Horgászat

2023.07.18. 16:06

Ekkora halakat még a népszerű debreceni horgászhely legrégebbi horgászai sem fognak – fotókkal

Több tucat halat fogott a két debreceni ifjú horgász a Látóképi-tározónál.

Varju Józsi (balról) és Vilmányi Matyi felnőtteket megszégyenítő ügyességgel pecázik

Forrás: Látóképi-tározó Facebook-archív

Hatalmas halakat fogott nemrég a Debrecenhez közeli Látóképi-tározón két szerencsés, 15 éves debreceni horgász, Varju Józsi és Vilmányi Matyi, erről a horgászhely Facebook-oldala számolt be kedden.

Mint írják, a fiúk többször szerepeltek már pompás fogásaikkal az oldalon, és most is remekeltek: két hetet horgásztak egyhuzamban, és ismét bizonyították rátermettségüket. A srácok az első héten a nagy vízen próbáltak szerencsét, az 5. álláson, itt a pontyokat fogták nagy mennyiségben, a második héten pedig a debreceni ágban, a 8. számú helyen kergették a halakat. Varju Józsi kimondottan a nagy pontyokat veszi célba mindig, és bár az igazán óriások, amikre vágyott, most nem jelentkeztek, de 8-15 kilogramm között rengeteg pontyot terelt szákba, ami igazán elismerésre méltó.

Vilmányi Matyi a sok kapást ígérő módszereket választja mindig, és a pontyok mellett eredményesen horgászott más halfajra is: kapitális compót, gyönyörű amurt, rekord listás fekete sügért és hatalmas vörös szárnyú keszeget is sikerült zsákmányolnia.

Debrecen Vilmányi Matyi  haon
Vilmányi Matyi egy szép példánnyal
Forrás: Látóképi-tározó Facebook-archív

Imádnak a szabadban lenni

A srácok nagy figyelmet fordítanak a kíméletes bánásmódra, a szerelékek megfelelő összeállítására, remek fotókat készítenek, és a természetben eltöltött minden időt igyekeznek hasznosan kihasználni, ami az eredményeiken is látszik. Sokszor bizony felnőtteket megszégyenítő ügyességgel teszik mindezt. 

A nyári melegebb időszakokban szeretek extrémebb csalizási módszerekkel horgászni, hiszen az egyik botomon egy 30 milliméteres süllyedő bojlival csaliztam, amit egy 8 milliméteres parafával kikönnyítettem. A másik botomon egy 30 milliméteres, és egy 14 milliméteres pop-up-pal csaliztam combi rig-en

 – fogalmazott a Haonnak Varju Józsi. Hozzátette, nagyjából 4-5 éves koruk óta szenvedélyesen, kitartóan horgásznak.

Józsi 8-9 éves kora óta pontyhorgászik, és inkább a nagyobb pontyokat veszi célba, míg Matyi inkább szeret többféle módszert alkalmazni. Minden évszakban horgásznak, és mint elárulták, az őket körülvevő környezet, a halak, és a céljaik azok, amik vonzzák őket leginkább a parta. Józsi legnagyobb fogása egy csaknem 29 kilogrammos tükörponty a Szűcsi-tóból, míg Matyi legnagyobb pontya csaknem 18 kilogrammos, amit a Látóképi-tározónál akasztott horogra.

Debrecen Varju Józsi haon
Varju Józsi zsákmányával
Forrás: Látóképi-tározó Facebook-archív

NE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában