A debreceni javítóintézetben jártunk: gyerekek kényszerintézkedés alatt, advent idején

Hit, remény, béke, szeretet – nem üres közhelyként, sokkal inkább a legfontosabb hívószavakként tartják kezükben a gondosan dramatizált előadás feliratait a Debreceni Javítóintézet gondozottjai az adventi előadáson. A fiatalok kezében a remény szimbólumaként mindennél fényesebben ragyognak az alufóliába tekert gyertyák, miközben az ebédlőből kialakított nézőtéren 12 és 21 év közötti fiúk figyelik a produkciót. A csend itt száz szónál is többet mond: sokuknak az egyetlen kapaszkodó ez a szeretet idei ünnepéhez.

A fiatalok nagyon várják, hogy hazamehessenek a családjukhoz, míg a gyermekvédelmi szakellátásból idekerülők a gondozási helyükre: a nevelőszülőkhöz vagy a gyermekotthonba. Ezt és más fontos tudnivalót a Debreceni Javítóintézet idei karácsonyi időszakáról Kocsis Éva igazgató mondta el a Haon érdeklődésére a harmadik adventet megelőző pénteken délután, a sokak által ismert zöld kerítéssel körbevett Böszörményi úti falak között. Az épületbe lépve az első benyomás a látogatót egy fiúkollégiumra emlékeztetheti: a fogadótérben díszes Betlehem, a gyerekek kiállított kézimunkái, fegyőr helyett biztonsági őr védi, amit kell.

Relatív értékek

– Akik itt maradnak, azoknak igazán nehéz, emiatt az adventi időszakot mindig kiemelten kezeljük – folytatja az intézményvezető. A nevelőknek kell elterelniük a gyerekek figyelmét, pótolni a családot, esetleg elérni azt, hogy a család meglátogassa bent a fiatalokat. Ebben az időszakban felszínre kerülnek a lelki problémák, sokan mély terheket cipelnek, többen közülük egyik vagy mindkét szülőjüket elvesztették. Nekik meg kell találniuk az egyensúlyt: legyen karácsony, de ne éljék magukat annyira bele, hogy túlságosan hazavágyódjanak.

Itt – mint mondja –, az advent nemcsak készülődés, hanem egyfajta felkészítés is, hogy ne érje az ellátottakat lelkileg váratlanul a szenteste. Az, hogy minden csoport műsorral készül, leköti a figyelmüket, csakúgy, mint a csoportszobák díszítése. Az ünnepi időszakban hosszabb a látogatási idő is, amikor a Tanoda-programban részt vevők műsort adnak a szülőknek. Akár jön látogató, akár nem, a gondozottak itt vasárnaponként rendre megtartják az adventi gyertyagyújtásokat, s hozzá a nevelők által megrendezett ünnepi fellépést.

A tanulás, mint kapaszkodó

A Tanoda-program egyébként – fejti ki kérdésemre Kocsis Éva – a képességfejlesztésre fókuszáló pedagógiai kezdeményezés, mely a lemaradások kiküszöbölésére szolgál, az intézet ugyanis az utóbbi időben kiemelkedően figyel a fiatalok tanulmányaira. (Minden bent lakó tanul, akinek megszűnt a tanulói jogviszonya, azoknak az intézmény keres iskolát.) Festő és szakács szakmunkásképzés folyik a Debreceni Szakképzési Centrum közreműködésével. Akik pedig 16 éves korukra még nem végeztek az általános iskolával, őket a Dobbantó-program segíti, hogy szakmát szerezzenek.

– Ezek a fiatalok nagyon motiváltak, a tavalyi kísérleti évben öt szakács és hat szobafestő végzett, minden diák sok jeles osztályzattal. Ez a két versenyképes szakma alapot adhat az önálló életkezdéshez, egy család fenntartásához. Egy jó bizonyítvánnyal lehetővé teszi, hogy az önfenntartáshoz és akár a családalapításhoz is elegendő fizetést kapjanak majd, kétkezi munkával – osztja meg a szakember.

Évtizedek tapasztalatai

Kocsis Éva csaknem negyven éve dolgozik gyermekvédelemben, tizennyolcadik éve javítóintézetben, ahol másfél éve igazgató. Azt tapasztalja, hogy az intézmény fiatalkorú ellátottjai nyitottak és vágyják a szeretetet, s bár rengeteg tüske van bennük, és gyakran jelennek meg elakadások, sokan itt tanulják meg, hogy a konfliktusokat nem csak verbális és fizikai erőszakkal lehet kezelni. Nemrég ünnepelték a javítóintézet 25. évfordulóját, amikor az is összegződött: jól működik a rendszer. A tanácsteremben szerdánként szakmai fórumot tartanak, itt a befogadás harmincnapos időszakában személyre szabott pszichológiai, pedagógiai értékeléseket egyeztetnek.

Beszélgetésünket sürgető telefonhívás szakítja félbe: az intézet ellátottjai már egytől egyig a nagyteremben ülve várják, hogy belépjünk, és végre felgördüljön a függöny az adventi műsor kezdéseként. Szívfacsaró érzés megtudnom, hogy a szereplők a szokásosnál is izgatottabbak, mert meghallották, „itt van valaki a sajtótól”. Ehhez mérten ülök be az utolsó sorba, csak egyetlen felszabadító percre elfeledve, hogy nem a gondtalan kamaszok iskolai műsorát látom, hanem olyan gyerekekét, akiket túl korán tett vakvágányra a külvilág.

Az igazgatónő búcsúzóul még elmondja, bíznak abban, hogy ez a karácsony békességben és nyugalomban telik majd, és ha minden jól megy, mire eljön a szenteste, az összes ablakot kidíszítik.

Szakál Adrienn