„A hajdú hagyományok nyomában”

2023.10.16. 08:11

Számos programmal várta az érdeklődőket Hajdú-Bihar vármegye önkormányzata

Haon.hu

Forrás: hbmo.hu

Több helyszínen, több korosztály számára kínált programokat az elmúlt héten a vármegye önkormányzata. Október 9-15. között változatos programkínálattal szolgált Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata; a rendezvények „A hajdú hagyományok nyomában” projekt keretében valósultak meg – olvasható az önkormányzat közlésében.

Négy helyszínen voltak iskolásoknak szóló természet-pedagógiai előadások. Álmosdon és Hajdúsámsonban „Az év fajai. Az év természeti értékei”, Létavértesen az „Ősz. Lombhullás, költőző madarak, jeles napok”, Kismarján pedig „Az erdők vadfajai. A természetvédelem és a vadgazdálkodás kapcsolata” című interaktív előadáson vehettek részt a helyi diákok. Az ismeretterjesztő, szemléletformáló előadások célja figyelemfelhívás a vármegyei értékekre, valamint a közösségi együttműködés és az egymás és a természet iránti felelősségérzet erősítése.

A legkisebbek számára is ajánlottak programokat. Bóbita és Bendegúz koncert volt Nyíracsádon és Bocskaikertben, utóbbi helyszínen pedig a Kiss Kata zenekar és kézműves játszóház is várta a gyerekeket az elmúlt héten.

Folytatódott az Idősek napja alkalmából rendezett programsorozat is. Monostorpályiban Szekeres Adrien, Zsákán és Körösszegapátiban Liszter Sándor és a Vadrózsák zenés formáció, Görbeházán és Nagyrábén operett-koncert, Hajdúbagoson színházi előadás, Gáborjánban pedig Bódi Guszti és Margó szórakoztatta az ünneplő nyugdíjasokat, akiket a vármegye önkormányzata a szervezet által megjelentetett könyvekkel is megajándékozott.

A héten is szerveztek családi napokat. Körösszakálban számos gyerekprogram és helyi fellépő, valamint főzőverseny, illetve focitorna várta a helyieket, akik Betty Love-val és Peter Sramekkel is találkozhattak. Hajdúhadházon pedig a hagyományos ízek kóstolója és a helyi roma hagyományőrző csoport fellépése után Herceg, Bódi Guszti és Margó, valamint Liszter Sándor és a Vadrózsák zenés műsorát is láthatták.

Mindemellett – szintén a vármegye jóvoltából – volt a héten Kovács Kati koncert Bocskaikertben, ahol egyébként operett-előadást is láthattak a napokban az érdeklődők, de Tordai Zoltán zenekara is fellépett a héten, Tiszagyulaházán.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában