Kosárlabdázóból elismert rehabilitációs szakember

Bár még közel másfél hónap van az NB I.-es kosárlabda bajnokság kezdetéig, a héten a fizikai felmérésekkel és sportorvosi vizsgálatokkal elkezdi a szezont a DEAC. Ennek vezetője az első csapatnál rehabilitációs szakemberként és erőnléti edzőként dolgozó Takács Dániel lesz. Az egykori közönségkedvenc kosarassal az új szezon mellett szakmájáról, hivatása érdekességeiről és a magánéletéről is beszélgetett a deacbasket.hu.

Miért döntött úgy, hogy gyógytornász lesz?

A szüleim nem engedték annak idején, hogy csak sportoljak, de számomra is mindig fontos volt a tanulás. Szerettem volna olyan szakmát választani, amin keresztül segíthetek az embereken, így ez kézenfekvő választás volt. Az alapképzésem során még az A-csoportban kosárlabdáztam, amivel nem volt olyan egyszerű összeegyeztetni a tanulást, de azért lehetetlennek sem mondanám. Bár nagyon szerettem kosarazni, és voltak időszakok, amikor kifejezetten jól ment a játék, jött egy komolyabb sérülés, ami után már tudtam, hogy egyre több energiát kell a civil életembe fektetnem.

„A sors furcsa fintora, hogy amikor a térdműtétem utáni rehabilitációmat végeztem, akkor kezdett el komolyabban foglalkoztatni ez a terület. Nagyjából akkor fogalmazódott meg bennem, hogy a gyógytornász szakma lesz a hivatásom.”

Milyen utat kellett ehhez bejárnia?

Nyilván nagy előny, hogy sportoltam, ez a mai napig segíti a munkámat. Az alapképzést a Debreceni Egyetem gyógytornász szakán végeztem, majd okleveles rehabilitációs szakember mesterdiplomát szereztem. Jelenleg a PHD tanulmányaim végén járok, de ez az a szakma, ahol soha nem lehet vége a tanulási folyamatnak, számos hazai és külföldi posztgraduális képzésen vettem már részt. Igyekszem folyamatosan képezni magam, akár külföldön is, hiszen az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában a sportrehabilitációnak jóval nagyobb hagyományai vannak.

Miben vagyunk leginkább lemaradva az elit sportrehabilitációval rendelkező országokhoz képest?

A szakemberek képzésében és a megfelelő stáb kialakításában mindenképp előre kell lépnie a magyar sportnak. Egy csapat szakmai stábjában helye kell, hogy legyen rehabilitációs szakembereknek és erőnléti edzőknek is. Magyarországon sok első osztályú csapatnál még mindig külsős segítséget vesznek igénybe, míg az NBA-ben vagy akár a Premier League-ben két-három játékosra jut egy-egy ilyen főállású szakember. Nyilván teljesen más kávéház az említett két bajnokság, de mindenképp törekednünk kell arra, hogy felzárkózzunk. Az utóbbi időben történtek már előrelépések, ilyen például, hogy az akadémiákon már kötelező betölteni ezeket a pozíciókat.

„Debrecenben szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központ lehetőségei mellett sok felnőtt és utánpótlás csapatnál már több gyógytornász, erőnléti edző és sportmasszőr dolgozik.”

Kit tekint példaképnek a szakmában?

Mentoromnak mindig Széll Gábort szoktam megemlíteni, amellett, hogy szakmailag is sokra tartom, az én rehabilitációmat is ő vezette. Annak idején a Sportkollégiumban szobatársak voltunk, nagyon jó a kapcsolatunk, gyakran fordulunk egymáshoz tanácsért. Ő a DVSE vízilabdacsapatánál dolgozik erőnléti edzőként és rehabilitációs szakemberként, de a Magyar Atlétikai Szövetségnél és a Debreceni Kosárlabda Akadémiánál is gyógytornász.

Mivel közel húsz évet töltött a kosárlabdapályán, ezért kicsit meglepő, hogy a Debreceni Labdarúgó Akadémián kezdett el dolgozni az egyetemi évei után.

A mesterdiplomám átvételének napján mentem állásinterjúra a DLA pallagi edzőközpontjába. Először Szalánczi Zoltán operatív igazgató keresett meg, hogy lenne e kedvem náluk dolgozni, és mivel sosem fociztam, ezért először kicsit szokatlan volt a gondolat. Más közegből érkeztem, ezért az elején be kellett illeszkednem a rendszerbe, de szerintem ez jól sikerült, nagyon jó kapcsolatot ápolok a kollégákkal és a vezetőkkel egyaránt. Szakmailag is alkalmazkodnom kellett a sportághoz, és bár vannak hasonlóságok a sérülések terén a kosárlabdával, a futball külön specializálódást igényelt. Az évek folyamán beletanultam, és meg is szerettem a sportágat, és most már harmadik éve a sporttudományos részleg vezetője is vagyok az akadémián.

Ha már itt járunk, akkor mik a legfontosabb különbségek a futball és a kosárlabda között egy gyógytornász szempontjából?

Mindkét terület az úgynevezett pivot sportágakhoz tartozik, rengeteg az irányváltoztatás és az olyan fordulás, melyek gyors reakciókkal járnak. Más a talaj és a pálya mérete, a futballban nagyobb területen több játékos játszik. Mindkét sportnak megvannak a sajátos sérülései, ugyanakkor sok az átfedés is a kettő között. A focistáknál rengeteg az izomsérülés, a kosarasoknál pedig a térdproblémák gyakoriak, de a bokasérülés például mindkét területen rendszeresen előfordul. A legnagyobb eltérés a prevencióban van, hiszen máshogy lehet megelőzni egy esetleges sérülést.

A Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központ egy nagyszerű lehetőség a sportolók és a hétköznapi emberek számára is. Hogy jött ez a lehetőség az életébe?

A Debreceni Egyetem Fizioterápiás tanszékén már több éve óraadó vagyok, így kerültem képbe ebben a történetben. 2016-ban nyitott meg a SET, ahol már a kezdetektől ott vagyok, mint vezető gyógytornász. Jelenleg a DEAC különböző szakosztályainak sportolóit látom el és mérem fel. Páratlan lehetőségekkel rendelkezik a központ, hiszen módunk van egy alapállapot felmérésre, az itt nyert adatok rengeteg segítséget nyújtanak a sportolóknak és csapataiknak. Ha már bekövetkezett a baj, lehetőségünk van diagnosztikára is, ami nagyban meggyorsíthatja az egészségügyi ellátást. Amennyiben indokolt, a terápiára is véghezvihető, nem csak a sportolók, de akár a civil emberek számára is.

„Annyira komoly felszereltséggel rendelkezik a hely, hogy nem csak a városból vagy a régióból, de a fővárosból, Dunántúlról, sőt, külföldről is érkeznek páciensek.”

Mit tekint a szakterületének?

A PhD-kutatásom témája a sportsérülések megelőzése, amit amellett, hogy a szakterületemnek tartok, az egyik legfontosabb kérdés is. Nagyon sok sérülés megelőzhető lenne kellő odafigyeléssel és szakértelemmel, melyben nagy szerepe van az edzői stáb és a rehabilitációs munkatársak közötti kommunikációnak. Nagyon fontos, hogy már egészen fiatalon el kell kezdeni megtanulni a sportolóknak az alapokat. Sajnos külföldön ennek is nagyobb tradíciója van, hogy a gyerekek megtanulják azokat az edzés előtti vagy utáni protokollokat, amik segíthetnek a sérülések megelőzésében. Akár a kosarasoknál, akár a labdarúgóknál szépen haladunk előre, de még mindig nagyon sokat kell fejlődnünk.

Volt kosarasként hogyan értékeli a DEAC eddigi sikertörténetét?

A sportolók és a szurkolók is nagyon szerencsés helyzetben vannak most Debrecenben, hiszen minden adott a minőségi kosárlabdaélethez a városban. Az a stabilitás, ami korábban nem volt jellemző, az most meg van, és a vezetőség is szépen, lépésről lépésre építkezik. Én saját bőrömön érezhettem ennek a hiányát, hiszen a Vadkakasokban, a DEKE-ben és a Factum Sportban is játszottam.

„Az egyetem és a város összefogása példaértékű, azt gondolom, hogy ez országos szinten is egyedülálló, ami a DEAC-nál elindult.”

A stabil bent maradás után tavaly már egy kifejezetten sikeres szezont futott a csapat, melyet a Magyar Kupában szerzett bronzérem koronázott meg. Az előttünk álló szezonban szerintem még komolyabb célokért küzdhet majd a csapat, idén is erős keretet sikerült összehozni, nagyon várom már a bajnoki rajtot. Én nagyon bízom Kovács Adriánban, aki egy rendkívül ambiciózus, sikeréhes fiatal edző, ami az egész szakmai stábra igaz. Ez kiegészül a menedzsment alázatos munkájával, aminek az az eredménye, hogy a játékosoknak tényleg csak az edzésekre és a meccsekre kell csak koncentrálniuk. Szerintem jó úton haladunk, de igaz ez a DEAC többi szakosztályára is, akikkel egy nagy családot alkotva, együtt lehetünk sikeresek.

Sokak kedvence volt annak idején a pályán, sportol még valamilyen szinten?

Mindig azt mondom erre a kérdésre, hogy szeretnék még kosarazni, de a meccsek utáni reggelek már nagyon nem hiányoznak. Néha azért még összeállunk a régi társakkal egy-egy baráti meccsre, de versenyszinten már nem játszom. Sokáig kerestek még innen-onnan, de az edzésekre már nem jutna időm, és lehet, hogy szakmai ártalom is, de nagy felelőtlenség lenne 33 évesen edzetlenül versenyezni. Ráadásul nem a leghitelesebb egy sérült gyógytornász, így igyekszem csak a hobbiszinten megmaradni.

Ha Takács Dániel nem sportol, akkor mivel tölti a szabadidejét?

Igyekszem minél több időt tölteni a menyasszonyommal, aki szeptemberben már a feleségem is lesz. Mivel orvos, így ő is nagyon elfoglalt, de próbálunk minél több minőségi időt együtt tölteni, nagyon szeretünk utazni.