Haditechnika

2024.03.01. 17:16

Elképesztő, milyen fegyverekkel szolgálnak a debreceni honvédek – fotókkal, videóval

Sós Zoltán főtörzsőrmester többek között egy Carl Gustaf M4 páncéltörőt és CZ Bren 2 gépkarabélyt is megmutatott nekünk. A Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár kiképző altisztje avatott be a haditechnikai újdonságokba.

Bekecs Sándor

Sós Zoltán főtörzsőrmester a Carl Gustaf M4 páncéltörővel

Forrás: Molnár Péter

A haditechnikai kutatók és fejlesztők ünnepét 1994. március 1-én rendezték meg először. A jeles nap a Magyar Királyi Haditechnikai Intézet 1930. március 1-i megalakításához kötődik. Az intézet a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium szerveként jött létre azzal a céllal, hogy a – gazdaságosság figyelembevételével – a technika haladásának érvényt szerezzen a hadseregnek fegyverrel, hadi szerszámmal és egyéb felszereléssel való ellátásában. Az intézmény feladata volt a technikai tudományok fejlődésének figyelemmel kísérése, s azok eredményeinek alkalmassá tétele katonai célokra való felhasználásra. E jeles nap alkalmából látogattunk el a Magyar Honvédség Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárhoz, hogy közelebbről is megismerkedjünk a haza védelmében rendszeresített legújabb eszközökkel.  

Éjjel és nappal is pontosan célozhatnak a gránátvetővel  

Sós Zoltán főtörzsőrmester, a 39. zászlóalj kiképző altisztje a Carl Gustaf M4 páncéltörőről elmondta, a fegyver megalkotásának kezdete a II. világháborúra nyúlik vissza, az 1940-es években kezdték el fejleszteni Svédországban. 

Az M4-es változat 2017-ben jelent meg, a Magyar Honvédségben 2019-től kezdték el rendszeresíteni. A katonák szeretik, ugyanis egyrészt modernebb, mint az RPG-7-es, másrészt éjjel és nappal, valamint rossz látási viszonyok között is képes feladatvégrehajtásra

 – emelte ki.  

A Carl Gustaf M4 páncéltörő rossz látási viszonyok között is képes feladatvégrehajtásra
Forrás: Molnár Péter

Elmondta, a Carl Gustaf M4-hez többféle gránátot rendszeresítettek: az általunk használt páncéltörő gránátok közül a rövidebb lőtávolságúval egy mozgó célt akár 400 méteres, állót 500 méteres távolságból is képes hatékonyan eltalálni, azaz a 350 milliméteres páncélt is átütni. A nagyobb lőtávolságú gránáttal az akár 700 méterre lévő, 500 milliméter fölötti páncélon is képes átjutni a lövedék. 

– Lényegében bármilyen régebbi típusú harckocsit képesek vagyunk vele bármilyen irányból harcképtelenné tenni – húzta alá.

 Mindemellett a Carl Gustaf M4-hez használt ködgránát akár ezer méteres távolságból is képes működni.  

– A gránátvető üres súlya 7 kilogramm, a gránátok darabja 2,7 és 3,8 kilogramm között mozog. Fekve, térdelve és állva egyaránt lőhetünk vele, illetve zárt térből is. Utóbbi esetben viszont van egy minimális légköbméter, aminek meg kell felelnie a helyiség paramétereinek, illetve fontos, hogy hátulról nyitott legyen – mutatta be a főtörzsőrmester. Hozzátette még, az eszköz különböző optikákkal használható, melyekkel még hatékonyabbá tehetik a működését.  

Az sem jelent hátrányt, ha a katona balkezes  

– A CZ Bren 2 BR váltotta fel a korábbi SZVD (Sznajperszkaja vintovka Dragunova) vagy másik nevén a Dragunov-mesterlövészpuskát. A mi alegységünkben a mesterlövészek már csak ilyet használnak. Egy Schmidt Bender PM II-es céltávcsövet használunk hozzá, amely a korábbihoz képest sokkal pontosabb, a mai igényeknek és technikának megfelelő eszköz – mutatta be Sós Zoltán. A CZ Bren 2 BR támogatófegyverként 800 méter lőtávolsággal rendelkezik, kezelője alapvetően egy lövésszakasszal együtt mozog, s feladata az ellenséges páncéltörő eszköz kezelők, parancsnokok és híradó katonák harcképtelenné tétele.  

Sós Zoltán főtörzsőrmester a CZ Bren 2 BR-eket is megmutatta
Forrás: Molnár Péter

Huszonöt lőszeres tárral rendelkezik, a felhúzó kar pedig átszerelhető. Így aki katona akar lenni és balkezes, annak sem jelent akadályt ezeknek az eszközöknek a használata. Fontos viszont a tanulékonyság, a fogékonyság az új dolgokra és a monotonitás tűrése, ugyanis egy-egy feladat végrehajtása akár több órába is telhet

– emelte ki. Hozzátette, előny továbbá, ha a fegyver kezelésére jelentkező nem szemüveges.  

Az alapkiképzés során ezekkel a haditechnikai eszközökkel találkozhatunk  

A következő a CZ Bren 2 gépkarabély, amely műszakilag megegyezik az előzővel, a különbség az optikában található, illetve az előző csöve hosszabb. Ez a fegyver a lövész alegységek alapfegyvere, ennek használatát minden lövészkatona elsajátítja az alapkiképzés során. –  Míg az AK 63-asok esetében pásztázott lőtávolságról beszélünk, addig ez a fegyver – megfelelő optikával felszerelve, beállítva – garantálja, hogy 450 méterről is eltaláljuk a célpontot – emelte ki főtörzsőrmester. A fegyver 30 lőszeres tárral rendelkezik, felszerelhető 40 milliméteres gránátvetővel, lézerirányzékkal és fegyverlámpával is.  

– Ha valaki szeretne katona lenni, s megfelel az alkalmassági követelményeknek, akkor az alapkiképzés során a CZ Bren 2 gépkarabély és a CZ P-09-es pisztoly használatát sajátítja el. Ezt követően kerül át az alegységhez, ahol típusspecifikus kiképzést kap – ismertette Sós Zoltán. A CZ P-09-es pisztollyal kapcsolatban hozzátette: 19 lőszeres tárral szerelt fegyver, mely minden katona alapfelszerelésének része. Önvédelemre és épületharcok során alkalmas eszköz. A CZ Scorpion EVO 3 géppisztolyt pedig többek között a harcjárművezetők, harcjármű-irányzók használják. Ennek lőtávolsága kihajtott válltámasszal 250 méter is lehet.  

A PKM már a Magyar Néphadseregben is rendszeresítve volt, a világ egyik legmegbízhatóbb géppuskája. A modernizálása során a Magyar Honvédség által terveztetett sínekkel szerelték fel, képes lett egyes optikákat fogadni, így szerelhetünk rá hőkamerát, éjjellátót, nappali irányzékot. A fegyver alapjai ugyanazok maradtak, például ugyanúgy képes ezer méteres lőtávolságra is

– mutatta be Sós Zoltán.  

 

A PKM a világ egyik legmegbízhatóbb géppuskája
Forrás: Molnár Péter

Gidránok a hajdúdandár szolgálatában  

A Magyar Honvédség egyik leglátványosabb újdonsága a Gidrán, melynek alapját a török Ejder Yalçın harcjárműi adták. Többek között az ADAPTIVE HUSSARS 23 hajdúhadházi gyakorlatán a Hajdú Online stábja is láthatta működés közben. 

Felszerelhető M2-es nehézgéppuskával, 40 milliméteres gránátvetővel vagy akár 7,62-es géppuskával is. Alapból 15,2 tonna tömegű, de a felszerelt fegyverek függvényétől ez elérheti a 18 tonnát is. Közúton képes 120 km/h sebességgel is haladni

– sorolta a jármű tulajdonságait a főtörzsőrmester.  

A Gidrán M2-es géppuskája alkalmas 800 méteres távolságból egy 40 milliméteres páncél átütésére is. A kerekei alatt kibír egy 6 kilogramm, a páncéltest 10 kilogramm, az oldalajtók pedig egy 50 kilogramm tömegű TNT-nek megfelelő robbanást. A harcjármű minden irányból védett az 7,62-es géppuska lőszerei ellen, ha pedig elektronikai meghibásodása lenne, akkor mechanikusan kezelhető a toronyfegyver. A benne lévő felderítő eszközök képesek 5 kilométeres körzetben célokat detektálni.  

– Mindezeken felül a gumiabroncsok lövésbiztosak, ami azt jelenti, hogy 6 lövést még kibírnak úgy, hogy az önfelfújó rendszer még képes mozgásban tartani a járművet. El van látva továbbá egy 360 fokos, éjszaka is látó kamerarendszerrel is. A járművet pedig egy 375 lőerős dízelmotor hajtja – tette hozzá. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában