Lesz-e végül esküvő az Orfeumban?

Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének új változatát mutatták be november 8-án a Csokonai Színházban Gemza Péter rendezésében. A világhírű operett két új szereplővel gazdagodott, és vendégdalok is színesítik a produkciót. Peller Károly Jenbach Béla és Leo Stein eredeti librettójának, illetve Gábor Andor fordításának felhasználásával írta meg a darabot. Ez az 1916-os és az 1954-es szövegkönyvektől is eltérő verzió, az ötletet pedig Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne is támogatta.

Az operettstatisztikusok szerint nincs olyan perc, amikor valahol a világban föl ne csendülne valamelyik ismert dal a műből. Egy olyan zenei műfajról beszélünk, amelynek középpontjában általában szerelmi történet áll, sokszor humoros elemekkel fűszerezve azt mind prózai, mind zenei tételekkel.

Az új rendezésben új szereplőként tűnik fel Terka, aki Anhiltével (Bódi Marianna) együtt lépett fel az Orfeumban, s akinek igen sorsfordító szerep jutott a történet végén. Debrecenben Oláh Zsuzsa és Oszvald Marika testesíti meg. Új epizodistaként datálhatjuk Leopoldot is, Stázi édesapját, akit a cívisvárosban Dánielfy Zsolt neve fémjelez. Továbbá fontos, hogy a történetből kimaradt az I. világháború háttérként, így a történet akár bárhol, bármikor játszódhat.

Borítékolt siker?

Természetesen ezek fényében játszi könnyedséggel kijelenthettük, hogy a Csárdáskirálynő mindenképp jó lesz. Nincs azonban nehezebb dolog, mint a jóból elég jót vagy még jobbat alkotni. Gemza Péternek ennek ellenére sikerült új energiát vinni a híres operettbe, a darab pedig azoknak is élvezetes estét ígér, akik egyébként nem e műfaj szerelmesei. A kétfelvonásos produkcióhoz a közönség sem maradt hálátlan: a Hajmási Péter, Hajmási Pál Bécsig elhallatszott a tapssal együtt.

Nem mehetünk el dicsérő szó nélkül a szereplők esetében sem. Haja Zsolt, akit Edwinként láthatunk, nálunk énekelte először a teljes szerepet, továbbá ez az első bonvivánalakítása is. Tökéletes választásnak bizonyult. Bariton hangfekvésétől még acélosabban jelen volt férfias ereje. Nánási Helga, akit Sylviaként láthattunk, pedig igazi nőként, dívaként tündökölt a színpadon.

Valószínűleg sokak nagy kedvence Rózsa László, a darabban Bóni, aki elsöprő energiával az utolsó utáni pillanatig is képes volt ugyanazt az erőt hozni, mint a legelején. A szerep pedig ugyanolyan jól állt neki, mint azt már a többi előadásánál is megszokhattuk. Nem szabad elfeledkeznünk Oláh Zsuzsa (Terka) és Garay Nagy Tamás (Kerekes Feri) játékáról sem. Nem csak a történet alakulásában voltak meghatározóak, színészi játékuk is elementáris volt.

Igazán magyar

Mondják, hogy az operett tradicionálisan magyar műfaj, ebből adódóan pedig csak a magyarok képesek úgy eljátszani, ahogy azt kell. A Húzzad csak kivilágos virradatig című dal esetén Nánási Helga, Garay Nagy Tamás és Rózsa László hozta az elvárt papírformát, talán még meg is fejelte azt: erős, temperamentumos részlet volt. Ez az erő egyébként végigkísérte az egész produkciót, hiszen volt, hogy csaknem harminc ember egyszerre táncolt a színpadon, vagy énekelt a színház kórusának köszönhetően.

Ugyan a darab sodorta magával a nézőt, és mindig történt valami, a színészek pedig az egész színpadot bejátszották, érdemes volt figyelmet fordítani az apró részletekre is. A fehér maszkban táncolók vajon az arc nélküli múltat idézték? Az, hogy mozdulatlanná váltak, Sylvia érintésére azonban a földre omlottak, vajon a múlt emlékeinek széttörését voltak hivatva szolgálni? Kifejezetten szép, elgondolkodtató és újszerű jelenet volt ez, amitől egyáltalán nem az az érzése támadt a nézőnek, hogy nem illik oda. Belesimult a történetbe.

A Túl az Óperencián felcsendülésekor Stázi és Edwin mögött talán a házasságot játszotta el két bábuként táncoló szereplő? Ők egymást ölelték a dal végén, Stáziék egymásnak háttal állva fejezték be. A púderrózsaszín, tollas ruhák, táncosok, színek, fények pedig mind olyan egységet alkotnak a darabban, amibe belefér a modern és a tradicionális egyaránt. Ez a kettősség körülszövi az egész darabot.

Vannak olyan alkotások a művészet bármely ágáról, amit egyszer látni, hallani, tapasztalni kell. Kálmán Imre Csárdáskirálynője is ilyen lehet. Legyünk büszkék hát magyarságunkra és értékeinkre, melyeket tovább gazdagított a debreceni rendező újragondolt operettje.

Laszkács Denise