2023.08.31. 11:15
Bányászok Debrecenben? Nem olajat vagy aranyat találtak…
Számos napirendi pontot tárgyalnak csütörtökön a debreceni képviselők.

A nyári szünet után újra összeült a debreceni képviselő-testület
Forrás: Kiss Annamarie
Faragó Lajos Csaba eskütételével kezdődött a debreceni képviselő-testület nyári szünet utáni első ülése augusztus 31-én a Kölcsey Központban. A képviselő a nemrég elhunyt Jánki József (DK) mandátumát tölti be.

Forrás: Kiss Annamarie
Nagy Imre ezredes betegség miatt nem tudott eljönni, ezért a tűzoltóság éves beszámolójáról szeptemberben tárgyalnak majd.
A lakossági hulladékdíjak átvállalásáról tárgyaltak elsőként a képviselők.
Kiemelten fontos érdek fűződik ahhoz, hogy a város köztisztasága megfelelő legyen
– hangsúlyozta Papp László polgármester. Július 1-től új hulladékgazdálkodási rendszer lépett életbe Magyarországon. Korábban 200 kg-ig ingyenesen volt elhelyezhető települési, illetve veszélyes hulladék 10 kg-ig, a mostani rendelettel ezt az állapotot állítanák vissza – mondta.
Az a cél, hogy ne legyen visszalépés, azt a hulladékmennyiséget, amit korábban a debreceni polgárok el tudtak helyezni, a jövőben is elhelyezhessék. Ennek híján megnövekedhet az illegális hulladéklerakás nagyságrendje.
A MOL türelmet kér
Mándi László (Momentum) és Madarasi István (MSZP) kérdéseire válaszolva elhangzott: a korábban leégett István úti telephely újra működik, igaz, épület nélkül, de így nagyobb a kapacitása. A MOL-lal kötött szerződés alapján 14 féle veszélyes hulladékot tud fogadni ingyenesen, naponta adott fajtánként limitált mennyiségben, ami azonban életszerűen lett megállapítva. Ennek részleteiről korábban itt írtunk:
Arról is szó volt, hogy gazdasági társaságok magánszemélyként adnak le hulladékot; ez a része az új országos szabályozásnak még nem működik jól, folyamatosan jelzik a szolgáltatók ezt a problémát a MOL felé, mely türelmet kér. A javaslatot elfogadták a képviselők.
Agyaglelőhely van a környéken
Mándi László (Momentum) egy „meghökkentő” pontra hívta fel a figyelmet a Településrendezési eszközök módosítása kapcsán; az előterjesztésben bányászat is szerepel.

Forrás: Kiss Annamarie
Papp László polgármester azt válaszolta, a terület a volt téglagyár környékén van, ebből következően nem „olajat vagy aranyat” találtak, hanem agyaglelőhely van a környéken.
Gábor István főépítész ezt megerősítette: agyag és agyagszármazék van ott.
A Határ úti Ipari Park területén ma is vannak ásványi nyersanyaglelőhelyek a felszín alatt, amik kitermelése kapcsán mindig is kötelezettség terheli a tulajdonosokat, illetve ez esetben a kitermeléshez koncessziós joggal rendelkező szerződő felek számára jelent feladatot. Száz éve a téglaégetéshez szükséges anyagot termelték ki innen
– mondta.
Papp László hozzátette: a Sensirion nevű svájci cég bővítését szolgálja majd ez a terület, itt nagyobb beruházásra már nincs hely. 12 hektárról van szó, plusz az agyagkitermelő terület, ami a bányászati rekultiváció után a Sensiroion bővítését szolgálja majd.

Forrás: Kiss Annamarie
Madarasi István (MSZP) a Kishegyesi út tehermentesítésére kérdezett rá.
Fontos cél lenne, hogy a teherforgalom ne jöjjön be a városba, legyen itt egy tehermentesítő út, erről korábban már volt szó. Javaslatom az is, hogy a kibányászott kincs a miénk legyen
– tette hozzá.
Papp László leszögezte, jelenleg valóban csak egy bejárata van a Határ úti Ipari Parknak, de a szabályozási tervben megvan a feltétele a másik bejárat megnyitásának, ahol a nehéz tehergépjárművek közlekedhetnek. Ahol a fent említett területi bővítés lesz, ott lehet majd egy új csomópont új bejárattal, ez 1-2 éven belül megépülhet.
A debreceni közgyűlés 2023 augusztusi ülése
Fotók: Kiss AnnamarieAz augusztus 31-i ülés további történéseiről itt írtunk: