Ironman lett 43 évesen Csuja Beáta

3,8 km úszás, 180 km kerékpározás, majd egy maraton a végére – ez az Ironman-versenyek távja. Nem normális, aki kitalálta, de az sem, aki nekivág, mert jó a sport, de ami sok, az sok – gondolja a többségünk, pedig a környezetünkben élők, hús-vér emberek mutatnak példát elhivatottságból, akaraterőből és kitartásból. Úgy tűnik, szűkebb pátriánk, a Hajdúság kifogyhatatlan a kiváló extrémsportolókból, akik teljesítménye egyszerre váltja ki bennünk a csodálatot és a döbbenet érzését.

Nem luxusfeleség!

Már megszoktuk, hogy a közönségkedvenc futballista, az örökmozgó Dombi Tibor vagy a hozzá hasonlóan energikus volt bokszoló, Komjáthi ­László ultrafutónak állt, elvégre nekik gyerekkoruk óta lételemük a mozgás. Nagyobbat nézünk, ha valaki sportpályafutás nélkül, a negyvenes éveibe lépve kezd el extrém távokkal idegeket borzolni, mint a debreceni Szabó Sándor, de Józsán és Tégláson is van egy-egy vasemberünk, akik hatvanon, hetvenen túl kezdtek elképesztő futóteljesítményekkel csúcsokat döntögetni.

Amikor azonban tudomást szerzünk arról, hogy egy negyvenen túli nő, egy kétgyermekes anyuka teljesítette a nagyatádi Ironman-versenyt, akkor előtte térdre borulunk!

Különösen annak tudatában, hogy a Hajdúnánásról néhány éve Debrecenbe költöző 43 esztendős Csuja Beáta a pedagógusi és a háztartási munka mellett edz, és bár boldog kapcsolatban él, nem luxusfeleség, aki csak a sportos hobbijának hódolhatna, tudniillik élete párja is pedagógus. Minden „kötelező” mellett ráadásul sérült gyerekekkel is foglalkozik, mozgásfejlesztést végez a Mi Érted Élünk Egyesületben.

Megfogadta

Mondhatjuk, hogy csak a kezdet nehéz. A sportos múlt nála ugyanis átlagos, vagy inkább az alatti. Beáta az általános iskolában talajtornázott, megyei szintű versenyeken termett babér számára, a gimnáziumban pedig kosarazott, de a futással nem volt jó barátságban. – Egyszerűen nem bírtam futni, vagy csak nem tettem próbára magam, fene tudja. A futással akkor kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor a fiam, Bendegúz négyévesen kitalálta, hogy karatézni szeretne. Elvittem Forgó Laci bácsihoz Hajdúnánáson. Az első másfél órás edzést végig­ültem a kispadon, a másodikon már beálltam a gyerekek közé egyetlen felnőttként. Ők később abbahagyták, én folytattam, közben pedig futni is elkezdtem, hogy jobb legyen az erőnlétem – meséli Beáta a sportos karrierjének kezdetét.

A folytatást már a bátyja, Gábor alapozta meg, aki már akkor javában triatlonozott. – 2016-ban elkísértem a bátyámat Nagyatádra egy Ironman-versenyre, és ott szerelembe estem a triatlonnal. Tényleg, szerelem volt első látásra! Megfogadtam, hogy én is ironman leszek valamikor. Egy éven belül úgy felkészültem, hogy Kaposváron a fél Ironmant megcsináltam, korosztályos harmadik lettem a nők között. Ironman, vagyis ironwoman – vélhetően azért nevezte el a vasembernek ezt a távot a kitalálója, mert azt hitte, nő nem tudja végigcsinálni. Beáta rácáfolt, ironwoman is van! – Amikor a szüleimmel közöltem, hogy én ironman leszek, anyukám azt mondta, ez nem nőknek való, apukám pedig csak annyit mondott, hogy ha akarod, kislányom, meg tudod csinálni. Sajnos a biztató szavai mellett nem tudtam megtenni, hiszen idén váratlanul itt hagyott minket, emiatt a fájdalom is motivált, de nagyon sokat áldoztam érte, hogy fentről büszke lehessen rám.

Csak akarni kell

Magyarországon a hosszútávú triatlonosok számára az esztendő versenye a nagyatádi Ironman, hivatalos nevén: eXtremeMan Nagyatád. Beátának a felkészülést nehezítette a járványhelyzet, mert a debreceni uszoda csak júniusban nyitott a közönség számára. A bringázásra télen a szobában is ráedzhetett egy speciális görgő segítségével, a futás pedig már több mint hobbi, tíz éve rendszeresen hosszabb távokon ereszti ki a napi gőzt, a főzés és a mosogatás után vagy előtt, példának okáért a maratoni távot már is többször lefutotta. No de a maratoni táv még semmi egy ironmannek, vagyis ironwomannek! Ahogy Beáta fogalmaz, egy hosszútávú triatlonversenynek az csak a záróakkordja.

– A rajt előtt, a tó partján nagyon ideges voltam, a bátyámmal, aki szintén indult a versenyen, egymás mellett álltunk, megölelt, és csak annyit mondott: ne félj! Amikor eldördült a rajtágyú, teljesen felszabadultam, a 3,8 kilométeres úszás olyan könnyedén ment, és olyan gyorsan eltelt az 1 óra 40 perc, hogy magam is meglepődtem, maximálisan feltöltődve ültem fel a biciklire. Hét és fél órára terveztem a 180 kilométeres kerékpározást, de 7 óra 3 perc alatt teljesítettem, annak ellenére, hogy az utolsó 30 kilométer – bevallom – már nem esett olyan jól. Amikor leszálltam a bicikliről, tudtam, hogy már „csak” egy maraton van hátra. Nyeregben éreztem magam! A fele nagyon jól ment, utána folyamatosan lassultam, az utolsó tíz kilométer pedig már kifejezetten szenvedés volt. Nagyon kellett, hogy az utolsó kilométereken a párom kísérjen, és biztasson, ami a lelkemnek nagyon jót tett. A vége felé mondta, hogy ne kapkodjam el a befutót, éljem meg a pillanatot.

„Amikor beértem a célba, életem legnagyszerűbb érzése volt látni, hogy ott áll a két gyermekem, a szerelmem, az anyukám, a bátyám – aki már célba ért három órával korábban –, és ott volt apukám, még ha csak a lelkemben is, a fényképével a kezemben értem be”

– mesélte el Beáta élete nagy pillanatát. 14 óra 30 perc – jó ez egy 43 éves, mezei pedagógustól, summázta a teljesítményét, hozzátéve azt, hogy rengeteg ember gratulált neki a közösségi portálon, annyi szép szót kapott, hogy az is boldogsággal tölti el a lelkét, és köszöni mindenkinek, aki szurkolt neki.

Csak akarni kell – vallja Betti, üzenve a hölgytársainak. Nincs emberfeletti, állítja. Az Ironmant a férfiaknak találták ki, de lám, a nők is képesek rá! Nem kell mindenkinek ezt a kegyetlen távot kitűznie magának, elég, ha csak 4-5 kilométert fut az ember esténként, teszi hozzá. Ő is így kezdte. Esténként az öt kilométer lefutása is lélekemelő a gyerekek és a háztartási munka mellett. Vagy inkább után, lefekvés előtt. Mindegy.

Aszkéta életmód? Dehogy!

A kockás has a sok sport eredménye Beátánál, nem a táplálkozásé. Azt eszi, amit főz, márpedig a gyerekek és élete párja nem salátán élnek. Ő is megeszik mindent, de csak mértékkel. Az Ironman-verseny előtt fél évvel letette az alkoholt, bár addig sem vitte túlzásba, egy hónapja pedig az imádott süteményt is megvonta magától. – Most tőled, az újságírótól kaptam meggysört, amit nagyon szeretek, és nem is emlékszem, mikor ittam utoljára. Sok lemondással jár egy felkészülés, de ki lehet bírni.

A legtöbb áldozatot azonban nem én hozom, hanem a családom. Ez az életmód ugyanis – azon túl, hogy sok időt igényel – anyagilag is megterheli a családi kasszát. Pedagógusként csak hosszú évek spórolásával tudtam megvásárolni a felszereléseket, a biciklit és minden mást. Sok külföldi nyaralás ára ment el az én hóbortomra, és ezért sosem tudok elég hálás lenni a gyerekeimnek és a szerelmemnek, anyukámnak, a testvéremnek, akik mind-mind maximális támogatásukról biztosítanak.

Ha megvan az Ironman, mi lehet a cél a jövőben? – szegeztük a kérdést búcsúzóul Beátának. Már a gesztusokból arra következtettünk, hogy a bakancslista mehet a szemetesbe. – A célban azt mondtam magamnak, hogy ennyi volt, és nincs tovább! Két nap után már azon jár a fejem, az a kérdés foglalkoztat, hogy hol nyerhettem volna időt. Itt is, ott is lehetett volna jobban csinálni, egy kicsi benne maradt az úszásban, egy kicsi a kerékpározásban, nagyon sok a futásban. Szerintem tudnék én ennél jobb is lenni! – így Csuja Beáta, az újdonsült ironwoman. Nem nehéz olvasni a sorok között: ismét hadat üzent Nagyatádnak.

Cs. Bereczki Attila