Példát mutatnának

2021.09.05. 07:00

Pletykák keringenek a debreceni könyvszekrény körül

Szeretnék megtanítani az embereknek, hogyan használják az utcabútorokat.

Fotó: Péter Szabolcs

Fennállása óta megannyi hír terjedt el az Ady parkban kihelyezett utcai könyvszekrényről. A Hajdú-bihari Napló Szabó Krisztinát, a Művésztér Egyesület elnökét kérdezte, mi igaz a pletykákból.

A szerkesztőségünkbe érkezett olvasói panaszok alapján felmerült, hogy úgynevezett „könyvmaffia” működik, amely kiválogatja a leadott példányok legjobbjait, és szinte kisajátítja a mindenki számára nyilvános utcai könyvszekrényt. A bútor kihelyezését kezdeményező Szabó Krisztina elmondta, bár valóban vannak olyan emberek, akik sokkal több könyvet visznek el, mint hoznak, semmilyen szerveződésről nincs szó a háttérben. – Alapvetően a hozz egyet – vigyél egyet elv alapján működik a szekrény, azonban ez sajnos nem mindig valósul meg. Nem parancsolhatunk rá azokra, akik akár több tucat könyvet is elvisznek, ám ez eleve ritka eset. Arra pedig nincs kapacitásunk, hogy megfigyeljük az ilyen személyeket; hiába kerestük, nem találtuk meg a könyveket sem a Zsibiben, sem antikváriumokban – emelte ki az elnök, hozzátéve, a könyvek javarészt olyan alacsony értékkel bírnak, hogy haszonszerzés szempontjából nem is igazán éri meg eltulajdonítani azokat.

„Be van kamerázva a könyvszekrény környéke; ha valaki rongálást vagy bármi nem odaillőt vél felfedezni, nyugodtan felhívhatja a rend­őrséget emiatt.”

Szabó Krisztina arra az idősebb csoportra is kitért, melynek tagjait gyakran látni a bútor körül. – Néhány nyugdíjas szívügyévé vált a szekrény. Mivel egyébként is szeretnek a parkban találkozni egymással, tisztítják, felvigyázzák az utcai könyvszekrényt is, és ezért hálával tartozunk nekik. Gyakorlatilag egy önkéntes csoport alakult a kezdeményezés köré, akik egyébként is ott élnék közösségi életüket.

A szekrény célja egyébként nemcsak a népművelés, hanem – mint ahogyan azt az elnök kifejtette – egy 5 és 20 év közötti folyamat, az emberek utcabútorok használatához való viszonyának javítása, az élhetőbb városért való törekvés. – Ha pedig néhány rászoruló valóban haszonszerzés szempontjából visz el könyveket, hogy ételt vegyen magának az árából, legalább ennyivel is segíteni tudtunk nekik – összegezte Szabó Krisztina.

PSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában