Emléktáblát avattak

2023.04.17. 18:33

A debreceni költőnő emléke előtt tisztelegtek a Fényes udvarban

Emléktáblát avattak és kiállítás is nyílt a program részeként.

Várkonyi Anikó emlékére avattak táblát

Forrás: Molnár Péter

„Griffé váltam, elröpültem” címmel tisztelegtek Debrecenben hétfőn Várkonyi Anikó (1942 – 1978) költő emléke előtt, aki az idén lenne nyolcvanegy éves.

Elfeledett irodalmi hagyatékának ismertté tétele a város egyik fontos missziója, aminek egyik állomásaként emléktáblát helyeztek el egykori otthona falán, a Fényes udvar 5. számú panelház homlokzatán. Az emléktáblát Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere leplezte le, a költő irodalmi örökségét Szilágyi Szilvia irodalmár méltatta. Ezt emlékest követte a Petőfi Emlékkönyvtárban, ahol Bakó Endre és Lichtmann Tamás irodalomtörténész beszélgetett Szilágyi Szilvia moderálása mellett, és kiállítás nyílt Várkonyi Anikó hagyatékából.

Forrás: Molnár Péter

Várkonyi Anikó Nagygécen született 1942. október 18-án. Édesapja a helyi református közösség lelkésze, édesanyja tanítónő volt. Középiskoláit Debrecenben járta, az egyetemet 1966-ban magyar-francia szakon, a Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen végezte. Fiatal egyetemistaként kezdett publikálni, az Alföldben és a Tiszatájban jelentek meg versei. Mesterének és tanárának Görömbei András irodalomprofesszort tartotta, aki utolsó, posztumusz kötetéhez is írt előszót.

Forrás: Molnár Péter

Püspökladányban, Hajdúböszörményben, a debreceni Bocskai István Általános Iskolában, végül pedig a Fazekas Mihály Gimnáziumban tanított, ahol irodalmi szakkört is vezetett. Szépírói tehetségét Móricz Zsigmond- és SZOT-ösztöndíjjal jutalmazták. Fordított kortárs francia és lengyel verseket, vogul népköltészetet. Írt esszét a halálról, a magányról, végzett szociológiai felméréseket, készített interjúkat is. Irodalmi hagyatékát a Déri Múzeum őrzi. Várkonyi Anikó 1978-ban bekövetkezett haláláig élt a Fényes utca 5. szám alatti panelházban.

Az eseményt a 20. Debreceni Költészeti Fesztiválhoz kapcsolódóan rendezték meg. 

HBN
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában