Közös felkészülés

2020.04.22. 12:44

Virtuális edzéseket tart a DEAC női futsalcsapata

Több csapatsportággal ellentétben futsalban még mindig a bizonytalanság az úr. A Debreceni Egyetem női csapata a második helyről várja a szövetség döntését.

Fotó: deac.hu

A DEAC legutóbb március 7-én vívott bajnokit, Üveges Katalin együttese ekkor a megyei rangadón a Hajdúböszörményt győzte le 3-2-re. A debreceni játékosok az utóbbi hetekben nem álltak le, sőt, a modern technikának hála közös edzésekre is van lehetőség.

– Hetente három alkalommal videóchaten szoktunk tréningezni. Emellett pluszmunkát is végzek, hiszen az újrakezdéskor nem szeretnék a nulláról indulni – nyilatkozta a deac.hu-nak André Antónia, aki a folytatással kapcsolatban nem túl bizakodó. – Egyre csekélyebb az esélye annak, hogy a pályán fejezhetjük be a mostani idényt. Pedig örülnék neki, ha meccseket játszhatnánk. Jó helyen állunk a táblázaton, de úgy vélem, ettől még jóval több van bennünk. Igyekszem a lehető leghasznosabban tölteni a napjaimat ebben a helyzetben. Hazajöttem a családomhoz, örömteli, hogy a szeretteimmel sok időt lehetek. Ha unatkozom, akkor felkapom a labdát, és az udvaron gyakorlok. A csajokkal is gyakran beszélgetünk, több csapattársammal naponta váltunk pár szót – nyilatkozta válogatott futsalosunk.

Antónia januárban csatlakozott a DEAC alakulatához. A 20 esztendős játékos Miskolcról tette át a székhelyét a cívisvárosba. A beilleszkedéssel nem volt problémája, a dolgát a lányok is megkönnyítették.

– Sok élménnyel gazdagodtam a DEAC-ban. Az Astra ellen háromgólos hátrányból álltunk fel február végén, ez a meccs hatalmas lökést adott nekünk. Talán sokakat meglepett a csapat teljesítménye, hiszen újoncként vágott neki a bajnokságnak, de olyan játékosaink vannak, akik mindig a maximumra törekednek. Hosszú távra tervezek az együttesben. Trófeákat és érmeket szeretnék szerezni, a sikerekből pedig én is ki akarom venni a részemet. Nagy bizonyítási vágy dolgozik bennem – zárta mondandóját André Antónia.

Kapcsolódó cikkek:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában