dvsc

2021.10.26. 19:58

Szabó Péter: „Nem szabad egyénekre mutogatni, mindenkinek megvan a felelőssége”

A DVSC igazgatótanácsának elnöke szerint már a következő hetekben változásra van szükség a csapatnál.

Szabó Péter | Fotó: Napló-archív

Fotó: Molnar Peter

A Loki labdarúgócsapata tíz fordulót követően jelenleg a 10. helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján, csak jobb gólkülönbsége miatt nincs kieső pozícióban. A piros-fehérek négy bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, ráadásul hármat el is vesztettek ezek közül, mindössze egy pontot és két gólt szereztek ezen időszakban. A Huszti–Toldi páros által irányított gárda múlt hét vasárnapi, Puskás Akadémia elleni 3–0-s veresége volt talán a legfájóbb, amit már a Nagyerdei Stadionba kilátogató szurkolók is nehezen bírtak cérnával – érthető módon. A DVSC vezetősége reagálásképpen hétfőre egyeztetésre hívta össze a szakmai stábot, ahol ismét tisztázták a célokat, illetve világossá tették, hogy sürgősen változtatásra van szükség a csapat teljesítményét illetően. A Naplónak Szabó Péter, a DVSC igazgatótanácsának elnöke nyilatkozott a megbeszéléssel kapcsolatban.

Szabó Péter | Fotó: Napló-archív

– Tudtuk, hogy ez egy irtó nehéz, küszködős idény lesz, ettől függetlenül van hiányérzetünk. Ezzel kapcsolatban nem szabad egyénekre mutogatni, mindenkinek megvan a felelőssége ebben. A hétfői megbeszélésen egyértelművé tettük a szakmai stáb felé az elvárásainkat, amit nekik teljesíteniük kell. Egy fontos dolog van: eredményesen szerepelni, és ehhez következő szűk hetekben változtatásra van szükség.

„A szavak nem igazán érdekelnek, az a lényeg, hogy a tettekben mit látunk majd viszont”

– fogalmazott az elnök.

A mérkőzésen – és azt követően a közösségi médiában is – több szurkoló Tőzsér Dániel és Huszti Szabolcs távozását követelte. – Kevés olyan debreceni edzőt tudnék mondani, aki felé ne kiabáltak volna ilyeneket. Ez teljesen érthető reakció, ezért is ültünk le és beszéltük meg, hogy milyen változásokat szeretnénk látni. Nagyon bízom benne, hogy jó irányban mozdul el majd a csapat a tabellát és a teljesítményt is tekintve. Amennyiben úgy látjuk, hogy nincs érdemi változás, akkor újra le kell ülnünk, mert nem lehet a végtelenségig várni. De biztos vagyok benne, hogy talál megoldást a stáb a felmerülő gondokra – mondta a szakember.

Fontos meccsek

Az első feladat már rögtön szerdán vár a debreceni focistákra, a Kecskemét vendégei lesznek a Magyar Kupa 4. fordulójában. A találkozó 18 órától kezdődik az NB II. harmadik helyezettjének otthonában. Szabó Péter szerint a Loki nincs jó szériában, de első osztályú csapatként tovább kell jutnia. Aztán pedig a nagyon fontos MTK és Honvéd elleni bajnokikra kell koncentrálni.

BA

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/sport/helyi-sport/a-tobbseg-szerint-valtozasra-van-szukseg-a-dvsc-haza-tajan-5768147/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában