Karácsonyi ajándék

2019.12.27. 10:22

Elhunyt nagymamájáról szóló dalhoz készített klipet a debreceni énekes

A videó többek között Nyíradonyban és a Gúthi erdőben is forgott.

Elhunyt nagymamájáról szóló dalhoz készített klipet a debreceni énekes

Fotó: YouTube / NEMAZALiVE PRODUCTION

A debreceni születésű Markovics Kristófot egy ország zárta szívébe, amikor az X-faktor című tehetségkutató műsorban elhunyt nagymamájának állított emléket. Mint azt korábban a Naplónak elmondta, a produkcióval bizonyítani szeretett volna magának és a mamájának is, akitől ezzel a szöveggel búcsúzott el. Az előadásával sajnos nem jutott be az élő show-ba, (művésznevén) Vits azonban nem búslakodik, hiszen november végén Úrihölgy címmel megjelent első videóklipje, múlt hét vasárnap pedig Drága nagymamám címmel a második is.

Mély mondanivaló

– A dalhoz többek között a nyíradonyi házunkban forgattunk, ahol a nagymamám is élt, a balkányi köztemetőben, ahol nagypapám nyugszik, illetve a Gúthi erdőben – fogalmazott a tehetséges fiatal. Kérdésünkre elmondta, azért ezt a dalt választotta második videóklipjéhez, mert ez a legmélyebb mondanivalójú szövege, mely a legközelebb is áll hozzá, s úgy érzi, a karácsonyi ünnepekhez méltó. – Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam a dallal kapcsolatban, illetve a mentorházas produkcióm után sokan kérték is, hogy legyen hozzá klip – fűzte hozzá a rapper.

A Drága nagymamám új hangzást is kapott, hegedűvel tették még emelkedettebbé a dalt. – Az X-faktorban még gitáralappal volt hallható, azonban úgy gondoltam, gitár helyett legyen inkább vonós hangszer, ezért a – klipben is szereplő – általános iskolás koromtól ismert barátomat kértem meg, hogy hegedüljön – jegyezte meg.

Az új klip nagy népszerűségnek örvend, az egyik legnagyobb videómegosztón pár nap alatt ugyanis több mint 150 ezer megtekintésnél jár.

PTZ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában