A trilógia története

2020.03.05. 11:30

Munkácsy, a magyar festészet géniusza

A monumentális műveiről ismert alkotó trilógiája újra itthon, a cívisvárosban.

Fodor Éva Irén, a Déri Múzeum tárvezető-muzeológusa nemrégiben Emlékek és emlékezések című előadásával elevenítette fel a három festmény történetét Munkácsy Mihály születésének 176. évfordulója alkalmából.

Fotó: Fodor Éva Irén archívuma

Jubileumok csokra

– Ebben az évben két évfordulóra is emlékezünk Munkácsy Krisztus-képeivel kapcsolatban. Hosszú idő után, 1995. február 2-án érkezett ismét Magyarországra, első alkalommal pedig Debrecenbe a Krisztus Pilátus előtt, ahol először a restaurátoroknak adták át. Augusztus 25-én pedig negyedévszázada lesz annak, hogy a debreceni Déri Múzeumba érkezők először láthatták a három művet együtt – mondta el Fodor Éva Irén. A művészettörténész többek között arról is említést tett, hogy az egykori Munkácsy-palotában gyakran tartottak fényűző rendezvényeket, egyik alkalommal pedig Liszt Ferenc is koncertet adott. Az erről szóló képes beszámoló szerint a festő szerényen, a hátsó sorban állva hallgatta barátja zongorajátékát, míg felesége, Cecile Papier az előtérben, a zeneszerző mögött foglalt helyet. Az est annyira meghatározó volt Párizs kulturális életében, hogy a napilapok címoldalára került.

Krisztus Pilátus előtt, a bibliai események sorrendjében az első | Fotó: Matey István

A képek kálváriája

Munkácsy először a Krisztus Pilátus előtt című képet készítette el 1881-ben, ezt követte a Golgota 1884-ben, utolsó ecsetvonása pedig 1896-ban az Ecce Homón pihent meg. A festő 1880 júliusában kezdett a Krisztus Pilátus előtthöz, amelyet 1881 tavaszán, a párizsi Szalon megnyitóján terveztek bemutatni. Ez azonban elmaradt, hiszen a festmény nem készült el időben, mivel Munkácsyt több megpróbáltatás is érte ekkoriban: újszülött fia meghalt, palotája pedig kigyulladt. A kép elkészülte után azonban hatalmas nemzetközi sikert aratott: bécsi kiállítása alkalmából a festő megkapta I. Ferenc Józseftől a Szent István-rend kiskeresztjét. A festményt, amelynek több tulajdonosa is volt, 2015-ben a magyar állam vásárolta meg. A Golgota különleges történetéhez pedig az tartozik hozzá, hogy miután a kereszt összetört a modell alatt, a festő nem talált újabb vállalkozót Krisztus alakjához, így önmagát „feszíttette” keresztre, hogy az izmok feszülését saját testén is érezni tudja. A mű 1988-ban Julian Beck magyar születésű amerikai üzletemberhez került, aki tíz évre kölcsönadta a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A festmény 1991-ben érkezett meg Magyarországra. Két éven át tartó restaurálás után, 1993 húsvétján láthattuk először itthon. Bonyolult tárgyalássorozat eredményeként a magyar állam 2019-ben ezt a műalkotást is megvásárolta. Az Ecce Homo története kevésbé kalandos, mint a másik két festményé: Déri Frigyes kereskedelmi tanácsos, bécsi selyemgyáros és műgyűjtő 1917-ben vásárolta meg. Halála után hagyatékának részeként került a Déri Múzeumba, ahol közel egy évszázada a magyar állam tulajdonaként látható. 1993-ban került mellé a Golgota, 1995-ben pedig a Krisztus Pilátus előtt.

Pilátus szavai: Íme az ember! (Ecce homo) | Fotó: Matey István

A monumentalitás mestere

A festőgéniusz 1844. február 20-án született Munkácson, Lieb Mihály Leó néven. Szüleit korán elveszítette, anyai nagybátyja javaslatára pedig asztalosinasnak tanult. Inasévei után Gyulán, majd Pesten festészeti tanulmányokat folytatott, ösztöndíjjal külföldi akadémiákat is látogatott. A hírnevet elsőként a Siralomház című műve hozta meg számára. Az 1870-es évek elején Párizsba költözött, ahol megnősült, és feleségével egy fényűző palotát építtettek. Itt születtek meg többek között a trilógia képei is. Munkácsy kora legjobban fizetett festője volt, hírneve Amerikába is eljutott. Az ünnepelt művész élete tragikus véget ért, 1897-től idegszanatóriumban kezelték, ahol 1900. május elsején hunyt el.

Laszkács Denise

Borítókép: A Golgota c. festményen fölsejlik Krisztus kettős természetének titka

Kapcsolódó cikk:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában