Campus Fesztivál 2023

2023.07.16. 13:57

Önök kiszúrták? – már épül a Campus Fesztivál helyszíne Debrecenben

Néhány nap, és elrajtol a 15. Campus Fesztivál, melyen idén is ezer és ezer látnivaló akad majd.

Bucsi Bernadett

Forrás: Kiss Annamarie

Az, aki vasárnap reggel a debreceni Nagyerdő felé vette az irányt, és nemcsak arra járt, hanem szemfüles is volt, láthatta, hogy már gőzerővel folynak a munkálatok az idei, 15. Campus Fesztivál helyszínén. Nem is csoda, hiszen jövő szerdán, azaz július 19-én már felcsendülnek az első dallamok az erdei környezetben. Az ötnapos, július 23-án záródó fesztiválon négyszáznál is több program várja idén a Nagyerdőn bulizókat, világsztárok, izgalmas nemzetközi előadók és hazai zenészek is színpadra állnak majd.

Az előkészületeknek a Haon fotósánál – aki azonnal lencsevégre is kapta az izgalmas pillanatokat – már csak talán a leglelkesebb, visszaszámláló fesztiválozók örülnek jobban. Nyugi, srácok, már csak hármat kell aludni, amit javaslunk is, hiszen a Nagyerdő szívében, a pezsgő zenei események mellett erre már nemigen lesz lehetőség…

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában