hajnalig buliztak

2019.09.26. 17:28

Népzenétől volt hangos a hajdú-bihari kisváros

A Körös-Körül Egyesület szervezésében valósult meg a szüreti felvonulás, bál és kirakodóvásár.

A rendezvény kezdetén a gyerekek népi ügyességi játékokat próbálhattak ki, valamint a Garagulya Gólyalábasok fergeteges produkcióját élvezhették kicsik és nagyok. Kora délután a csikósok vezetésével elindult a látványos szüreti felvonulás fogatokkal és traktorokkal Komádi utcáin. A megállóknál a néptáncosok műsorában gyönyörködhettek az érdeklődők. Közben a főtéren a helyi kulturális csoportok produkcióit és a Fabula Bábszínház előadását láthatta a közönség.

Fotó: Rozsik Rita

A helyszínen a vásárban többek között sajtokat, lekvárokat, mézkülönlegességeket kóstolhattak és vásárolhattak a látogatók. A felvonulás utolsó megállójánál, a Piac téren gyalog indult tovább a menet, akik a rendezvény helyszínére dalolva, jókedvűen érkeztek meg. Ott már izgatottan várták őket a vendégek.

Tóth Ferenc, Komádi polgármestere és Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnökének köszöntője után a néptánccsoportok gálaműsorát tekinthették meg a vendégek. A táncokhoz az élőzenét a Bakator zenekar szolgáltatta, akik jubileumi koncerttel zárták a mulatságot. 19 órától a Városi Sportcsarnokban folytatódott az esemény, a bálozók hajnalig ropták a táncot.

Rozsik Rita

Borítóképünkön a Bakator zenekar műsora látható

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában