Honvédelem

2023.11.13. 18:32

A Magyar Honvédség vezérkari főnöke Hajdúhadházon: „Mozgásba lendültünk földön, vízen, levegőben!” – fotókkal, videóval

ADAPTIVE HUSSARS 23 néven indult nagyszabású hadgyakorlat az ország több pontján.

Bekecs Sándor

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere

Forrás: Molnár Péter

Az elmúlt napokban elindult a Magyar Honvédség ADAPTIVE HUSSARS 23 névre keresztelt nagyszabású, az ország több területét érintő hadgyakorlata, melyben mintegy 5 ezer katona vesz részt, köztük 500 tartalékos honvéd, és többszáz katonai eszközt használnak. November 13-án éleslövészettel egybekötött sajtótájékoztatót tartottak a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképző Bázison.

Nagyon fontos dolog indult el és folytatódik ezen a héten: megmozdult a teljes magyar hadsereg. Régóta várunk arra a pillanatra, hogy egy olyan méretű és léptékű gyakorlatnak legyünk a tanúi és részesei, amely körülbelül 30 éve nem volt ebben az országban 

– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere. Elmondta, a gyakorlat célja, hogy egyszerre vizsgálja meg a haderő felkészültségét egy helyzetre, amelyet a szakértők összeállítottak, lemodelleztek, ami Magyarország biztonsági helyzetét egy elképzelt szituációban veszélyezteti; erre hogyan reagál a magyar haderő. Célja a magyar közigazgatás képességeinek felmérése is arra a helyzetre, amikor megmozdul a teljes magyar haderő, az ország több pontján komoly katonai konvojok indulnak el, és mindenféle igények lépnek fel a civil közigazgatással szemben.

Forrás: Molnár Péter

NATO-szövetségesek is becsatlakoztak

– Vizsgáljuk továbbá a szövetségesi rendszerben való együttműködési-képességünket és azt, hogyan tudunk közösen dolgozni azokkal az országokkal, melyek a NATO keretein belül erre a gyakorlatra érkeztek – emelte ki a honvédelmi miniszter. Rámutatott: a veszélyek korát éljük, a magyar emberek joggal várják azt el, hogy mindent megtegyenek a magyar honvédek annak a lakosság biztonsága érdekében. A veszélyekre példaként hozta az orosz-ukrán háborút, a gázai konfliktust és a migrációt. 

Az ADAPTIVE HUSSARS 23 arról szól tehát, hogy a Magyar Honvédség lehető legtöbb alakulatának mozgásba hozatala megtörténjen a közigazgatással és a NATO-szövetségeseinkkel közösen 

– összegezte.

A honvédelmi miniszter elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök is felkereste a gyakorlatok egy-egy állomását. Elsőként Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke tartott részére tájékoztatót a hadgyakorlat céljáról és menetéről. Ezután megtekintették a tiszaroffi vízi átkelést, ahol katonai eszközökkel, szövetségi kötelékben gyakorolták azt, hogyan tudnak áthaladni egy széles folyón. Végül Nyíregyházán magyar és olasz ejtőernyősök ugrásán vettek részt.  

Huszonöt helyszínen zajlik a hadgyakorlat

– A Magyar Honvédség mozgásba lendült földön, vízen és levegőben. Ma reggel 7 órától aktiváltuk a légvédelmi rendszert. Megkezdődött a légierő csapatainak széttelepítése az ország több pontjáról. Emellett a szárazföldi alakulatok is mozgásba lendültek, tüzéreink a nulla ponton hajtják végre a rendszerváltó lövészetüket, valamint ejtőernyős ugrásokat hajtunk végre – sorolta Böröndi Gábor.  

Kiemelte, 25 helyszínen több mint 5000 katona mozdult meg. Nézik, tesztelik a vezetési-irányítási rendszereket, vizsgálják, hogy logisztikai szempontból az utánpótlást hogyan tudják biztosítani. 

– Megkezdődött a tapasztalatok gyűjtése. Éleslövészeteket, csapatmozgásokat hajtunk végre, illetve logisztikai-ellátási kérdéseket küzdünk le óráról órára, napról napra. Nagy gyakorlat, az egész magyar honvédséget – vezetési rendszerét is beleértve – megmozdítja. Most vizsgázunk abból, hogy az elmúlt években mire készültünk fel – mutatott rá.

Az államigazgatás védelmi funkcióját is vizsgáztatják

Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal főispánja elmondta, az államigazgatás bizonyos mértékben a védelmi igazgatás platformja.  – A Helyi Védelmi Bizottságok, a járási hivatalok és a Területi Védelmi Bizottságok mind-mind különböző döntéshozó szintjei a védelmi igazgatásnak. Védelmi helyzetben ezeknek az a dolga, hogy a magyar honvédség munkáját segítsék - magyarázta. 

Kiemelte, hogy példanélküli alkalom a kormányhivatalok számára ez a hadgyakorlat.  

– A Magyar Honvédséggel való kooperáció minőségét, gyorsaságát, mélységét vizsgáljuk önmagunkon is, illetve próbálunk eleget tenni ezeknek a kötelezettségeinknek. Számtalan döntést hoztunk az elmúlt napokban, amellyel igyekeztünk azt a szimulált, modellezett helyzetet kiszolgálni és végrehajtani, amelyeknek az a lényege, hogy a honvédség igényeket fogalmaz meg a területi és helyi védelmi bizottságok irányába, s mi igyekszünk ezeket az igényeket de facto kiszolgálni és olyan döntéseket hozni, amellyel ténylegesen igénybe tudják venni a honvédség különböző alakulatai azokat a civil infrastruktúrákat és szolgáltatásokat, amelyeket ilyenkor biztosítanunk kell – ismertette a közigazgatás szerepét a főispán.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában