Fejlesztések

2023.08.18. 14:00

Fontos részleteket közölt Lázár János a Debrecent érintő fejlesztésekről

Ez év harmadik negyedévében indul több fontosabb csomópontfejlesztés közbeszerzése is.

Haon.hu

Lázár János építési és közlekedési miniszter

Forrás: MW-archív

Összesen 24 projekt megindításáról döntött a kormány júliusban – erről az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tájékoztatta a Világgazdaságot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett beruházásoknál megkezdődhetnek a tervezésre irányuló közbeszerzési eljárások. 

Korábban a Hajdú Online számolt be több írásában is arról, hogy milyen beruházások előkészítésére vagy épp kivitelezésére nyújtott támogatás a kormány. ezek közül az ÉKM-et érintő fejlesztésekről adott bővebb tájékoztatást a szaktárca a Világgazdaság megkeresésére. 

A szakportál beszámolója szerint, 24 konkrét fejlesztésről kaptak tájékoztatást a szaktárcától, melyek közül 19-nél már az idei harmadik negyedévben megindul a tervezésre irányuló közbeszerzési eljárás. Az ÉKM a pontos beruházásokat tartalmazó listát is megosztotta a lappal. Ebből kiderül, hogy Nyíregyháza, Iváncsa, Dunakeszi, Zalaegerszeg és Kecskemét mellett

Debrecent érintően is elindulhatnak nagyszabású fejlesztések előkészületei, így többek között az M4-es gyorsforgalmi út Berettyóújfaluig tartó szakaszát az autópálya-koncesszió szerződése értelmében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. valósítja meg.

A Törökszentmiklós–Kisújszállás közötti szakasza állami beruházásként 2023 év első negyedéve óta az ütemtervnek megfelelően zajlik. 

Nagyszabású közlekedésiinfrastruktúra-fejlesztés az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben 

A Világgazdaság kiemeli: Debrecenben szerteágazó fejlesztések körvonalazódnak, melyek egyik bázisa az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet (ÉNYGÖ). Ezzel kapcsolatban döntés született közúti infrastruktúra-fejlesztésekről: két építési (Csigekert utcai csomópont, Vezér utcai kikötés) és három tervezési (Debrecen-Józsa Északi tehermentesítő út, 35.sz. főút négynyomúsítása, illetve a 33-35.sz. főúti csomópont fejlesztése) közbeszerzési eljárás indul el 2023 harmadik negyedévben. 

A Csigekert utcai csomópont közbeszerzése még idén elindul
A Csigekert utcai csomópont közbeszerzése még idén elindul
Forrás: Napló-archív

A vasúti fejlesztéseknek két üteme lesz. Az elsőben korszerűsítik és megerősítik a 108. sz. Debrecen – Füzesabony vasútvonalat Debrecen és Macs állomások között. A 108-as vasútvonal az ÉNYGÖ mentén húzódik Macs megálló-rakodóhely közelében, éppen ezért egy, az ehhez a területhez csatlakozó új rakodó pályaudvar kiépítése is szükséges. A személyforgalom sem marad ki a fejlesztésből, új peronokat terveznek Tócóvölgy állomáson a Debrecen - Macs szakaszon, valamint a rakodó pályaudvar körzetében. Mindez már a végéhez közelít, a műszaki átadás-átvétel hamarosan végbemehet. 

A második ütem része pedig egyrészt a közelmúltban megkezdődött Debrecen – Balmazújváros közötti részbeni vasúti infrastruktúra fejlesztés, melynek során felújítják a vasúti pályát és a kapcsolódó létesítményeit. Ennek eredményeként az engedélyezett sebesség 100 km/h lesz. Továbbá átépítik a balmazújvárosi vasútállomást, P+R parkolókat hoznak létre, és a megközelítő út és állomási előtér is megújul; valamint a teljes szakasz biztosítóberendezését is korszerűsítik.

A projekt Debrecen belterületén tervekkel és engedélyekkel rendelkező Derék utca és Nyugati Ipari Park vasúti megállóhelyek kiépítését is tartalmazza a kapcsolódó zajvédelmi feladatokkal együtt. A beruházás magában foglalja a Keleti-főcsatorna feletti vasúti híd felújítását is.  

A második ütem második része pedig a Macs Ipari Park Terminál és a Debrecen „FATÉR” kisállomás megvalósításáról szól. Előbbi területén szintén megkezdődtek a szolgáltatási színvonalat és működési hatékonyságot növelő beruházások. Így kamerás biztonsági rendszert telepítenek, új irodaépületet létesítenek, beléptető rendszert építenek ki, illetve megtörténik a korábbi ütemben megépült tűzivíztározó végleges földmunkáinak kivitelezése és a tározómedence burkolása. A másik fókusz Debrecen állomás úgynevezett „Külső Fatér” területén egy kisállomás és vágánycsoport, illetve egy új üzemi épület létrehozása, a meglévő acél fűtőházi üzemi gyalogos-felüljáró szerkezetének átépítése, valamint a 108-as vonal kétvágányú szakaszának folytatása a kezdőpont felé. 

Vasútfejlesztések a Déli Gazdasági Övezetben is 

Hasonló léptékű beruházások vannak folyamatban a Debrecen Déli Gazdasági Övezetben (DGÖ) is. A DGÖ infrastrukturális fejlesztéséről szóló kormányhatározat alapján öt tervezésre (Debrecen keleti elkerülő út, 481. sz. főút fejlesztése, 47. sz. főút fejlesztése, csomóponti fejlesztések a 47. sz. és a 481. sz. főúton) irányuló közbeszerzési eljárás indul el tervezetten 2023 harmadik negyedévében. 

A vasúti beruházások célja a DGÖ területén jelenleg áthaladó 106. számú Debrecen – Nagykereki (-Létavértes, 107) vasútvonal nyomvonalának korrekciója, illetve tehervonati terminál kialakítása. A fejlesztésre vonatkozóan megvalósíthatósági tanulmány készült, amelynek tartalmát a kormányzat és Debrecen is elfogadott még 2022-ben. Az ÉKM most arról számolt be, hogy a beruházás előkészítésének következő lépése az engedélyezési tervek elkészítése. A közbeszerzési eljárás előkészítése is folyamatban van.  

Mindemellett az ÉKM azért, hogy javítsa Debrecen gazdasági övezeteinek megközelítését, további három (Rakovszky – Ótemető utcai, Hétvezér – Budai Nagy Antal utcai, Szoboszlói – Külsővásártér utcai csomópontok) építésre, illetve két (Vágóhíd utca, Nyíl utca) tervezésre irányuló közútfejlesztési közbeszerzési eljárás indítását tervezi 2023. harmadik negyedévében.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában