a gasztroblogger szemével

2020.01.16. 19:33

Sass Dani szerint vevők az emberek a különlegességre

A hajdúszoboszlói származású gasztroblogger ezúttal Garami Gábor PotyaUtas című műsorának volt vendége.

Fotó: Matey István

– A gasztronómiában nemcsak a főzést szeretem, hanem az evést is. Nálunk, amikor a család leült egy asztalhoz, akkor az evés nemcsak a táplálék magunkhoz vételét jelentette, hanem együtt voltunk. Nekem ezzel az együttléttel kapcsolható össze a gasztronómia, mindig többletjelentést tulajdonítok az étkezésnek – mondta el Sass Dani. A gasztroblogger számára négy évvel ezelőtt a Konyhafőnök hozta meg az ismertséget, azóta tudatosan építi saját márkáját.

– Foggal-körömmel ragaszkodom ahhoz, hogy én nem akarok más lenni, mint ami vagyok. Soha nem mondom azt magamról, hogy séf vagy szakértő vagyok, mert ez nem lenne igaz. Én ugyanúgy az utca embere vagyok, véleményt nyilvánítok a kajáról, s az emberek ezt szeretik nagyon – hangsúlyozta a szobosz­lói műsorvezető.

A műsorban az influenszerek is szóba kerültek.

– Ma a fiatalok azt látják, minden második ember influenszer, egy képpel – amin rajta van egy márka – 300-400 ezreket keresnek. Vannak emberek, akik kijönnek egy tévéműsorból, például egy tehetségkutatóból, és előtte volt kétezer követőjük, aztán hónapokon belül ez 200 ezerre nőtt – mondta Sass Dani, aki azt is elárulta, hogy mi a siker titka, ha valaki influenszer akar lenni:

„Ha semmi nem változik, csak azért, mert téged követnek, tehát pontosan ugyanazt csinálod, mint otthon családi közegedben, és nem egy kreált világot építesz magad köré, akkor szerintem az nagyon jól tud működni. Ha különleges vagy, arra megjönnek a válaszok.”

KD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában