagymértékben hozzá tudok járulni. Nagyon izgalmas kihívás volt, sajnos a bennmaradás nem jött össze, ugyanakkor egy olyan hátteret sikerült megteremteni, ami alapját képezi a harmadosztályban azóta egy második és egy harmadik helyet megszerző csapatnak. 2020-ban még elég vegyes kerettel kezdtük a működést, de a tavalyi évben már 16 egyetemista volt a felnőttcsapatban, amire kifejezetten büszkék vagyunk. 

Nem elvárás a feljutás, de azért összejöhet? 

Ha a csapat az egyetemistákkal és a saját nevelésű játékosainkkal – akár egy-két új igazolással kiegészülve – megérett arra, hogy a feljutást magától kiharcolja, akkor nagyon szívesen vállaljuk a megmérettetést. Csak akkor mennénk egy osztállyal feljebb, ha ezt azok a játékosok érik el, akik a saját fejlődési potenciáljukból adódóan felküzdik magukat arra a szintre, ahová valók. Ehhez természetesen nagyon magas színvonalú szakmai munka is kell, amit igyekszünk minden rendszerünkben lévő eszközzel támogatni. Utánpótlás-nevelés szempontjából tehetségközpont is vagyunk, a DVSC Labdarúgó Akadémia után helyezkedünk el, így fontos, hogy olyan szakmai hátteret alakítsunk ki, amely átível egészen az ötéves korosztálytól a felnőttfutballig. 

A DEAC-os munkád mellett magyar és külföldi hallgatókat oktatsz az egyetemen. Hogy tudod a sokrétű feladatot összeegyeztetni? 

Nehezen, sokszor dolgozom éjszaka, de hál’ istennek a fix programjaim mellett a többi feladatomat rugalmasan tudom elvégezni. A munkám nagy részéhez egy laptopra és nagyon sok Excel-táblázatra van szükség. Az oktatás részét egyébként nagyon szeretem. Amikor látom a hallgatók szemében, hogy befogadják és nem utolsó sorban meg is értik a tananyagot, az nagyon felemelő érzés. 

A jövőt illetően mire vágysz leginkább? 

Arra, hogy egy olyan közösség legyünk, amelynek tagjai bizalommal fordulnak egymáshoz, szívesen látogatják a mérkőzéseinket és szurkolnak a csapatainknak, a szülők pedig a gyermekeikre büszkén adják rá a DEAC-mezt. Az én álmom nem feltétlenül arról szól, hogy melyik csapatunk melyik osztályban játszik, sokkal fontosabb számomra az összetartó egyetemi és sportközösség. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában