Labdarúgás

2023.01.15. 19:37

Nem kímélik a DVSC labdarúgóit

Bódi Ádám, a Loki középpályása és társai fárasztó napokat élnek át Törökországban, amit nem bánnak, mert tudják, ez kell a sikerhez.

Bódi Ádámék komolyan veszik a munkát Törökországban

Forrás: DVSC-archív

Két felkészülési mérkőzés szerepelt a Belekben edzőtáborozó DVSC hétvégi programjában: szombaton a német Hannover csapatát 2–1-re győzték le a debreceniek, akik másnap 0–0-s döntetlent játszottak az üzbég első osztályú Neftchi Fergana gárdájával. A Lokiban mindkét összecsapáson szerephez jutott Bódi Ádám; a középpályás a németek ellen csereként állt be a találkozó végén, az üzbégekkel szemben kezdő volt, és a gólszerzéshez is közel állt. 

A középpályás vasárnap este a HAON-nak nyilatkozva mondta el tapasztalatait a Neftchi Fergana ellen vívott találkozóról. – Az irányítás jobbára nálunk volt, az első félidőben masszívan védekeztek, ekkor még nem sok helyzetet tudtunk kidolgozni, a szünet után azonban többször is veszélyeztettünk. 

Ha kicsit pontosabbak vagyunk, minimum egy góllal nyerhettünk volna, a frissesség hiánya érezhető, de a finomhangolás még csak ezután fog következni.

 Nagy iramú meccset játszottunk, riválisunknak nem sok lehetősége volt betalálni. Mindenki megkapta azt a terhelést, amelyre szüksége volt, ez roppant fontos – emlékezett vissza Bódi, akinek a neve mellett két kapura tartó lövést is fel lehetett jegyezni vasárnap. 

– Az egyiket ballal eresztettem el, a pipa kicsit fölé ment, másodjára messzebbről próbálkoztam, ezt is egy jól eltalált lövésnek éreztem, de az egyik blokkoló védő bele tudott érni. Nem csupán nekem, a társaimnak is akadtak szép megmozdulásai, persze jó lett volna betalálni, azonban ezek a helyzetek is fontosak tudnak lenni, mentális fölényt alakíthatunk ki általuk – fogalmazott a DVSC rutinos labdarúgója, aki bár tudja, az edzőmeccseken nem az elért eredmény a legfontosabb, azért örült, hogy a Hannovert le tudták győzni.

Az erőnlétük rendben lesz 

Mint kiderült, Bódi éppen élete legsűrűbb, és a külföldi edzőtáborok tekintetében a leghosszabb alapozási időszakában van benne. – Noha több napig komoly esőzést tapasztalhattunk Belekben, a pályák minőségére még így sem lehet panasz, a körülmények kiválóak. Még sosem vettem részt ilyen hosszú külföldi edzőtáborban, a szakmai stáb nem kímél minket, sűrű és megterhelő napokat élünk át, mindez fárasztó, de élvezzük, tudjuk, miért csináljuk. 

Várjuk a bajnokság folytatását, bízunk benne, hogy a sok munka majd az eredményeinkben is megmutatkozik.

 Az alapozás nagyobb részén már túl vagyunk, erőnlétben rendben lesz a csapat, lassan a frissítés következik. Pénteken hazatérünk, a hétvégét megkaptuk szabadnak, aztán következik az utolsó hét a rajt előtt – ecsetelte Bódi. 

A piros-fehéreknél jó a hangulat, a csapat egységes, élvezik a közös edzéseket, programokat, ám érhető módon mindenkinek hiányoznak már a szerettei. Nem kivétel ez alól Bódi Ádám sem, a középpályás még sosem töltött ilyen hosszú időt távol a feleségétől és lányaitól – alig várja, hogy újra magához ölelje őket.

KSZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában