Fehér vászon

2019.08.16. 19:35

Családi okok miatt

Az ember önmagához és a világhoz való viszonyát alapjaiban határozza meg a családi környezete és a családtagjaival ápolt kapcsolata, sőt sok esetben a családtörténete is.

Fotó: Kiss Annamarie

Az elmúlt években a világ számos területén a politikai közbeszédben újra kiemelten jelent meg a család fogalma; a kérdéshez bárki tud kapcsolódni emlékei, érzései, történetei, tapasztalatai vagy ezek hiánya miatt. A Családi okok miatt című tárlat megpróbál kilépni a kortárs képzőművészet szűk közegéből, és párbeszédet kezdeményez az erre nyitott emberekkel.

– Tárlatunk három részből épül fel: az elsőben olyan képzőművészek készítenek új műveket, akik munkásságuk részeként már foglalkoztak a család témájával. Miután a kortárs irodalomban is hangsúlyosan jelen van a téma, így fontos, hogy az irodalom is megjelenik a kiállításon. Nem csupán az egyenes szövegeket mutatjuk be, hanem különböző művészeti ágakban tevékenykedő művészek fogják feldolgozni az általuk kiválasztott verset egy másik médiumban. Az utolsó szakaszban a Pettendi Szabó Péter által tartott féléves workshop eredményeit fogjuk bemutatni, amelynek résztvevői debreceni, illetve környékbeli személyek, akik érdeklődnek a családi fotók iránt – mondta Don Tamás, a kiállítás kurátora.

A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ 2019-es kiemelt kiállítása a Panel. Lét, közösség, esztétika – a lakótelepek hatvan éve című tárlat. Az érdeklődők hétfő kivételével mindennap 10 és 18 óra között láthatják, egészen november 17-ig.

Augusztus 17-én 16 órától Don Tamás kurátor vezeti végig a közönséget a Családi okok miatt című tárlaton a Modemben.

Borítókép: A Panel című tárlat november 17-ig látható

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában